Legális főzdék tortúrája: zugfőzdékben rotyog a cefre

„Az optimisták azt állítják, hogy minden lehetséges világok legjobbikában élünk. A pesszimisták attól tartanak, hogy ez igaz” – írta valamikor a múlt század közepén James Branch Cabell amerikai író. E pálinkás tortúrát követően ki-ki döntse el maga, mit is gondol erről.

– Nem fél szóba állni velem? – kérdeztem a telefonban Csalló Jenőt.
– Van bennem egy kis tartás, de valakinek beszélnie kell az anomáliákról. Tudja, mit? Jöjjenek! Egy hét múlva főzök legközelebb, ha érdekli, várom önöket – érkezett a válasz a vonal másik végéről.

Mire a Pannon Pálinkafőzők Egyesületének elnöke fogadott, már sok visszautasításon túl voltam. Nagyivó barátok jól bejáratott kis bérfőzői és nagymenő ismerősök rangos pálinkásai pattintottak le, megélhetést féltve, hírnévre hivatkozva, miközben arról panaszkodtak, a kutya sem gurítja be hozzájuk a cefrés hordót. Szavát viszont senki sem merte hallatni. Valahogy a pálinkások legnagyobb érdekvédő szervezete, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke sem törte magát a nyilvánosságért, hol épp az illetékes minisztériumban tárgyalt, hol csak egyszerűen nem reagált a hívásaimra.

Aki viszont hangot adott véleményének a médiában, ahhoz pár nap múlva megérkeztek a fináncok. Mi maradt a szabadságharcból? Se szabadság, se harc. A pálinkaszakma és elpártolt kuncsaftjai részéről pedig csak a keserű bizonyosság ellenőrizetlen magánfőzdékről és azok rossz minőségű párlatairól, elsíbolt jövedéki adóról és egyéb járulékokról.

– Nem az ellen van kifogásunk, hogy adót kell fizetni, hiszen a pálinka mindig is adóköteles volt. Az igazságtalanság az, ami bántja a bérfőzőket. Miközben a legálisan működő bérfőzdékben eddig 800– 1200 forintért főztek 1 liter 50 százalékos párlatot, a kedvezményes szeszadó ezt az összeget még 835 forinttal drágítja, azaz megduplázza a főzést, addig az ellenőrizetlen, 50 literesnél nagyobb főzőüsttel rendelkező magánfőzdék jogellenesen, mintegy bérfőzdeként működve, 600–700 forintért főzik a maguk „elfelejtemolaját” úgy, hogy mind ezért évente összesen 1000 forint adót kell fizetniük – vázolja a helyzet visszásságát Csalló Jenő a Balatonalmádi közelében lévő, 470 literes főzőüstjével magyar viszonyok között átlagosnak számító pálinkafőző manufaktúrájában. – Az nem lehet, hogy ekkora előnyhöz juttassák a magánfőzőket a bérfőzők rovására! Annak, akinek van 30 liter pálinkája, nem mindegy, hogy 30 vagy 60 ezerért főzeti ki. A dupla ár csak azoknak éri meg, akiknek a minőség számít. Sokan szenvednek
pénzhiányban, másoknak meg csak az a fontos, hogy ártson a szesz. Ők azok, akik mit sem törődnek a minőséggel, és elviszik főzetni a cefréjüket egy bérfőzésre jogosulatlan magánfőzőhöz. Csalónak tartom őket, mert nem fizetnek se áfát, se
jövedéki adót, se közterheket. Nem foglalkoznak a főzéskor keletkező cefremoslékkal sem. Nekünk a hulladék talajra helyezéséhez szükséges engedély megújítása ötévente 600– 700 ezer forintba kerül, nem beszélve az elszállítás költségei ről: egy forduló 38 ezer.

Tény, hogy Magyarországon mindig is volt illegális pálinkafőzés, ám ezt hivatalosan – az előző négy évet leszámítva – soha senki nem illette a „szabad” jelzővel, különösen nem rendszerszerűen. Földesúrnak, egyháznak vagy az államnak adót kellett fizetni a népnyelvben bundagallérnak is emlegetett itókából származó jövedelem után. 1867-től, a pénzügyőrség megalakulásától a szeszfőzés állami monopóliumnak számított, ahol a pálinka előállítása állandó fináncfelügyelet mellett zajlott egészen 1984-ig, amikor is megszüntették az állam kivételezettségét és magánkézbe kerülhettek főzdék. De az adófizetés alól senki sem mentesült, egészen 2010-ig.

– 2010-ig tagja voltam a Pálinka Nemzeti Tanácsnak. Törvény mondja ki, hogy a pálinkával kapcsolatos jogszabály-módosítást a tanács elé kell vinni. Ennek ellenére a szervezet tagjai a sajtóból értesültek az akkori – mint ahogy a tavalyi – törvénymódosításról is. Utólag volt ugyan egyeztetés, leadtuk a javaslatainkat, azokból aztán egyetlen mondatot sem fogadott el a törvényalkotó. 2010-ben két államtitkárnak meg egy miniszternek írtam le, hogy az európai uniós csatlakozási szerződéssel ellentétes, azaz jogellenes a szabad pálinkafőzés, ám csak egy semmitmondó választ kaptam. Jelenleg a Pannon Pálinkafőzők Egyesületének vagyok az elnöke, delegált tagunkon keresztül értesülök a PNT-ben folyó munkáról – mondja Csalló úr.

A nyolcvanas évek elején a még 1600 bérfőzdéből álló magyar pálinkafőző társadalom mára 550-re apadt közössége nem az ellen ágál, aki otthon, családi fogyasztásra készíti 20–30 literes készülékével a maga kerítésszaggatóját. A közfelháborodás azok ellen szól, akik a szomszédoknak vagy akár a szomszéd falunak főzik a párlatot. Hányan is lehetnek? Pontos adat nincs, mert a lefőzött pálinka mennyiségét nagymértékben az adott év gyümölcstermése határozza meg. Magyarországon 2010 előtt éves szinten, terméstől függően 5–8 millió hektoliter bérfőzött pálinkát készítettek. A Pálinka Céh Egyesület becslése szerint viszont a megszűnő bérfőzés okán 10–12 millió liter párlat lehet a szabadpiacon. Ha csupán a 835 forintos szeszadót vesszük alapul, nem nehéz kiszámolni, mennyi bevételtől esik el az állam, az egyéb járulékokról, adókról még nem is beszéltünk.

– Arra, hogy megváltozzon a jelenlegi áldatlan helyzet, van némi remény. Meggyőződésem szerint az Európai Bíróság bírság kivetésével el fogja érni, hogy ne lehessen adómentesen párlatot főzni Magyarországon. Egyesületünknek vannak olyan tagjai, például egy nyugdíj előtt álló házaspár, akik tőlem kérdezik: „Jenőkém, miből fogunk a nyugdíjunkig megélni? Megyünk sorba állni segélyért? A 100 literes üsttel rendelkező magánfőzők elviszik a kuncsaftot tőlünk!”

– Későn hívott. Már nyilatkoztam egy lapnak. Rá két napra meg is jelentek a pénzügyőrök, mint ahogy a többieknél is. De végül is beszélhetünk. Nekem ennél roszszabb már nem lehet. Hívom, ha főzök – felelte elkeseredetten a tatai Túri Tamás a telefonban.

De a hívás elmaradt. Január közepére elfogyott a főznivaló, a tavalyról maradt kuncsaftok – az új árakon meglepődve, ám a régi ismeretség okán – még elhozták az ígért cefrét, viszont az új érdeklődők köszönik szépen, majd átgondolják az ajánlatot. És máshová mennek. Hát ilyen körülmények közt toppantunk be Tatára, a Komárom-Esztergom megye legnagyobb pálinkafőzőjeként számon tartott Túri Tamáshoz.

Összesen 1000 literes üstjeiben eddig évente 30 ezer liternyi jó hírű „ködmönlé” bugyogott, amely megyeszerte ismertté és elismertté tette. Nemcsak a tatabányaiak járnak hozzá szilvástól, körtéstől, de a megye távolabbi pontjairól is érkeznek a kuncsaftok. Idén kezdte 22. szezonját, de ilyet még nem élt meg, hogy év elején ne lett volna főznivalója.

– Várom a kuncsaftokat. Mostanra elfogytak a főznivalók. Közben fűtöm az 500 légköbméteres épületet. Napi 10 ezer forintot eltüzelek a nagy semmire, hogy hátha beesik valaki. A csekkek meg jönnek, a járulékokat pedig ki kell fizetni. Nem jó ez így senkinek – kezdi a beszélgetést Túri Tamás.

Ezzel a véleménnyel nincs egyedül, megyeszerte erre panaszkodnak a kollégák is. Mint a legtöbb bérfőző, ő is a kuncsaftok szinte adómentesen – ezáltal jóval olcsóbban – működő zugfőzdékhez történt átpártolásával magyarázza a mostani pangást.

– A magánfőzők úgy élnek vissza a helyzetükkel, ahogy akarnak. Profi 100 literes berendezésekkel annyit főznek, amennyit csak nem szégyellnek, ráadásul teljesen ellenőrizetlenül és ellenőrizhetetlenül. Ha a finánc kimenne hozzájuk, akkor mindig épp a sajátjukat főznék. Itt, a hegyekben, ha sétálnának egyet a hatóság emberei a házak közt, láthatnák, hol füstöl a kémény nap mint nap. Nyilvánvaló, hogy azokon a helyeken magánfőzdét működtetnek. De arrafelé nem járnak a pénzügyőrök.