Narancsfényű sugár Pakson

Magyarországnak szüksége van energiára. Ez tény. Ami kétséges: megéri-e olyan, több évtizedes adósságfizetésbe hajtani emiatt Magyarországot, amelynek kifutása még csak nem is látható 2014-ben? Merthogy olyan megállapodást írt alá a magyar kormány Moszkvában, amelyről senkit sem kérdezett meg, legfőképpen azokat nem, akiket érint, s akik ennek terheit nyögik majd: a magyarokat. Energiát ugyanis máshonnan és máshogyan is szerezhet az ország.

Azzal mindenki tisztában van, hogy a jelenlegi paksi atomerőmű elavult. Megújítása, kiváltása évek óta esedékes, és nemcsak a biztonságos működés miatt, hanem az olcsóbb energiatermelés érdekében. Különösen a csernobili (1986) és a fukusimai (2011) atomerőmű-katasztrófa után erősödtek fel azok a vélemények, hogy nem feltétlenül veszélyes, sugárzó anyagból kell olcsó energiát nyerni. Németország például a fukusimai katasztrófa után döntött úgy, hogy 2022-ig bezárja atomerőműveit, 2050-re pedig megújuló forrásokból (ilyen a szél, a víz, a nap, a biomassza) biztosítaná az ország energiaellátását. Az atomerőművek esetében ráadásul – működjenek bármennyire biztonságosan is – különösen veszélyes hulladéknak számítanak az elhasznált fűtőelemek, hiszen azok tárolása speciális körülményeket igényel.

Az Moszkvában is meglepetést keltett, hogy milyen hamar beadta a derekát Orbán Viktor miniszterelnök. A Vasárnapi Hírek (VH) arról számol be, hogy az orosz újságok olvasói első kézből tudhattak arról, amit nálunk a kormány sokáig igyekezett eltitkolni: tavaly nyáron Budapesten tárgyalt a Roszatom, vagyis az oroszországi nukleáris szektort felügyelő állami vállalat első embere. Arra azonban a legoptimistább Putyin-párti kommentátorok sem számítottak, hogy alig fél évvel később már arról írhatnak hosszú hasábokat, hogy az ukránok után a magyarokat is „megvették”.

A GKI Energiakutató ügyvezetője szerint „koraszülött megállapodásról beszélhetünk”. Hegedűs Miklós sem ellenzi az atomenergiát, sőt hosszú távon is fenntarthatónak és kezelhetőnek tekinti a magyar villamos energia 35–40 százalékos paksi részesedését. Mégsem érti, miért kellett már 2014-ben hosszú évtizedekre elkötelezni magunkat, amikor egész Európában nyomottak a villamosenergia-árak, amikor a prognózisok nem jósolnak évi fél százaléknál nagyobb keresletbővülést, s amikor az importot is figyelembe véve, alig 50 százalékos a meglévő hazai kapacitások kihasználtsága.

Más szóval: semmi sem sürgette a magyar kormányt, hogy már most elkötelezze magát a paksi blokkok 2032-től esedékes leállásának kiváltására. Különösen úgy, hogy a Moszkvában kötött „jó üzletről” (Lázár János államtitkár nevezte így – a szerk.) az orosz pénzügyminiszter időközben egyértelművé tette, csak az atomerőmű-beruházáshoz szükséges hitel 10 milliárd eurós felső határáról született megállapodás, a hitelfelvétel feltételei még nyitottak. Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő szerint a 2014-es orosz költségvetésben valóban nyoma sincs ennek az összegnek, bár ennek az a magyarázata, hogy tíz év alatt lehívható hitelkeretről lehet szó.

Az orosz–magyar atomerőmű-megállapodás hírét kivételes nemzetközi és uniós érdeklődés övezi, hiszen ezzel Oroszország jelentős befolyást szerzett egy uniós országban. A brit Financial Times például éles fordulatként jellemzi Orbán Viktor politikáját, mert ellenzékből még ellenezte az orosz függőséget. A Večcernji list című horvát napilap pedig Szerződés az ördöggel címmel közöl írást a magyar–orosz atompaktumról – igaz, a lap idéz egy kutatót is, aki bölcs és pragmatikus államférfinak nevezi a magyar kormányfőt, mert ellenáll a kritikáknak.

Egyik szezon, másik fazon…

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkamata 4 százalék vagy ennél kevesebb. A paksi beruházáshoz nyújtandó orosz hitel kamata titkos, de számítások szerint nem lehet olcsóbb 6 százaléknál. Orbán Viktor miniszterelnök így reagált a hitelkérdésre a Kossuth rádióban: „Szezont a fazonnal nem érdemes összekeverni. Míg ugyanis az IMF nyugdíjcsökkentést kért cserébe, és nem engedte a bankok, a multik megadóztatását, addig ilyen kérdések az oroszokkal szóba sem kerülnek.” Az IMF-ről valóban tudni való, hogy a hitelt gazdasági átláthatósággal köti össze – de hogy az oroszok mivel kötik össze a paksi hitelt, azt legfeljebb csak találgatni lehet.

Olcsóbb lesz az áram?
Nem. Jelenleg 8–9 forintért termelnek Pakson egy kilowattóra áramot, az új paksi blokkok termelői árát 22–30 forintra becsülhetjük.

Biztonságosabb lesz a villamosenergia-ellátásunk?
Nem. A villamosenergia-ellátásunk nagyobbik részét adja majd egyetlen termelőegység, a paksi erőmű.

Növekszik az energiaszektor függetlensége?
Nem. A jelenleginél is magasabb lesz az orosz technológia és fűtőanyag részaránya.

Sürgető az új paksi blokkok építése?
Nem. A jelenlegi reaktorok leállítása 2032-ben kezdődik, akár egy évtizedet is tölthetnénk a tervezéssel és a most elmulasztott előkészítéssel.

Megtérülhet-e valaha a paksi bővítés?
Nem valószínű. Ha hitelből építjük fel az erőművet, akkor biztosan nem térül meg a termelt áram árából (csak a várható éves kamat nagyobb lesz a paksi erőmű teljes éves bevételénél), más forrásunk viszont nincs rá.

Kik a bővítési projekt fő nyertesei?
Az azonosítható nyertesek közé eddig szinte kizárólag kormány közeli reklám- és médiacégek tartoznak. A teljes beruházás fő nyertesei a nagy üzlet megvalósítói, előreláthatólag a Roszatom, illetve a hitelezői lesznek, akik be fogják biztosítani maguknak a megtérülést. A profitjukat végső soron magyar fogyasztók és adófizetők fogják állni.