Grétsy László: Zupa

Természetesen válaszoltam neki, de arra gondolva, hogy olvasóink között is lehetnek, akiknek itt szintén kicsúszott volna a talaj a lábuk alól, válaszom lényegét ideírom.

Hogy levélíróm tyúkeszű volna? Ugyan, dehogy! Az évfolyam jobbjai közé tartozott, s nyilván most is ugyanolyan gyors észjárású, mint másfél évtizede. Egy „hibáját” (így, idézőjelben) azonban azóta sem vetkőzte le: túl fiatal ahhoz a szóhoz, amelyre bizony rábukkanhatott volna, hiszen benne van a levelében is. Ez a szó a zupa! Nyilván sosem találkozott vele, amin nem is csodálkozom, mivel visszaszorulóban, elavulóban van.

Egy évszázaddal korábban ez nemigen fordult volna elő. A zupa szó, amely már a XVII. század közepétől megtalálható nyelvünkben, bajor-osztrák, illetve német jövevényszó; a ’leves’ értelmű Suppe alak ma is él, s szegről-végről összefügg vele a franciából hozzánk került, ’esti étkezés’, ’báli társasvacsora’ jelentésű szupé forma is (amely a hangosfilm-korszak egyik korai klasszikusából, a „Hyppolit, a lakáj”-ból ma is ismerős lehet).

A szupé inkább a bálok, éjszakai mulatságok világát idézi, a zupa ellenben más nyelvi rétegekben, inkább a szlengben és a katonai nyelvben hódított tért. Még legújabb értelmező szótárunkban is megtalálható népies, valamint a katonai nyelvben használatos voltára utalva ’(reggelire adott) rántott leves’ jelentésben, de azt is jelezve, hogy kiveszőben van. Hasonló minősítésekkel még őrzi a szótár a ’továbbszolgáló (altiszt)’ jelentésű zupás melléknevet és a ’katonai szolgálatának letelte után tisztesként vagy altisztként hivatásos katona lesz’ jelentésű bezupál igei származékot is.

Mindezek azonban már egy letűnő világ szavai. Mint ez az egykori szólás is: durva, mint egy zupás őrmester.