Jelek a falakon - A falfestményt az igazi graffitis soha nem firkálná össze

Sokunknak fáj. Szúrják a szemünket az önjelölt piktorok úton-útfélen feltűnő kézjegyei.

– Különbséget kell tennünk a köztéri pad támlájára kanyarított „Itt jártam, Jocó” felirat, és az igényesen kimunkált, olykor meghökkentő, máskor meg elgondolkodtató falfestmények között. A céltalanul „odatekert” firkákat valóban tekinthetjük úgy, mint a város arcába vágott vizuális szemetet. Fiatalok tömegének a zsebe mélyén lapul filctoll vagy festékszóró, s csak az a vágy mozgatja őket, hogy bármit, amivel szembetalálkoznak, összefújjanak. Ám többnyire közülük kerülnek ki azok is, akik rajzaikkal színeket és gondolatokat visznek a foghíjtelkek sivár tűzfalaira, a rideg betonpanelekre. Az ő ténykedésüket már bátran nevezhetjük a művészet egyik legújabb megnyilvánulási formájának: street artnak, vagyis utcaművészetnek.

A graffiti és a street art élesen elválasztandó fogalmak. Az előbbiek művelőit egyáltalán nem érdekli, hogy tetszenek-e műveik az utca népének. A street art ellenben a nagyközönségnek szól érthető, könnyen felfogható képek, jelek, fricskák formájában. Lehet ezeken röhögni vagy bosszankodni, egyetérteni velük vagy tiltakozni ellenük, de valamilyen hatást mindenképpen kiváltanak.

A street artnak komoly hagyományai vannak egyes európai nagyvárosokban, például Berlinben vagy Párizsban, a tengerentúlon, New Yorkban, ahol az 1960-as, '70-es években először kezdték el a fiatalok a metrószerelvények oldalára irkálni, mit gondolnak a világról – magyarázza Barnabás. A tarkára pingált járművekből egy idő után turistalátványosság lett – a rajzok elkövetőiből meg időről időre börtöntöltelék.

Mi készteti arra a fiatalokat, hogy úton-útfélen otthagyják a névjegyüket? Kezdetekben a graffitis kultúra legfőbb mozgatórugója a társadalommal való szembenállás, a lázadás volt – folytatja szakértőnk. „Gondolkodtál ma már?” – olvashattuk a provokatív kérdést a falakon. „Le a gravitációval!” – hirdették másutt, s tán hitték is, mert minél nagyobb, látványosabb, megközelíthetetlenebb helyen virított a felirat, minél jobban fenyegetett a lebukás veszélye, annál nagyobb hírnévre tett szert az elkészítője ebben a sajátos kultúrában.

A graffiti illegális műfaj. A legtöbb országban, így Magyarországon is börtönnel büntetik. Elgondolkodhatunk persze, érdemes-e bezárni egy gyereket csak azért, mert firkált az utcán? Mi a bűne? Lázadozik a nagyvárosi lét szürkesége ellen. Vajon jobb lenne, ha a kapualjban drogozna, mert nem tud mit kezdeni magával? – kérdezhetnénk. A graffitizés baráti kapcsolatokat, közösségeket kovácsol, melyek nélkül ezek a fiatalok valószínűleg elkallódnának. Ha összeverődik belőlük egy kis csapat, elkezdik egymást inspirálni: ki rajzol jobban, kinek egyedibb a stílusa, ki hova tudott éppen festeni. Rátalálnak arra az önkifejezési formára, amivel egy kicsit kitűnhetnek kor- és sorstársaik közül. E problémára persze nem feltétlenül a graffiti a legjobb megoldás, de mindenképpen eszköz, kapaszkodó a kezükben.

Számos városban már megbékéltek azzal, hogy a graffiti minden tiltás ellenére él és ezer színben virul. Igyekeznek inkább legális teret adni neki, kijelölni olyan helyeket, ahol szabadon alkothatnak az utcarajz művelői. Berlinben üres falakat biztosít számukra az önkormányzat, s e felületekre nem csak a graffitisek, de más festők is szívesen alkotnak. Sok turista csak azért utazik oda, hogy lássa ezeket a képeket. Budapesten nagyon kevés a legális lehetőség, a város még a kopár tűzfalakat sem adja oda a rajzolóknak. Pedig az emberek szeretik, ha színesek körülöttük a falak, akár az otthonukban, az éttermükben, az irodájukban vagy a köztereken. Sokakat izgat az utcaművészek különös képi világa.

– Ezt az igényt felismerve kezdtünk el mi is a kültéri falfestéssel foglalkozni – folytatja a Neopaint csoport szószólója. – „TűzfalRehab” akciónk keretében több ezer négyzetméternyi falfelületet keltettünk már életre képeinkkel. Mi készítettük többek között a Nemzet Színészei portrésorozatot a Rákóczi hídnál, a Budapest Anno képet a Városháza téren, vagy említhetném az Akácfa utcában „A budapesti szabómesterek tiszteletére” festett dekorációt. S ha már a vandalizmusról beszélünk: a mi képeinket még sosem kellett kijavítani, mert belefirkáltak volna. Akik komolyan űzik a graffitit, azok tiszteletben tartják ezeket, mert tudják, mennyi munka áll mögötte. A szürke falakat azonban mindig össze fogják firkálni, ez ellen kár hadakozni. Be kell látni, hogy a graffiti a kortárs kultúra része és az is marad. A firka ilyesmit üzen a falon: „Ne makacskodj, forogj együtt a Földdel.”