Fókuszban: Kukába zárt élelem

A világon megtermelt élelmiszermennyiség mintegy harmada, úgy másfél milliárd tonnányi hulladékként végzi. Miközben világszerte egymilliárd ember éhezik, és naponta mintegy 25 ezer ember hal éhen – az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO becslése szerint.

Ez a másfél milliárd tonnás veszteség úgy jön ki, hogy a termeléstől a fogyasztásig minden láncszem hulladékát ideveszik. A fejletlenebb államokban már a termelés során selejt keletkezik, például öntözőrendszer nélkül kiszáradnak a növények, védőszerek híján betegségek tizedelik a termést, vagy az a rossz tárolás miatt megromlik. Minél fejlettebb egy ország, annál inkább a kereskedelem és a fogyasztás fázisában vész el az élelem – a jólét ugyanis láthatóan kéz a kézben jár a pazarlással. Ráadásul a kukában landoló élelemmel nem csupán a konkrét terméket pazaroljuk el, hanem az előállításához felhasznált erőforrásokat – energiát, vizet, termőterületet – is. Ha az élelmiszer-pazarlás egy képzeletbeli ország lenne, akkor ezt a világon csak Kína és az USA előzné meg a szén-dioxid-kibocsátás mértékében.

A pazarlás netovábbjának tűnik, hogy a felesleges ennivaló jelentős része még fogyasztható lenne, amivel rengeteg éhező emberen lehetne segíteni. Csakhogy a legtöbb ország élelmiszer-biztonsági, élelmezés-egészségügyi szabályozásai nem engedik, hogy mondjuk az üzletek, éttermek a feleslegessé vált élelmiszereket jótékonysági céllal odaadják – ehelyett azok szükségszerűen a kukákban landolnak. Ezért keltett most nagy visszhangot Franciaországban az az új törvény, amely szigorúan fellép az élelmiszer-pazarlás ellen.

A négyszáz négyzetmétert meghaladó alapterületű üzleteknek tilos kidobniuk vagy megsemmisíteniük a megmaradt élelmiszert: a következő évtől, szerződés keretében kötelesek azt segélyszervezeteknek vagy állateledelt gyártó cégeknek adományozni. Aki nem teszi, akár 23 millió forintnak megfelelő büntetésre vagy két év letöltendő börtönre is számíthat.

A környezetvédelmi világnap alkalmából – London, Párizs, Amszterdam, Brüsszel és más világvárosok után – minap Budapesten Esélyt az Ételnek Napot rendeztek. Figyelemfelkeltésképpen egy óriási üstben ötezer adag ételt főztek rászorulóknak: jó minőségű, mégis valahol feleslegessé vált alapanyagokból. Hátha így eljut végre hozzánk a sokkoló szám: magyar háztartásonként évente átlagosan ötvenezer forintot dobunk ki az ablakon – élelem formájában. Ami nem csak a pazarlás és a jólét ismérve lehet. Sokkal inkább azé, hogy a mai generáció egy része nem úgy tiszteli az ételt, mint azok az idős emberek, akik a háború során megtapasztalták az éhezés kínját...

KERESD A BANKOT!
Hogy mi az élelmiszerbankok lényege? Bár ténylegesen nem a pénz mozog, mégiscsak beteszik és kiveszik – az élelmiszert. Tevékenységük lényege, hogy felkutatják az ingyenes élelmiszerforrásokat, majd ezeket különböző szervezeteken keresztül, adomány formájában eljuttatják a rászoruló emberekhez. Az elsőt az Egyesült Államokban alapították 1966-ban. Az Európai Élelmiszerbankok Szövetségének égisze alatt jelenleg 21 országban 247 ilyen szervezet működik. Évente 350–400 ezer tonna élelmiszert osztanak szét ingyenesen a több mint 25 ezer karitatív szervezet részére, amelyek összesen mintegy 4,7 millió rászoruló emberhez juttatták el az adományokat.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesületet 2005-ben Cseh Balázs hívta életre, barátokkal, ismerősökkel összefogva. Az európai szövetség teljes jogú tagjaként részt vesznek uniós segélyprogramokban; ebből származik a legtöbb ennivaló – tudtuk meg az elnöktől. A hazai vállalatoktól leggyakrabban kereskedelmi forgalomba nem hozható termékeket kapnak.

Ezek lehetnek lejárathoz közeliek, csomagolási vagy esztétikai hibásak, szezon utániak – vagyis a cégek számára fölöslegessé váló és megsemmisítés előtt álló áruk, de egészségügyi szempontból nem veszélyesek. Alkalmanként lakossági gyűjtést is szerveznek.

A mérlegük? Indulásunk óta 35 ezer tonnányi élelmiszert osztottak szét országszerte, csaknem 15 milliárd forint értékben. Az adományok mintegy 220 civil szervezeten és önkormányzaton keresztül több mint 300 ezer emberhez jutottak el.

MINDEN RÉPA SZÁMÍT
– Nálunk nincs pazarlás – állítja határozottan Kovács Árpád, a fővárosi várbeli Speiz étterem séfje. – Például mindennap friss zöldséget rendelünk annak függvényében, előző nap mi hogyan fogyott, vagy a levágott apró húsrészből rögtön húsalaplét főzünk, amit számos ételnél használhatunk. A megmaradt ételt tilos hazavinniük a dolgozóknak, sőt a szigorú uniós szabályozás szerint a maradék ételt élő állatoknak sem lehet odaadni moslékként. Egy jó konyhafőnök az étlap összeállításakor nem csupán a változatos kínálatra ügyel, hanem a gazdaságossági szempontokra is. Jelesül arra, hogy ne kelljen kidobni semmit. Az üzleti életben manapság olyan farkastörvények uralkodnak, hogy aki pazarol, előbbutóbb biztosan bezárhatja a boltot...

NINCS HELYE A PAZARLÁSNAK
A Csepel-sziget településein ismerősen cseng a Gere márkanév, pékségeik és pékáruik minőségét a szigorú nemzetközi ISF élelmiszerbiztonsági rendszer garantálja. Törvény írja elő, hogy nincs úgynevezett visszáru, a termékek veszélyes hulladéknak minősülnek, azaz nem kerülhetnek vissza az üzletből az üzembe – magyarázza Kolozsváry Péter. A pazarlást elkerülendő saját boltjaikban zárás után bezacskózzák a termékeket, és másnap mint értékcsökkentett árut, 50 százalék kedvezménnyel árusítják. Ha pedig menet közben véletlenül selejtet sütnek, rögvest hívják a helyi állattartó gazdákat és felajánlják nekik – az áru pontos eredetének ismeretében ezt ugyanis szabad. A pénzkidobást megakadályozandó energiatakarékos üzemet működtetnek, többek között a sütéskor keletkező hőenergiának egy részét újrahasznosítják vízmelegítéshez, szelektíven gyűjtik a hulladékot, és a nejlonzacskók is környezetbarátok. Szóval nehéz lenne pazarláson kapni őket!

MUSZÁJ MEGSEMMISÍTENI
Az az élelmiszer, amelynek nem ismerjük az eredetét, sok veszélyt rejthet, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendeli ezek megsemmisítését. Mind a hazai, mind az uniós jogszabályok úgy fogalmaznak, hogy ha egy élelmiszer vagy takarmány eredete nem követhető nyomon, akkor az a termék nem biztonságos, fogyasztása egészségügyi kockázatot jelent mind az emberek, mind az állatok számára. Zöldség, gyümölcs esetében például nem tudjuk, hol és hogyan történt a növény előállítása, milyen növényvédő szert, műtrágyát, termésnövelő anyagot használtak a termesztés során, és azt milyen gyakorisággal, kérdéses, hogy betartották-e az élelmezés-egészségügyi várakozási időt. Ilyenkor a megsemmisítést értelemszerűen óvatosságnak hívják, és nem pazarlásnak. 

Összeállította: Szijjártó Gabriella