Kémek a spájzból - Mindez most roppant aktuális lett

Aztán a minap megakadt a szemem egy hirdetésen, miszerint az Információs Hivatal polgári hírszerző szolgálata – amely megszerzi, elemzi, értékeli és továbbítja a hazánk védelméhez szükséges információkat – felvételt hirdet végzős jogászhallgatóknak. Ki tudja, talán még nem késő, esetleg beiratkozom…

Mindez most azért lett roppantul aktuális, mert napok óta egy bizonyos Kovácson röhög a fél ország. Ő az a Kovács Béla – jobbikos elvbarátainak csak KGBéla –, akit a magyar szolgálatok most már vagy fél éve azzal vádolnak, hogy egy jól fejlett orosz kém volna az istenadta. Ami önmagában is figyelemre méltó, de különösen azért vált azzá, mert ez a Kovács valahányadik állásában az Európa Parlament egyik magyar képviselője, s így azonmód máris világméretű összeesküvés körvonalazódik a szemünk előtt: az oroszok már az EU spájzában vannak…

És hogy miért röhögnek rajta? Hát mert a legutóbbi, róla készült cikkből kiderült – az írás az Index hírportál kitűnő teljesítménye –, hogy Kovács orosz feleségének vannak aztán igazi titkai. Így például, hogy Kováccsal egy időben volt egy osztrák férje, sőt jelenleg is házas egy japánnal… Ugyanis ez a derék Szvetlana, nem mellesleg egy ma is aktív orosz kém és futár. Szóval tehetséges egy titkosszolga ez a Kovács, ha mindezt egy róla szóló újságcikkből kellett megtudnia… Azt hiszem, Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij elvtárs forog a sírjában, hová züllött az egykor oly rettegett, általa alapított Cseka…

És akkor egy gyors továbbképzés kémtanoncoknak.

Tehát a kezdet ehhez a szorgalmas hóhérhoz, a már említett Dzerzsinszkijhez köthető: 1917-ben létrehozza a rettegett politikai rendőrséget, a Csrezvicsajnaja Komissziját, a Csekát az ifjú kommunista államra törő ellenforradalmárok és szabotőrök ellen. Hogy mit műveltek ezek a bőrkabátosok, arról sok százezer meggyilkolt, megnyomorított áldozatuk sírja tanúskodik. Az „alapító atya” népszerűségét jelzi, hogy az 1945 utáni remek szovjet fényképezőgép, a FED a nagy hóhér nevének kezdőbetűiből kapta a nevét. De hogy ne nevessünk ezen, tavaly a moszkvai főpolgármesteri hivatal felújíttatta Dzerzsinszkij emlékművét, a napokban(!) pedig Putyin orosz elnök aláírta a parancsot az orosz belügyminisztérium fegyveres alakulatának átnevezéséről: a harcoló egység mostantól Dzerzsinszkij nevét viseli… A Cseka után jött a hírhedt Állambiztonsági Bizottság, rövidítve KGB; mai utódszervezetei a belbiztonsági és kémelhárítási feladatokat ellátó Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), valamint a hírszerzéssel foglalkozó Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR).

A Cseka, majd a KGB, mint a kommunizmus ökle, exportcikk lett: az alakuló szocialista világ országai sorra átvették a szabadalmat. A legnagyszerűbb tanítvány minden bizonnyal a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi, vagyis a Ministerium für Staatssicherheit volt. Mindenható főnöke, Erich Mielke hadseregtábornok 32 éven át irányította a céget, kedvenc mondása (amit állítólag naponta többször elsütött) ez volt: Genossen, wir müssen alles wissen! Vagyis: Elvtársak, nekünk mindent tudnunk kell! Ugyan melyikünk tudná ennél tömörebben megfogalmazni egy titkosszolgálat szakmai credóját?

Persze mi, többiek is álltunk a vártán. A csehszlovák Állambiztonsági Hivatal (ŠtB) Vlasť (Haza) néven speciális szupertitkos egységet hozott létre a hatvanas évek közepén a rendszer „árulóinak” semlegesítésére. A lengyel belbiztonsági szolgálat, az Agencja Bezpieczeństwa Wewnętrznego (ABW) nem is oly rég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy állítólag hozzájárult ahhoz, a CIA lengyel területen tartson fogva és hallgasson ki terrorizmussal gyanúsítottakat. Az egykorvolt Jugoszláviában Tito ellenségeit figyelte az Uprava Državne Bezbednosti (UDBA), az Állambiztonsági Igazgatóság, nekünk máig tartó fejtörést okoz a román Securitate (Departamentul Securității Statului, azaz Állambiztonsági Osztály); egyesek szellemi örökösének és módszerei folytatójának nevezik a mai Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) is.

És persze a nyugati világ is kiépítette a maga szolgálatait. Közülük a legjelentősebb a Central Intelligence Agency (CIA), az Egyesült Államok 17 titkosszolgálatának egyike. A Brit MI6 (Military Intelligence), vagyis a Katonai Hírszerzés kémeket foglalkoztató 6-os csoportjából lett a Secret Intelligence Service (Titkos Hírszerző Szolgálat). Leghíresebb „ügynökük” a mozihős szuperkém James Bond, aki a Gordon gin és vodka 3:1 arányú keverékét csakis „Shaken, not stirred”, vagyis „rázva, nem keverve” kérte. A franciáknál a DGSE (Direction générale de la sécurité extérieure), vagyis a Külső Biztonsági Főigazgatóság ügyködik, katonai ökle pedig a CPEOM (Centre parachutiste d’entraînement aux opérations maritimes), ami érdekes módon azt jelenti: Tengeri Műveletek Ejtőernyős Kiképző Központja. Ugyan mi történhet ott, ahol egy időben zajlanak tengeri meg ejtőernyős műveletek? Azt hiszem, jobb, ha nem is tudjuk… A (nyugat)németeknél a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) szerzi az információkat, az olaszoknál a Sismi (Servizio per le Informazioni e la Sicurezza Militare, azaz Katonai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat) – se eleje, se vége nincs a különféle szolgálatoknak.

– Igaza van: ennek a munkának nincs eleje és nincs vége, itt csak folytonosság van. Vagyis nem lehet kiragadni egy bizonyos időszakot, hogy akkor a rossz fiúk dolgoztak, most viszont a jók, mert ez nem igaz. Sem a módszerek, sem a célok nem változnak, csak egyfajta szolgálat van, amely korántsem úgy és olyan módon végzi a dolgát, ahogy megfelelne a civil erkölcsöknek. És ennek a világnak a legnagyobb ellensége a nyilvánosság. Nem akarom megbántani a politikusokat, de aki mondjuk néhány hete az agráriumból érkezett a parlamentbe, miből gondolja, hogy profi a hírszerzésben is? És ugyanígy: rengeteg bajt okoznak az állandósult írhatnékban szenvedő történészek, de a laikusokat se felejtsük el, akik összekeverik a besúgó házmestereket a nemzet biztonságáért akár az életüket is áldozó ügynökökkel.

Mindezt már Földi Lászlótól, a hírszerzési műveletek egykori főnökétől hallom. Vagy három éve találkoztunk legutóbb, akkor a Bem rakparton üldögélt egy kis irodában, valami bioenergia-szolgáltató cég elnökeként. Amin persze már akkor is somolyogtam magamban, jó kis fedőcégnek véltem, de ma is ugyanezt csinálja, immár az Andrássy úton. Igaz, ebben az épületben már van egy biztonsági cég is. Most akkor mi van: biobiztonság?

– Mindkettőhöz akad némi közöm, de higgye el, itt se nem rázzuk, se nem keverjük James Bond száraz Martinijét…

– De azért van véleménye erről a Kovácsról?

– A kulcsfigura ebben a történetben egy Sztaniszlav Levcsenko nevű, Tokióban élt állítólagos újságíró, akiről csak akkor derült ki, hogy a KGB munkatársa, amikor Amerikába utazott és terített, átadva a szigetországban dolgozó KGB-sek, köztük Kovács feleségének, Szvetlanának az aktáit. Amiért is az orosz bíróság halálra ítélte…

– Vagyis akkor az ítélet foganatosítása érdekében néhány SZVR-es ügynök Amerikába indul?

– Ez egy 1979-es történet, és nincs adatom, hogy Levcsenko meghalt volna.

– Pedig egész jól értesültnek tűnik…

– Olvasom az Indexet… Szóval annyi történt, hogy ez a Levcsenko átadott néhány (száz?, ezer?) aktát, benne Szvetlanáét. Kovács ekkor még sem az amerikaiakat, sem a szovjeteket nem érdekelte, ez utóbbiakat már csak azért sem, mert minden fontos magyar szolgálatban ott ültek a tanácsadóik.

– Mikor lett fontos Kovács?

– A rendszerváltással. Új pártok, új emberek, új leosztás, olyanok kapirgálhattak az akták között, akik addig semmit nem tudhattak a lényegről, hogy meg kell őrizni a titkot. Ekkor vehették elő az oroszok Kovácsot, mint régi, de addig nem foglalkoztatott emberüket, akinek az apja állítólag szovjet katona (KGB-s?) volt, aki a szovjet híres-hírhedt egyetemen, az IMO-n végzett, akinek a felesége orosz. Valószínűleg megkeresték; az, hogy a „megkereső” az orosz szolgálat volt vagy valami fedőszerve…

– Mondjuk egy bioenergia-szolgáltató cég…

– Mondjuk… Szóval ezt nem tudhatjuk. Sőt az is lehet, Kovács az iránta tanúsított érdeklődést nem úgy éli meg, hogy kémfeladatot kapott, hanem úgy, hogy mondjuk az egészséges környezetért harcol, vagy a Magyarországot is fenyegető szélsőségek ellen. De az biztos, hogy a KGB ebből nem maradt ki.

– És miért bukott/bukik meg most Kovács?

– Azért erre még ne fogadjon, ugyanis eddig ebben az ügyben egyetlen dokumentum nem került elő. A legegyszerűbb lett volna a tettenérés, ilyesmi azonban, híreim szerint, nem történt. Pedig az a tiszta sor, akkor mindenki tudomásul vesz mindent, így azonban majd jön, hogy a hang- vagy képanyagot manipulálták, összevágták, ami egyébként ebben az informatikailag túlfejlett világban el is képzelhető. S hogy miért bukott le? Hát vagy az van, hogy az Index újságírója olyan ügyes, hogy a fiókjából előhúzta a Mainicsi Simbum nevű japán újság egyik 1975. évi nyári számát, amelyben fényképes tudósítás található egy házaspár: a 21 éves Szvetlana és a nukleáris ügyekkel foglalkozó férje, Ómija Maszanori boldog házasságáról, vagy pedig valamelyik szolgálat tálalta neki az ügyet… Például az amerikaiak, akiknél minden le lehet dokumentálva, hála Levcsenko aktatáskájának… Ugyanis most már Kovács, és nem a felesége a fontos, az uniós parlament energetikai bizottságának a tagja, ahol tudja a hangját hallatni, befolyást szerezni. S vélhetően nem a mi oldalunkon…

– Visszatérnék az alapproblémámhoz: kém szeretnék lenni. Ön szerint jelentkezzek a hirdetésre?

– Hűledezve nézegetem, hogy ma már ilyesmi is van. Az én időmben ez teljességgel kizárt volt. Nem hirdettünk állást, de jelentkezni sem lehetett volna, mert a jelentkezéssel az ellenség is bejöhet. Meg az sem volt divat, hogy nyilvános legyen a szolgálat vezetőjének neve, arca. Amikor engem, menesztésem előtt, berendeltek a parlamenti vizsgálóbizottság elé, az ott álló ötven fotósból egy sem ismert. Aztán amikor az őr az igazolványomba pil- A vidék családi hetilapja u 2014. október 3. Riport 15 lantott és jelentőségteljesen bólintott, azonnal villogni kezdtek a vakuk.

– Nekem milyen szakterületet ajánlana?

– Választhat. Ajánlanám a hagyományos ügynöki tevékenységet, a személyes jelenlétet, amit én a legnagyobbra tartok. Mert ugyan egyre inkább elhatalmasodik a technika – elképesztő kütyük vesznek körül bennünket –, de ezek legfeljebb arra a kérdésre adnak választ, hogy mi volt vagy hogy mi van. De hogy mi lesz, azt továbbra is csak az információkat szerző ügynökök tudják kideríteni. Egy komoly szolgálat már nem telefonál, nem internetezik, küldik az embert…

– És akkor az ügynök lövöldöz, üldöz, és olykor romba dönt egy várost?

– Az a mozi. James Bond feltűnő kocsin, drága öltönyben, kopogó bőrcipőben jár. Mi észrevétlenül, villamoson, gumitalpon… Ha külf öldön dolgozunk, érdemes betartani néhány szabályt. Az első: tisztelni kell a másik oldalt. Mert ő van otthon, mert úgyis tudja, hogy miben sántikálsz, ezért aztán nem érdemes rakoncátlankodni. Az egyik emberünk például rakoncátlankodott, egész nap ugráltatta a figyelőket, buszra fel, aztán le, áruházba ki és be, végül a metróalagútban ketten megfogták, és preventíve a közeledő metró elé lógatták, aztán visszahúzták. Vagyis, ha lehet, nem ugrálunk, mert elgázolhatnak…

– De akkor hogyan találkozunk az ügynökünkkel?

– Például a fontos kapcsolatunk mellett tartunk száz érdektelen kapcsolatot is. Velük is ugyanúgy találkozunk, beszélgetünk, mint azzal az eggyel. Hogy melyik az igazi, azért ennek a kiderítése komoly gondot tud okozni.

– És a kivégzések? Mondjuk, mint a 2006-ban sugárzó anyaggal megölt Alekszandr Litvinyenkóé? Akit az oroszok tettek el láb alól, mert a brit hírszerzéshez állt át?

– Az ilyesmi manapság már meglehetősen ritka. Nem mondom, korábban mindenki sokkal idegesebb volt… A nyolcvanas években Carlos is, aki nálunk „pihent”, géppisztolysorozatot adott le az őt követő magyar ügynökökre, mert a nyugatnémet rendszámú autójuk miatt azt hitte, le akarják tartóztatni a szövetségiek… Ma már intelligensebb korban élünk, arról nem is beszélve, hogy ha a szolgálatok valami olyasmire készülnek, ami a civil erkölcsök szerint büntetendő, azt az engedélyt legalább öt ember írja alá, vagyis nyoma marad.

– Hát akkor mit tanácsol? Hogyan legyek mégiscsak kém?

– Azt nem tudom. De ha hazamegy, azért kérdezze meg a feleségét, hogy mikor járt Japánban…