Ha a tolvaj nem méhész, a megrendelő bizonyosan az!

Aki nem ért a méhekhez, az nem tudja azt sem, miként lehet szállítani azokat. Ebből következik, hogy a tolvajokat is a méhészek között kell keresnünk, osztottam meg a feltételezésemet Molnár Jenő somogytúri méhésszel. Nem bizonyos, hogy így van, árnyalta a képet a szakember, ugyanis sok tolvajnak nincs méhe, csupán segédkezik körülöttük, tehát ért hozzájuk. Az azonban kétségtelen, hogy ha a tolvaj nem méhész, akkor a megrendelő bizonyosan az.

Hogy mi késztet valakit méhlopásra? Egyrészt saját elpusztult állatainak a pótlása, másrészt a kapzsiság. Egy kaptár ára a 20 ezer forintot is elérheti, a benne lévő méhcsalád a 40 ezret, s ha pergetés előtt történik a bűncselekmény, a méz is kóstálhat ugyanennyit. Összességében tehát akár 100 ezer forint kár is érheti a tulajdonost kaptáronként.

A jelenség ellen rendkívül nehéz védekezni, hiszen a méheket általában éjszaka szállítják, a közúti ellenőrzés alkalmával pedig a tolvajok hamis papírokat mutatnak fel. A kaptáron ugyan van azonosító számsor, de sok csibésznek csak a méhek és a méz kell, az árulkodó bizonyítéktól pedig hamar megszabadul.

A méhészek tehát gyakorlatilag tehetetlenek a tolvajokkal szemben. Némelyikük vadkamerával próbálkozik, más pedig – ha rábukkan a saját tulajdonára – visszaszállítja. Ez azonban a magyar jogrendben már önbíráskodás. Ilyenkor maga a megkárosított méhész számíthat büntetésre, mint ahogy az történt néhány évvel ezelőtt, amikor is egy tatabányai tulajdonost marasztaltak el azért, mert visszahozta Zalából azt, ami az övé.

Ráadásul a méhészek „bogarai” nem csupán az egyetlen megélhetési forrásnak számítanak, gazdáik többségét érzelmek is kötik hozzájuk. Ezért sokszor nem is tudják a tolvajok, hogy nem csupán anyagi, hanem lelki kárt is okoznak a méhlopással.