Egy gyomros csinált belőle diadalra éhes bajnokot! - Fejvédő tűsarkúval

Jó kis muszklijai lehetnek, gondoltam magamban, miközben a kapu előtt vártunk Esztergom-Kertvárosban. Alighogy végigsuhant az agyamban a kép egy kigyúrt, mély hangú lányról, megjelent a manökenalkatú tini, aki szerényen beljebb invitált bennünket.
– Te vagy Rebeka? – tettem föl az értelmetlennek tűnő kérdést a 16 éves lánynak. – Igen – mondta nevetve. Látszott, nem én vagyok az első, aki más külsőre számított. Szendrei Rebeka a maga 175 centijével, 60 kilójával a tavalyi kempo Világkupán mindenkit maga mögé utasított.

Az ebédlőasztalnál mellettünk ül Rebeka édesanyja és edzője, Pokorni Gábor is, aki a család régi barátja, valamint a kisebbik nővére, aki szintén kempózott egykor. Az edző szerint Kata volt a legtehetségesebb leánytanítványa, de ő inkább a hegedű mellett döntött. Rebeka pedig a hegedűről mondott le a kempo kedvéért. Legidősebb nővérük, a 21 éves Sára fordított leghamarabb hátat ennek a nem igazán „simogatós” sportnak.

Beszélgetés közben csak kapkodom a fejem: full contact, K1, kempo light, ketrec. Gyöngyi, az édesanya megnyugtat: sokszor ő is úgy érzi, hogy kínaiul beszélnek körülötte. Aztán lassan kezdem megérteni a sűrűn elhangzó kifejezéseket. A kempo light azt jelenti, hogy nem kiütéses meccsről van szó. A K1-nél állva küzdenek az ellenfelek, s akár fejbe is lehet térdelni a másikat. A full contactnál a földön is harcolnak, lehet feszegetni az ellenség karját és lábát, sőt egy „kis fojtogatás” is belefér. Hogy ketrecben folyik a küzdelem, az pedig inkább a hatásvadászatért, a nézők kedvéért van.

Vajon miért jó egy nőnek, ha rúghatja, pofozhatja, a földbe döngölheti a másikat?
– Alig voltam hétéves, amikor először lementem az edzőterembe. Tetszett, hogy nem csak tinglitangli ugrabugrálás folyik, és a hangulat is mindig jó volt – emlékszik Rebeka a kezdetekre, de Gábor rögtön pontosít:  
– Eleinte nagyon könnyedén vette az edzéseket, inkább csak barátnőzgetett. De 8-9 évesen már versenyzett, aztán tízévesen kapott egy gyomrost a páston, és rászámoltak. Akkor valami megváltozott. Hihetetlen győzni akarás kezdett munkálni benne, ami a mai napig jellemző rá. Rebeka mára szinte fanatikussá vált, ki sem lehet üldözni az edzőteremből – meséli Gábor, s már együtt is nehezen tudják fölsorolni, fiatal kora ellenére hány győzelmet zsebelt be a lány. Nagyobb sérülés még nem érte, az orra tört el egyszer.

Az édesanyja nem jár a versenyekre, látni sem bírja, ahogyan püfölik a lányát. 
– Csak a győztes meccseket nézem meg felvételről – mondja, de természetesen büszke a lánya sikereire. Abból nem enged, hogy Rebeka leérettségizzen és utána továbbtanuljon vagy valamilyen szakmát szerezzen. A kreatív dolgok érdeklik, talán ruhatervező lesz. Mert a kempózásból Magyarországon nem lehet megélni.

Rebeka bevallja, a tűsarkú cipő a gyengéje, Gábor meg elárulja, ha miniszoknyát vesz föl hozzá a lány, nincs az a férfi, aki meg ne fordulna utána az utcán. Nagy kérdés, ki az a fiú, aki szóba mer állni vele. Ha meghallják, mit sportol, a legtöbben megijednek. Valószínűleg csak egy hasonszőrű fiú lesz bátor komolyan udvarolni neki. Ám ahhoz is idő kell, amiből heti nyolc-tíz edzés mellett meglehetősen kevés marad Rebekának. Ha kitartó, idővel profi világbajnok lesz belőle – jósolja az edző. Higgyünk benne. S a lány még csak tizenhat…