Felzeng a szerelem

Nehéz feladatot vállalt Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, amikor újrafogalmazta és színpadra állította a Sarkadi Imre novellájából készült film történetét. A nézőben előzőleg feltámad a kétkedés: lehet-e a filmklaszikust felülmúlni? Mit mond a mai nézőnek a téesz vagy nem téesz alapkonfliktusra épülő Rómeó és Júlia történet az ötvenes évekből? De már az első negyedóra után látjuk, hogy Vidnyánszky nem akarta sem felülmúlni, sem kopírozni, sem meghaladni az eredetit. Hanem megtalálta benne az időtlen szépséget. Elhagyta a téesz vonalat, ezzel kiemelte az adott korszakból Pataki Mari és Bíró Máté történetét, s bár a díszlet, a jelmezek azokat az időket idézik, a mondanivaló kortalanul érvényes. Aki szereti Vidnyánszkynak a próza-zene-tánc-látvány egységét megalkotó, az érzelmekre ható költői színházát, most elgyengül a gyönyörűségtől. De aki nem, azt is lefegyverezheti ez a szép darab. A siker mindenesetre óriási.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes remekel: Zsuráfszky Zoltán kiváló koreográfiája szerves része a dramaturgiának. A színészek is nagyon jók. Aki nem éppen Cserhalmi Györgyöt képzelné el a dölyfös nagygazda apa szerepében, téved: tökéletes. Akárcsak Szűcs Nelli, aki alig néhány mondattal, de tartásával, mosolytalan keménységével egy egész asszonysorsot tud megjeleníteni. Kiss Andrea egyetemi hallgató reményteljes tehetség. S vitathatatlanul a legjobb ifjabb Vidnyánszky Attila egyetemi hallgató, aki közmegegyezés szerint az új színészgeneráció legkiemelkedőbb tagja. Énekelni ugyan nem nagyon tud, de a belőle áradó tisztaság, életerő és kedvesség lenyűgöző.

És amikor a néző már azt hiszi, hogy ennyi szépséget nemigen lehet tovább fokozni, a fináléban megjelenik egy picike, ősz asszony, az egykori körhintán repülő Mari – és rámosolyog a közönségre. Nem én voltam az egyetlen a nézőtéren, aki a szemét törölgette…