Ne ülj mellém!

Hát mégiscsak jobb egyedül ülni, elterpeszkedni, s nem érezni idegen könyököt a derekunkban – hogy az alkalmi szomszéd álmában vállunkra bukkanó fejéről már ne is beszéljünk… Mivel azonban mindenki csak egy jegyet vásárol, a sportszerű az, ha a kérdésre: „Szabad ez a hely?”, beismerve vereségünket, nem mondunk nemet.

Akadnak persze, akik erre is fittyet hánynak. – Nem találna hátrébb helyet? Szeretném a szatyromat magam mellett tartani – vonogatja a vállát egy fiatal lány. Néhányan tényleg arrébb is vonulnak. Nem úgy egy termetes, rámenős asszonyság. Ő bizony már tuszkolja is be magát a kínai busz szűkre szabott ülésébe. Amint elhelyezkedik, ömleni kezd belőle a szó: – Tudja, öregek mellé nem szeretek ülni. Hallgathatnám a betegségeiket egész úton – vág bele mondandójába a hetedik ikszen igencsak túl járó asszonyság. Nos, aki arra tippel, hogy a néni a kétórás utazás alatt szintúgy a rajta elvégzett műtétek szaftos leírásával „szórakoztatta” az egyre kisebbre összekucorodó lányt, nem téved sokat…