Vasasszony a bucnik közt - Fókuszban a nők

Pedig lassan 85 éve, hogy az egykori esztergályos egy piciny felvidéki faluból elindult szerencsét próbálni, Budapestre. Hogy megkeresse a betevőre valót, gombokat kezdett árulni, aztán gondolt egyet: miért ne foglalkozhatna a gyártásukkal is?!

A Massányi Gomb- és Csatüzem története még a nagy gazdasági világválság idején kezdődött, az egyedi tervezésű gombfülkészítő gép és a cérnázó, valamint a présszerszámok a negyvenes évek elejére keresett gyártóvá tették a kis céget. A vállalkozás viszonylag jól megúszta a világháborút, de az 1949-es államosítást már nem. Massányi József párszor megtapasztalta, hogy a történelemben bármi lehetséges, ezért még idejében szétszedte az egyik legprofibb esztergagépét, és eldugta a darabjait.

Az Irodagép Ipari Vállalatnál helyezkedett el, sorra gyártotta a legkülönfélébb szerszámokat. Aztán 1954-ben visszakapta az üzletet, előszedte az eldugott szerszámokat, és az egykori légópincében újra kattogtak a cérnázó- és az esztergagépek.

Az 1936-ban született fiú, Massányi Tamás is apja nyomdokaiba lépett, de a kulák múlt miatt csak szakmunkástanuló lehetett. Kitanulta a szerszámkészítést, de a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karát csak esti tagozaton, a '60-as években végezhette el. A plusztudás újabb ötleteket adott a családi vállalkozásnak: Tamás kifejlesztette a díszkeretes gombok gyártásához szükséges szerszámokat, és megújította a cérnázógépet.

Gépek zakatolásában, de nagyon szeretetteljes közegben nevelkedett Massányi Kinga. A nagypapa szenvedélyes horgász volt, az édesapja a természetjárásért rajongott. „Járult” még a családhoz egy bohókás nagymama, aki imádott kártyázni és trécselni a barátnőkkel elegáns cukrászdákban, Kinga édesanyja pedig orvosként dolgozott, meglehetősen sokat.

– Egyáltalán nem fogott meg, hogy a pincében teljen az életem. Azt láttam, hogy apám reggel hatkor lemegy, és késő délután jön föl. A fénykorban 8–12 alkalmazott dolgozott a műhelyben, és tonnaszámra gyártották a bucnit – mondja, és azt is elárulja, mit takar ez a mókás szó. A bucni a fémalj és a gomb felső része együtt, amit aztán textíliával vagy bőrrel vonnak be. A bevonható bucni az ipari forradalom találmánya, az angliai Dorsetben kezdték gyártani a múlt század elején. Pár évtizede még két cég ontotta a bucnikat a magyar piacra, de ma már csak a Gombdinasztia.

Ám Kingának ez sem volt elég indok, hogy beszálljon a jól menő üzletbe, inkább fotózást és újságírást tanult, majd elvégezte a magyar szakot. Férjhez ment, szült három gyereket, egyáltalán nem unatkozott.

Váratlanul érte, amikor a ruhagyárak privatizációja miatt édesapja úgy döntött: elég volt, abbahagyja, a családi vállalkozást lányára hagyja.

– Nagyapám és apám filozófiája az volt, hogy mindig csak annyit fejlesszünk, amennyire a nyereség lehetőséget adott. Nem jártunk luxusautóval, soha nem éltünk nagy lábon, pedig időnként megtehettük volna. Ők mindig a cég jövőjét tartották szem előtt, ehhez tartom magam én is. De tudomásul kellett vennem, hogy jelentősen megváltozott a ruházati ipar, a bútorgyártás, a rendszerváltás után átrendeződött a piac is. Hódító útjára indult a tépőzár és a cipzár, mindenképpen vérfrissítést kellett vinnem a cégbe, hogy életképes maradjon. Létrehoztam a cég internetes honlapját, és elindítottam egy webáruházat is. Jelvények és kitűzők gyártásába kezdtünk, mert ehhez ugyanaz a technológia kell, mint a bucnikhoz. De az alkatrészekhez szerszámokat is gyártunk, ennek már hét éve.

Az ipartörténeti kiállítóhelyet négy éve, édesapja halála után álmodta meg. Egy mélyhűtő és két leander árválkodott ott éveken át, gondolta, méltóbb lenne a felmenőihez, ha az eredeti műhelyből kiállítóterem lenne. Kinga levéltárakban és könyvtárakban kutakodott, hogy minél többet megtudjon a családjáról, és minél hitelesebb legyen az összegyűjtött anyag. Itt van a ma is működő koptató fadob, ahova azért rakták a bucnikat, hogy az éles szélek lekopjanak róluk. Az egyik sarokban egy korabeli gombkereskedő kis üzletét rendezték be valósághűen.

A különböző méretű gombok árlistáját böngészve találkozom a „lin” szóval, amiről megtudom, hogy ez a gomb mértékegysége. Amióta világ a világ, linben beszélnek egymással a szakmabéliek, egy lin fél milliméter. Kinga a múzeumba szabadulós játékot tervezett, ám itt nem a résztvevők szabadulnak, hanem ők szabadítják ki az elrejtett gombokat.

A műhely és az üzlet fölött, az egykori nagyszülői lakrészben kapott helyet a Masska Eklektikus Tanműhely, amelyet cégek vesznek bérbe tréningekre, vagy Kingáék rendeznek ott irodalmi esteket, beszélgetéseket. A sport egyáltalán nem állt távol az ősöktől, a nagypapa például a Vasasban focizott. De Kinga nem másért, mint a súlyfelesleg lefaragásáért vágott bele a futásba, mert a harmadik gyerkőc megszületése után igencsak meghízott. Egy év után már lefutotta a maratont, de egy idő után túl monotonnak találta. Kipróbálta a triatlont, először rövidebb, majd hosszabb távokon, és 2003-ban megcsinálta az ironman (vasember) távot, vagyis leúszott 3800 métert, utána biciklivel letekert 180 kilométert, majd még lefutott egy maratont.

– Nincs ebben semmi misztikum, bárki képes rá, csak elhatározás és akarat kérdése. A lényeg, hogy így nem fásul bele az ember az életbe – mondja meglehetős könnyedséggel a hatszoros „vasasszony”. A sífutás és a hegymászás is beszippantotta, pár éve „felsétált” a Kilimandzsáró legmagasabb csúcsára, az 5895 méter magas Uhurura.

Kinga nyugodtan el-eltűnhet egy időre, hiszen sikerült a Gombdinasztiát szinte önjáró céggé szerveznie. Jelenleg hat alkalmazott dolgozik az üzletben és a műhelyben, de külső cégekkel is dolgoztatnak.

Újabb vállalkozások is beindulnak, például egyedi kerámiagombok gyártása. Már a kemence is készen áll, a terveket Kinga készíti.

De a negyedik generáció is ott topog a sarkában, leggyakrabban 23 éves lánya helyettesíti. Igaz, ő zenetudományt tanul a Bécsi Egyetemen, de bármikor hívja Kinga, máris boldogan „repül” a gombüzembe. Ki tudja, mikor áll elé az édesanyja azzal, hogy úgy döntött: elég volt, abbahagyja. Merthogy az utánpótlás miatt talán nem kell aggódnia…