Sportnapló: Harminc évet vártunk erre az aranyra

Prágában úgy tudtunk 12 versenyzőt indítani, hogy néhány fiatalnak a szakvezetés megelőlegezte a bizalmat, és „tanulmányútra” mentek a cseh fővárosba. Maradandót egyikük sem alkotott: Baji Balázs gátfutó 60 méteren éremeséllyel rajtolt, ám a döntőbe is már csak némi szerencsével – célfotóval – jutott, a legjobbak között pedig – gátakat borogatva – a 7. helyen fejezte be a szereplését.

Mintha manapság kiment volna a divatból az atlétika, ami amúgy alapsportág lenne, hiszen aki nem tud gyorsan futni, magasra ugrani, távolra dobni, az más versenyágban sem viheti sokra. Az okok összetettek: valamikor a honvédelmi nevelés részeként szerepelt ez a munkaigényes sportág, így a súlya is nagyobb volt az iskolai testnevelésben. Mára a fiatalok elkényelmesedtek, számukra vonzóbb és szórakoztatóbb egynémely labdajáték, amely gyorsabb és nagyobb sikert ígér. A televíziós közvetítésekben elvétve látunk hazai atlétikát, a világversenyeken pedig – néhány dobónkat leszámítva – a mieinkért ritkán szurkolhatunk. Gyenge a sportág támogatottsága.

A napokban az egyik bulvárlap közölt egy tablót, amelyen politikusok és gazdasági életünk meghatározói láthatók, akik szerepet vállaltak valamelyik sportág irányításában.

Megannyi ismerős arc – ám hiába kerestük közöttük az atlétika elkötelezett támogatóját, nem találtuk. Így már érthető, miként épülhetnek labdarúgó- stadionok futópálya nélkül. Valamikor egyetlen faluban sem akadt olyan – libalegelőből átminősített – futballjátéktér, amit ne ölelt volna körül a futópálya, s hozzá a homokgödör, ahol legalább az általános iskolások ugrándozhattak testnevelésórán.

Hiányoznak a példaképek is. Persze vannak néhányan, akik Pars Krisztiánok akarnak lenni, de nem biztos, hogy kalapácshoz és megfelelő edzési lehetőséghez jutnak. Hol az a futó, akinek a neve mozgósítana? Hol az az ugró? Az ötvenes években egy tömegversenyen együtt futhattam Rózsavölgyi Istvánnal – bár alig láttam belőle valamit, életre szóló élményt kaptam. Ha beleszólásom lenne, úgy építeném fel a futballtól a kézilabdáig a játékrendszert, hogy a résztvevők életéből ne maradhasson ki az atlétika.

S hogy eladható-e? A prágai Eb bizonyította: tombol a közönség – ha van kinek. Mondjuk, mint annak idején, a Népstadion telt háza előtt Iharosnak, Rózsavölgyinek, Táborinak, Kovács „Bütyöknek”, aki éppen a világhírű szovjet Kucot verte meg az állva tomboló nézősereg előtt.

Most Márton Anita aranyos esernyője alá beállhatnak a sport illetékesei, de sose fejtsék el: az atlétika alapsportág.