Bűnről bűnre: Egyszer elég lett...

Régi történet ötlik fel e gyászos eset kapcsán bűnügyi újságírói múltamból. Egy alföldi város iskolájában szolgált a pedellus, vékony, madárcsontú ember, aki kék köpenyében a gyerekek mindenese volt. Halk szavú, jóságos bácsi, aki az órák alatt a bejárati ajtónál ült a kis asztala mellett, s az érkezőt útba igazította, ha pedig valamelyik gyerek óra közben akart távozni, szelíd szigorral számon kérte az okát.

Ő volt az, aki az óra végét jelző kis harangot is megkongatta, és ugyanígy kolompolt, ha a szünet véget ért. Tanítás után a kályhákba bekészítette a gyújtóst, és kora reggel már sercent a gyufája, hogy meleg fogadja a nebulókat. Kedves, jó embernek ismerte mindenki, még azt is tudták róla az iskolában, hogy a feleségével rendszeres látogatói a katolikus templomnak. Az viszont már a házaspár titka volt, hogy a családfőt hazaérkezésekor házsártos asszonya véget nem érő zsémbeléssel fogadta. Amíg az iskolában a munkájára egy szó panasz nem akadt, addig otthon semmi sem volt jó, amihez hozzányúlt. A feleség számon kérte a percnyi késést is, majd végeérhetetlenül sorolta az otthoni teendőket. S míg a férfi a teendőit végezte, a párja fölötte állt, s minden mozdulatához akadt valami hozzáfűznivalója.

Egy szokásos délutánon ismét a néhány perces késést kérte számon az asszony, holmi kocsmázással gyanúsította, pedig a férj esküdt ellensége volt az alkoholnak. Aztán jött, hogy mivel a cserépkályhába nincs bekészítve a gyújtós, milyen ember az olyan, aki hagyja megfagyni a feleségét! A pedellus elővette a borotvaélesre fent kisbaltát, és hozzákezdett a gyújtós aprításához.

A párja karba tett kézzel állt fölötte. Az egyik fadarabnál megjegyezte, hogy vastag, nem kap lángra, a másikhoz meg azt fűzte, hogy vékonyra csapta, így pillanatok alatt ellobban!

Amikor a gyújtósból és a szóból is szép kupac gyűlt már össze, emberünk felállt, kiegyengette a derekát, és minden indulat nélkül fejbe vágta a feleségét a balta fokával. A halálos ütéstől az asszony hang nélkül elterült. A férj az udvari kúthoz vonszolta, aztán bedobta a mélybe. Ezután fehér inget öltött, felvette a fekete ruháját, a kaput kulcsra csukta maga mögött, s elment a rendőrségre. Bejelentette, hogy végzett a feleségével.

Az egyenruhások először ugratásnak vélték a dolgot, de aztán a komor tekintet meggyőzte őket, hogy a férfi nem viccel. Kivonultak, helyszíneltek, nyomot rögzítettek, aztán feltették a kérdést: miért tette? A férfi minden indulat nélkül, szinte az alkalomhoz nem illő tárgyilagossággal válaszolta: – Elég volt.

Akkor, ott, azon az estén betelt a pohár. Ez persze nem üzenet Tiszadobra, inkább csak adalék ahhoz, az emberben bomba ketyeg, ami olykor felrobban.