Apja szeme fénye volt - 'eredj innét, zabi!' lett belőle...

1955.
Az idei évtől kezdődően már a békekölcsön összegének a fele marad az illető községben. A tanácsok pedig ezt a pénzt a községfejlesztési alaphoz csatolják. Jászapátin például autóbusz-várótermet, Abádszalókon bölcsődét, óvodát, Alsógödön gyógyszertárat építettek, Cegléden a napközit fejlesztették, Jászkarajenőn a kultúrotthont újították fel, Dunakeszin a hangos hírmondóhoz vettek rádiót, Turán artézi kutat fúrtak – csak néhány, a rengeteg példából.

1965.
A napokban befejeződött az állami gazdaságok villamosítása. Ez azt jelenti, hogy a villamos energia ettől kezdve nemcsak világításra, hanem a termelő munka minden fázisára is rendelkezésre áll. A fejlesztés tovább folyik. Jelenleg a termelőszövetkezetek villamosítása 80 százaléknál tart, néhány éven belül ezen a területen is elérik a száz százalékot. A fejlesztések eredményét mutatja a következő két adat is: tavaly a mezőgazdaság 220 millió kilowattnyi villamos áramot használt fel, 1970-re pedig az igény 700 millió kilowattra növekszik majd.

1975. 
Huszonhárom éve vagyok férjnél. Házasságunk elején két lányunk született, de amikor a nagyobbik már 16 éves volt, ismét teherbe estem. A családi tanács úgy döntött, hogy igenis hordjam ki ezt a gyereket is, aki fiú lett, apja szeme fénye. Nem is volt semmi baj addig, amíg össze nem különböztem a férjem húgával, aki úgy állt bosszút, hogy bebeszélte az uramnak, ez a gyerek nem tőle van. Azóta pokol az életünk. Mindig a küszöbön várta az apját, most is, csakhogy eddig csokit kapott, most meg rúgást, vagy rákiált: eredj innét, te zabi! A gyerek idegbeteg lett, mert a férjem, sőt a lányaim is úgy néznek rá, mint egy gyűlölt idegenre. Hogyan bizonyítsam be, hogy a fiú is a férjemtől van?

1985.
Mi a kalangya? – kérdezte tőlem, mint mezőgazdaságban jártastól rejtvényfejtő barátom. Elmondtam, hogy régen, amikor még kézikaszával rendre vágták a szénát, a rendeket sodrásba, a sodrást petrencébe, a petrencét pedig kalangyába rakták. A kalangyánál nagyobb volt a boglya, a boglyánál pedig a kazal. Bár az is lehet, hogy a sodrásból készült a kalangya, és utána került petrencébe a széna. Rég volt…

1995.
Köszönjük, jól vagyunk. Már túljutottunk a rendszerváltás okozta megrázkódtatáson, már nem hiszünk a politikában, a politikusokban, a demokrácia mindent megváltó erejében, nem hiszünk a szórólapozásban, plakátragasztásban, aláírásgyűjtésben, tüntetésben, szóval közelítünk oda, ahol a fejlett demokráciák már régóta lógázzák a lábukat. Csak azt az egykét évtizedet kell kihúznunk még valahogy, amíg nekünk is telik olyan drága cipőre, mint amilyen az ő lógázó lábukon van.

2005.
Jelenleg hat magyar drogfutár raboskodik különböző ecuadori börtönökben. A fiatalokat Miskolcon toborozták jól fizető munkalehetőséget ígérő újsághirdetésekkel. Preparált cipőkben vagy lenyelt kapszulákban kellett Venezuelából, Peruból, Ecuadorból kokaint csempészniük Európába. A futárkodásért nyolcezer eurót kaptak – volna. Ugyanis valamennyiüket elfogták, méghozzá kis mennyiségű droggal, vagyis feltételezhető, hogy eleve lebukásra ítélt balekoknak szervezték be őket. Pénzt persze nem kaptak, viszont kaptak nyolc-tíz év börtönbüntetést valamelyik latin-amerikai börtönben, elvetemült bűnözők közé kerülve.