
Dühöng Zelenszkij: Brüsszel hazudott az ukránoknak
origo.hu

Utólag nagy árat fizethet a lengyel jegybank elnöke azért a vacsoráért, amelyet még tavaly Varsó egyik legdrágább éttermében költött el a belügyi tárca vezetőjének társaságában. A politikusok által kedvelt hely étlapjáról lemaradt a fő fogás: poloska is kapható! Az ország vezetőinek fenntartott különteremben a rangos vendégek minden szavát lehallgatták, a hangfelvételek pedig most kerültek nyilvánosságra.
A felvételek szerint a lengyel gazdaság növekedéséhez nyújtandó segítségért cserébe Marek Belka, a jegybank elnöke a pénzügyminiszter leváltását kérte Bartlomiej Sienkiewicz belügyminisztertől. S hogy néhány hónappal később, egy nagyszabású kormányzati átrendeződést követően Jacek Rostowskit, a pénzügyi tárca akkori vezetőjét Mateusz Szczurek váltotta fel a minisztérium élén, arra vall, hogy a kérés értő fülekre talált. A kollégák káromkodásokkal tarkított pocskondiázása hatásosnak bizonyult.
Az Európai Unió hatodik legerősebb gazdaságában nagy befolyással rendelkezik a központi bank jelenlegi vezetője, akit a befektetők biztos kezű vezetőnek láttak mindeddig. A lengyel közvélemény a jelek szerint nem unatkozik majd a nyári uborkaszezonban sem. A kiszivárogtató újság közölte, hogy több, titokban rögzített hangfelvétellel is rendelkezik, amelyeket ugyanabban az étteremben vettek fel. Ez alapján egyaránt izzasztó nyárra számíthat Lengyelország leggazdagabb embere és az állami számvevőszék elnöke.
origo.hu
mindmegette.hu
origo.hu
vg.hu
delmagyar.hu
origo.hu
mindmegette.hu
origo.hu
life.hu
mandiner.hu
nemzetisport.hu
origo.hu