A siker az úszásban sem korfüggő, sokkal inkább intelligencia és kitartás dolga

Hogy aztán a nyolc között az olaszok ellenében – „természetesen” ott is kétgólos vezetés után – egy góllal maradtunk alul, csak azért nem fájt annyira, mert akkorra már megszoktuk a kudarcot. Ezúttal címvédőként a legjobb négy közé sem jutottunk – ami azért égés. Végül az egyébként jobb sorsra érdemes Montenegrótól is kikaptunk 9-10-re, s így hatodikak lettünk – ez pedig történelem, méghozzá a könyv fekete oldalain.

Az okokat hosszasan lehet sorolni, a lényeg: nem voltunk jók, nem voltunk „beélesítve”. Visszaköszön az a baj is, ami a labdarúgásunké: ha valaki jó csapatot akar, légiósokat vesz Szerbiából, Horvátországból, innen-onnan. Valamikor a KSI meghatározó együttese volt az OB I-nek, a fiatalok a Szolnok, Eger, Honvéd, Tungsram felnőttjeivel vérre menő derbiket játszottak. Ma nem ez a módi. Jönnek a délszlávok, akiknek, úgy látszik, még mindig kifizetődő utánpótlást nevelni – aztán a válogatott meccsekre hazamennek és viszik az infót, hogy a magyar klubtársak közül kit hogyan kell semlegesíteni. Sajnos, Fecsó bácsi – Kemény Ferenc, az utánpótlásnevelés pápája – sem lett fiatalabb. A szakmából kiment egy „aranygeneráció” – Gerendás, Csapó, Szívós István, a Konrádok –, s elvitték magukkal a sportág mítoszát, amit az utódaik még nem tudtak újjáépíteni.

Női válogatottunkkal egyszerűbb a helyzet: ez az együttes nem olyan jó, mint amilyet Merész András szövetségi kapitány vizionál. Viszont jó csapat az amerikaiaké: hét-nyolc méterről lövik a bombagólokat, kapusuk egy férfi gárdában is megállná a helyét – ez akkor is igaz, ha Bolonyai Flóra sokkal csinosabb nála. Jó a sajtója lányainknak, akkor sem bántja őket senki, ha nyilvánvalóan kitűnik esendőségük. De ott ez kevés, ahol gólokra játszanak. Fiaink tehát a hatodik, lányaink a kilencedik helyen végeztek. Rióig mindkét válogatottal érdemes volna a medence partján leülni, s ezen-azon alaposan elgondolkodni…

Még szerencse, hogy vannak olyan vízben közlekedő sportolóink, akiket úszás közben nem zavart sem a labda, sem az ellenfelek. Hosszú Katinka két aranyat szállított – 200 és 400 m-es vegyes úszásban állt a dobogó legmagasabb fokán –, sőt a rövidebb távon az arany mellé a világcsúcsot is odatette díszítésül. Mindehhez még jött a 200 m-es hátúszásban szerzett bronzérem.

Ragyogó termés! Emlékszem, amikor Cseh Lacika hajnalban békésen szundikált apukája kocsijának hátsó ülésén, hogy aztán csak az uszoda ajtajában ébredjen fel. Tapsoltunk neki tinédzserként, és mikor érett férfiként szállította az érmeket – most azt csodáljuk benne, hogy lám, a siker az úszásban sem korfüggő. Sokkal inkább intelligencia és kitartás dolga az egész – a jutalma egyegy arany- (200 m pillangó), ezüst- (100 m pillangó) és bronzérem (50 m pillangó).

A kellemes meglepetések sorát Verrasztó Dávid vezeti, aki Cseh Laci mögött kivárta a sorát és négyszáz vegyesen ezüstéremmel vette hitbizományba a számot. Kapás Boglárka pedig 1500 méteren harcolta ki a bronzot magának. A magyar küldöttségnek végül a nyolcadik hely jutott a nemzetek rangsorában, három-három aranyés ezüst-, illetve négy bronzéremmel. Legvégül a 2017-es világbajnokság rendezőinek képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök átvette a Nemzetközi Úszószövetség zászlaját. Hát akkor: két év múlva itthon se érjünk meg rosszabbat – már ami az úszást illeti.