Üres lesz Szent Péter széke

Korszak ért véget a Vatikánban, minden bizonnyal, ám bármennyire is meglepő, nem XVI. Benedeké, hanem, II. János Pálé. A tisztéről hétfőn leköszönt pápa ugyanis minden tekintetben elődje életművét folytatta, csak, valljuk be, gyengébb kiadásban. Hiányzott belőle ugyanis az, ami az azóta már boldoggá avatott nagy lengyel sajátja volt: a karizma, amellyel azoknak a szívébe is belopta magát, akik az egyház dolgai iránt egyébként ellenszenvvel viseltettek.

Hiányosságát azonban ne rójuk fel a Joseph Alois Ratzinger néven anyakönyvezett XVI. Benedeknek, mert nem tekintette feltétlen céljának, hogy a Szentszék élére kerüljön. Ha úgy tetszik, ezt is nagy elődjének kedvéért vállalta. Ratzinger ízig-vérig tudós, a dogmatika avatott szakértője, a müncheni érseki székéből ezért is hívta II. János Pál pápa Vatikánba. A Hittani Kongregáció élén maradandót alkotó konzervatív Ratzinger 75 éves korában befejezettnek tekintette életművét, vissza is akart térni szülőhazájába, ám „főnöke” nem engedte, sőt, a bíborosok kinevezésével az egyház élére egyengette az útját. Ide három évvel később, 78 éves korában választották meg, miután a Szent Péter téren elcsukló hangon maga búcsúztatta szeretett elődjét és barátját.

Szent Péter trónusán azonban néha úgy viselkedett Benedek, mint elefánt a porcelánboltban. A kifejezés egyáltalán nem sértő szándékú, azokat jelölik így, akik akaratuk ellenére követik el a hibákat. Hiszen mi sem állt távolabb tőle, mint megsérteni a muzulmánokat, mégis már nem sokkal megválasztását követően ezt tette egy regensburgi előadásában, hogy aztán alig győzzön bocsánatot kérni. Később holokauszttagadó főpapot tett ismét szalonképessé, pedig csak az egyház minél teljesebb egységén munkálkodott. S bár nem rajta múlt, de nem tettek jót a tekintélyének a komornyikja által kiszivárogtatott információk sem, jóllehet közöttük semmi eget rengető újdonság nem található. A valódi botrány, a pedofil papok ügyében pedig igyekezett kemény kézzel rendet vágni. Tudom, olyan eseményeket emeltem most ki, amelyek fontosak ugyan, de mégiscsak a több mint hét éves pápai uralkodásának a sajtó által felkapott „szenzációi”. Hiszen amúgy fáradhatatlanul munkálkodott az egyház javára, annak egységén, járta a világot, milliók előtt hirdette a megváltás örömüzenetét, iránymutató enciklikákat adott ki. II. János Pál esetén még ezek voltak a szenzációk, amelyekkel elkényeztetett bennünket. Az utód pedig azt tette, amit az egyháztól immár megszoktunk, tehát nem is kaptuk fel rá a fejünket. Ráadásul, amíg a nagy előd sokszor a súlyosbodó betegsége ellenére is sugárzó arccal járt a világban, addig XVI. Benedek néha azt a benyomást keltette, mintha „csak” a kötelességét teljesítette volna. Ez is az oka annak, hogy az első meglepetés után nem is annyira nehéz napirendre térni afelett, amit már 2010-ben előre jelzett: ha a testi vagy lelki erejének fogyása miatt alkalmatlannak érzi magát, távozni fog. Az idő most érkezett el, ő pedig német precizitással ezt a kötelességét is teljesíti.

Mindezek miatt – bármennyire is igazságtalan – valószínűsíthető, hogy XVI. Benedek az egyház hosszú távú történetébe úgy fog bevonulni, mint az a pápa, aki lemondott a hivataláról. Február 28-án, este nyolc órakor pedig – Vatikánban ekkor ér véget a munkaidő – új korszak kezdődik az egyház életében.

keretes II.