Kudarcra ítélve

A zimankós márciusi télben két kisfiú hajladozik egy harmadik előtt. Földért kuncsorognak, ám hiába, nem kaphatnak, más döntés született, nekik pusztulniuk kell.

– Tisztára, mint a földalap! – hallom egy mellettem álló férfi megjegyzését. – Szeretnénk földet, de hiába. Nem adnak.
A jelenetnek a Somogy megyei Bábonymegyer mellett vagyok tanúja, a faluba vezető út mentén. Lehetünk vagy kéttucatnyian – gazdák, újságírók, a Gazdatanácsok Szövetségének vezetői, országgyűlési képviselők.

A gyerekek előadása hamar véget ér, most a felnőttek következnek. Két gazda az út menti hatalmas, domboldalba futó tábla széléhez lép, két előre megásott lyukhoz. Mindkettő mellett egy-egy akasztófa. Ezt állítják most fel, s hurkolnak az egyikre bábut. Tábla is előkerül, amit az akasztófára szögelnek. Rajta a felirat: „Ezt tette velem a kormány, NFA, MVH.” A két utóbbi szó a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetre, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalra vonatkozik. Másik akasztófa bábu nélkül marad, viszont tábla ide is kerül: „Melyik gazda, falu lesz a következő?” Egy harmadik táblát pedig a földbe vernek: „Bábonymegyeri Gazdatanács által közbirtokosságba vett terület. Helyrajzi szám: 0180. 69,9 hektár. 2013. március 24.”

– Mi csak végrehajtottuk a nemzeti földalap ítéletét – magyarázza Horváth János gazda, amikor a jelenet értelmezésére kérem. – Az a bábu akárki lehetne, aki egyre csak vár a hivatal határozatára.
– Az állataink meg közben éhen döglenek – teszi hozzá a mellette álló Gál Ferenc.
– Ezek szerint hiába igényeltek földet – vonom le a következtetést.
– Tavaly ősz óta várunk arra, hogy döntsenek a földbérleti igényünkről. Mindig csak azt a választ kapjuk, hogy türelem. Most meg ősz végéig kiadták megbízási szerződéssel.
– Ezer hektárt Ágh János helyi önkormányzati képviselőnek, feleségének, gyerekeinek és a lajoskomáromi tejfeldolgozó üzemnek – teszi hozzá Boór Ferenc, a Gazdatanácsok Szövetségének titkára. – Nekik mindent, a többieknek meg semmit.
– Hasonló történetet játszottak el nálunk is – hallgat a beszélgetésünkbe a Nagyatádról harmadmagával érkező Kiskó Nándor. – Tavaly ilyenkor adtuk be a bérleti igénylésünket, aztán még mindig nem tudunk rámenni a földre.

Az igényelt terület egy részét a férfi tudomása szerint a már amúgy is hatezer hektáron gazdálkodó vállalkozó kapta hasznosításra. Van olyan terület is, amelyről a gazda számára kedvezően döntöttek, csak az aláírás hiányzik a szerződés alól. De anélkül miképpen művelje a gazda?

– Augusztus 30-ig kellett volna döntenie a hivatalnak – méltatlankodik az ugyancsak nagyatádi Melegh Zsolt. – Legalább a kauciót adnák vissza, mert az is hiányzik ám a gazdálkodáshoz!

Érkeztek gazdák Kajászóról, Alcsútdobozról is, valamennyien hasonló sérelmeiket panaszolják. Ők hoppon maradtak, más meg ezernél több hektáron gazdálkodhat. De mi most csak maradjunk Bábonymegyeren. A két gazda afféle kétszemélyes szövetkezetet alkotva együtt dolgozik. Horváth János őstermelő – főállásban mentőzik – háromgyerekes apaként úgy gondolta, most érkezett el számára a nagy lehetőség, és gazdálkodásra adja a fejét. Társa, Gál Ferenc ezt már egy jó évtizede megtette. Először sertéseket tartott, majd amikor azoknak leáldozott, húsmarhára váltott.

– Éppen ma reggel született az egyik kisborjú – tartunk a jelképes földfoglalást követően a gazda birtokára. Kapuja frissen festve, de még átüt rajta a felirat: „Ha pofázol, megdöglesz!”
– Egyik reggel találtam rajta – követi Gál Ferenc a tekintetemet.

A karámot nem könnyű megközelíteni, bármerre lépek, saras lesz a bakancsom. Szívesen rendbe tenné az udvarát a gazda, ám egyelőre a túléléséért küzd. Azért, hogy a tavalyi aszályos évet követően is tudjon mit tenni a húsz jószág elé. Korábban nyolc hektáron legeltetett – arról azonban le kellett vonulnia, mert állami területről van szó. Nem baj, gondolta, és a barátjával együtt beadta az igényét összesen mintegy kétszáz hektárra. Ha azt megkapnák, mindketten tudnák szaporítani a jószágokat annyira, amiből már tisztességesen meg tudnának élni.

– A döntésnek január 5-ig kellett volna megszületnie. Telefonálgattam, ám Fekete Tibor, az NFA kaposvári irodájának a vezetője mindig csak azt válaszolta, majd jövő héten. Március elején megtudtam, döntés híján megbízási szerződéssel a nagygazda kapta meg.

A megbízás október végéig szól, ha előbb nem születik meg a határozat arról, ki vagy kik bérelhetik az állami földeket. Gál Ferencnek most összesen három hektárja van.

– Fel kell számolnom a gazdaságot, ha nem születik hamar döntés – simogatja a néhány órával korábban született borjú fejét a gazda.

S hogy mit szól ehhez a kedvezményezett, Ágh János? Őt másnap értem el, telefonon.

– Na, akkor írja: 3000 birka, 160 kecske, 100 szürke marha, 30 ló. Ennyi állatom van. És ezt még szaporítani is akarom, hogy még több legyen. Beláthatja, hogy ennyi állatnak szüksége van arra a nyolcszáz hektárra, de talán még többre is, amit én, a feleségem, a lányom és a fiam együttesen kaptunk hasznosításra.
– És azt ön igazságosnak tartja, hogy ekkora területen gazdálkodik, miközben más föld híján a néhány jószágát sem tudja legeltetni?
– Erről a nemzeti földalapot kell megkérdeznie.

Hívom a kaposvári hivatalvezetőt, ám ő nem nyilatkozhat. Kérdéseimet tehát a fővárosi központban Czine Tamás sajtóreferensnek címzem. Azt szeretném megtudni, mi az oka annak, hogy még nem született döntés a bábonymegyeri földigénylés ügyében. Tudomásom szerint a határidő már az év legelején lejárt. Másrészt: mi az oka annak, hogy egyetlen család és egyetlen cég kapta meg a földet, ha csak átmenetileg is? Miért nem kapott belőle legalább a meglévő állatainak megfelelő nagyságút a többi gazda? Nem beszélve arról, hogy a föld nélkül maradt gazdák is szeretnének több állatot tartani, amihez területre volna szükségük.

A válasz példás gyorsasággal érkezett meg. Eszerint a földfoglalás miatt „a szükséges jogi lépéseket a föld használója és az NFA is megtette”. Egyébként pedig „a földalap célja, hogy terület ne maradjon parlagon, ezért a nyilvános pályázati eljárás végéig jó gazda módjára ezeket a földeket ideiglenesen művelésbe adja. Ennek köszönhetően az NFA teljesíteni tudja a hasznosítási kötelezettségét, valamint a Magyar Állam sem esik el a földrészletek hasznosítása után járó bevételektől.”

S hogy a hasznosítást miért arra bízta az NFA, akinek már úgyis bőven van? Akinek pedig alig, az miért nem kapott semmit? Erre nincs válasz.