Építészetet tanult, majd megkezdte katonai szolgálatát, magkapta a pilótaengedélyt, a francia légierőnél szolgált, majd kilépett. Az 1900-ban, június 29-én Lyonban született Antoine de Saint-Exupéry 1926-ban a nemzetközi postajáratok egyik úttörőjeként ismét gépre ült, Toulouse és Dakar között ingázott.
Élményei megírásába kezdett, az 1931-ben megjelent Éjszakai repülés című kötetével elnyerte a Femina-díjat (melynek zsűrijében csak hölgyek foglalnak helyet). A háború elején a felderítőknél szolgált, a vereség után emigrált, majd visszatért, s hazája szabadságáért harcolt. 1944. július 31-én indult utolsó repülőküldetésére, de sosem tért vissza.
Két gondolatát idézzük 1943-as A kis herceg című halhatatlan meséjéből: „Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” „Egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”