Taszítsanak le a trónról!

– Veszélyben volt a műsora?

– Komolyan nem merült fel, hogy a show nem folytatódik. Van egy csomó olyan változás az MTVA-nál, amiről én is csak annyit tudok, amennyi a sajtóban megjelent. Az M1-ről átkerülök a Dunára. Az igaz, hogy a szerződés aláírása egy kicsit elhúzódott, de ezt tudjuk be az átalakulással járó általános zavarnak.

– Ellendrukkerei már dörzsölték a tenyerüket…

– Hozzám ilyen jellegű visszajelzések nem jutottak el. Akik csendesen örülnek a másokkal kapcsolatos bizonytalanságnak, azok azt nem feltétlenül kürtölik világgá. Az viszont nekem is feltűnt, hogy a nézők nem bombázzák a televíziót levelekkel, de remélem, csak hiányzik nekik a személyem és a műsorom.

– Mi ebből a tanulság?

– Az, hogy megváltozott a helyzet. A tévé már nem mindenható.

– Megfordult a fejében az is, hogy abba kellene hagynia?

– Ezt a gondolatot sem hessegettem el. De nem dönthetek önző módon, hiszen nyolcvan- száz emberért vagyok felelős, akiknek ebben a produkcióban van munkájuk. Végig hittünk abban, hogy nem szűnik meg a műsor, de ha másként történik, az hideg zuhanyként ért volna bennünket. Már aláírtuk a szerződést, március 19-én kezdünk.

– Titkos a szerződés?

– Tudomásom szerint nyilvánosságra kerül. Tárgyalásaink során két sarokpont volt: a költségvetés és az adásszám. Tizenhat csütörtök estén megy a show, és szó van egy tizenhetedik, szilveszteri műsorról is. Ami a büdzsét illeti, az csökkent, de nem olyan mértékben, hogy lehetetlenné válna a munkánk.

– Korábban adásonként húszmilliót kapott. Most mennyi pénzről beszélünk?

– Mondtam, hogy szűkebb a kabát. De nem javaslom a matekozást, mert szerintem egyikünk sem erős a számolásban. Az átlagember szemében magasnak tűnhetnek a gyártási költségek, de a produkció kiállítása is nagyszabású, az pedig nem kevés pénzbe kerül.

– Nem unja még ezt az egészet?

– Hogy én miként vagyok vele, az részletkérdés. Lehet rendkívül lelkesen műsort készíteni, de ha a néző unja, semmit nem ér az egész. Viszont, ha jómagam unnám a munkámat, az a képernyőn keresztül azonnal kiderülne, és abba kellene hagynom. Bírom még ötlettel, invencióval, nem változott a hevületem, az állóképességem, és helyén maradt a szívem. Amennyiben az olvasó ezt másképp látja, küldjön el melegebb éghajlatra, és nyugodtan dobja sutba az újságot.

– Hány éve is gyűri az ipart?

– Elég régóta, 1998 óta. Korábban rengeteget jártam vidékre is: hetente legalább három fellépés, több száz kilométer. Na, ezt a tempót már nem óhajtom.

– Az biztos, hogy változatos a szakmája!

– Tényleg nincs két egyforma napom. Miután a műsor gyártója is vagyok, megengedhetem magamnak, hogy azokat hívjam meg, akiket jónak gondolok. Néha muszáj olyanokat is szerepeltetni – főleg a zenei színpadon –, akik nem az én ízlésemet képviselik, de a közönségnek érdekesek lehetnek. Anyagi vonatkozásban sem kell másokkal hadakoznom, hiszen magam döntöm el, mennyi gázsit tudunk fizetni, ha valakit nagyon szeretnénk meghívni vendégnek. Abba nem szól bele a megrendelő, hogy kiket szeretne látni nálunk. Mindenkit a művészi teljesítmény alapján választok ki, nem érdekel a politikai hovatartozása. Kikérném magamnak, ha azért nem jöhetne el hozzám egy nagyszerű színész, mert nem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének élenjáró zászlóvivője, mindazonáltal engedtessék meg, hogy kíváncsi legyek arra is, aki a kormányt támogató holdudvarba tartozik.

– Fábryhoz hozzátartozik a szókimondó stílusa. A közszolgálati csatornán szabad csúnyán beszélni?

– A műsor átvételénél kérik a drasztikusabb kifejezések kifüttyentését, de nem mindig sikeresen. Az M1-nél eltöltött három év alatt semmiféle tartalmi vagy cenzurális összeütközésünk nem volt. A kamerák előtt is természetesen viselkedem, ezért alakult ki rólam az a kép, hogy nem kapok idegösszeomlást egy-egy szaftosabb bemondás miatt. Az RTL Klubnál a producerem direkt erre összpontosítva vágta meg a monológjaimat, övé volt a vágás joga. Nem mindegy, hogy a negyven perc felvett anyagban hangzik el három-négy lóf..., vagy a tizenkét perces végső változatban.

– Mennyire lehet aktuális a show? Követi a közéleti eseményeket?

– Kétheti megjelenéssel nem igazán lehetek naprakész. Inkább közérzeti aktualitásról beszélhetünk, ami egyébként minden kabarénak az alapja. Olyan közös tudásra, közös kiindulási alapra van szükség, ami az embereket foglalkoztatja. Ez lehet a kormányzatnak nem tetsző dolog is. Nem ízléstelen módon, de rezsimkritikusnak kell lenni, mert a lojális és seggnyaló humor nem működik, amint az már többször kiderült. Az ideológiai szempontú izmozás nem tesz jót a szórakoztatásnak, legyen az a televízióban vagy a rádióban. Velem ugyan nem izmoznak, de másokkal igen. Én igyekszem mindenkit egyformán szórakoztatni. Jóllehet számosan akadnak, akik politikai okokból nemhogy engem nem néznek, hanem az M1-et sem.

– Veszélyben vannak a nézettségi mutatók?

– Nem rejtem véka alá, hogy itt harmad annyian néznek, mint az RTL Klubon. Ez megfelel a csatornák általános állapotának és jellegének. Megengedem, korábban nem voltam háromszor jobb, és most sem vagyok háromszor gyengébb. Aminek örülök: a kvalifikált értelmiségiek körében feltűnően kiugróak a mutatóink. Az érdekes vendégektől és az én kirobbanó formámtól függően tovább növelhető a nézettség, noha nem igazán tisztázott, hogy a közszolgálati televíziónak van-e egyáltalán efféle kötelezettsége. Nyilván arra számítottak, hogy jön majd a Sanyi, és mindent felforgat, vagy a műsorom csodát tesz, de számtalanszor elmondtam már az illetékeseknek, hogy kellő marketing hiányában nagyon nehéz bármit is felforgatni. Sajnos ezen a téren segítséget alig kapok. Három év után sem ritka, hogy az utcán megkérdezik tőlem, hová tűntem.

– Az a gyanúm, a Duna Televízióhoz még kevesebben követik majd…

– Nem lehet tudni. Ha a nézőt érdekli egy műsor, meg fogja találni. Előfordult már, hogy a huszonöt évvel ezelőtti A hegyi doktor című kifakult filmsorozatot többen nézték, mint engem, amitől őszintén szólva nem volt túl jó a hangulatom. A magunk részéről mindent megteszünk, készült például egy videós szösszenet: egy tutajon ringatózom a nagy folyón, vagyis Fábry a Dunán.

– Jelentenek-e önnek konkurenciát a stand up fiatal képviselői?

– Sokan a munkatársaim, valamelyest a tanítványaim voltak. Végigkísértem az indulásukat, többen az én műsoromban mutatkoztak be. Aztán annyi lett a fellépésük, a kötelezettségük, hogy már nem tudnak engem tovább szolgálni. Mindegyikükkel jóban vagyok, sőt az ellenkező híresztelésekkel szemben a Dumaszínházban is fellépek havonta egyszer. Részben szomorúsággal kell megállapítanom, hogy ebben a műfajban nem termelődött ki érdemleges konkurencia, amitől tartanom kéne, holott engem már régen le kellett volna taszítani a trónusról. Ha minden csatornán lenne talkshow, jobban csipkednénk magunkat, és kuksiznánk a másikat.

– Ha letaszítanák a trónról, biztosan sértett emberré válna!

– Egyáltalán nem. Bőven volna mit csinálnom. Ezt a foglalatosságot a saját érdekemben lassan le kéne csengetnem. Ha elérem a korhatárt, nem szemérmeskedem, elmegyek nyugdíjba, ha már a járulékot fizettem nekik. Addig van még három évem. És ami utána következik, az lesz csak a nyugtalan élet!

– Nem unalmas figura a magánéletben?

– Aki mindig jókedvű, az elmebeteg. Néha vannak rosszabb perceim, de összességében kiegyensúlyozott és optimista pali vagyok. Aránylag sok időt tudok foglalkozni a kislányommal, a négyéves Borikával. A gyakorlati feladatokban nem veszek részt, bár a legelején tartottam egy próbafürdetést és próbapelenkázást, de ezt a tudásomat sosem kellett kamatoztatni. Beszélgetünk, kirándulunk, könyvet olvasunk, múzeumba járunk. Bébiszittert már csak akkor hívunk, ha nem vagyunk otthon. Meglepően sokat takarítok, a szőnyegrázás az erősségem. Leányfalura 1997-ben költöztem, miután a szüleim romos nyaralóját felújítottam. Itt nem vagyok nagy szám, showmanként kutyába sem vesznek, bár díszpolgári címet azért már kaptam.