Tanács a hetvenéves asszonynak: 'Fel kell hagyni a mártír szereppel'

Kedves Ágnes!
A barátnőmről szeretnék írni, tanácsot kérve, hogyan segíthetném ki abból a helyzetből, amibe az évtizedek során belemanőverezte magát. Jutka volt a legszebb lány az osztályban, ráadásul okos és kedves.
Tanár szüleitől régimódi nevelést kapott, anyukájától azt látta, hogy a nő a család rabszolgája. S bár diplomát szerzett és keményen dolgozott egész életében, mégis cselédként szolgálta-szolgálja ki a férjét, a gyerekeit, és most már az unokáit is. Ne értsen félre, szerintem is a feleség és az anya dolga melegen tartani a családi tűzhelyt, de azért nem kell kihasználni őt.
A férjével negyven éve házasok, jó a kapcsolatuk, de ennek az az ára, hogy mindenben a férj dönt és minden körülötte forog. Ő a Nap ebben a Naprendszerben, a barátnőm meg a halovány Hold. Pedig mindig egyformán kerestek, néha az asszony még jobban is, mégis számára otthon következett a második műszak, míg a férje a füles fotelben olvasta az újságot. Két fiuk ezt a példát látta egész gyerekkorában, sikerült pont olyanná válniuk, mint az apjuk. Gondolom, a barátnőm sokat csuklik, a menyei nyilván gyakran emlegetik…
No, de most már hetvenéves nyugdíjas, s itt fáj, ott fáj, egyre többet panaszkodik. Sokat kell az unokákra vigyáznia, egyiket balettórára kíséri, másikat az uszodába, most nyáron néha egyszerre mind az öt nála volt. Minden vasárnap háromfogásos ebéddel várja az egész famíliát. Egyre fáradtabb, egyre nehezebb jó képet vágnia az örökös „felkérések” hallatán. Már áldozatnak érzi ezt a szakadatlan készenlétben állást.
De nem tud nemet mondani. Viszont gyűlik benne a kelletlenség…
Üdvözlettel: Elvira

Kedves Elvira!
Persze, mindent meg lehet tenni a családért, csodás dolog áldozatot hozni szeretteinkért – de csak ha szívből jön. Nagyon is el tudom képzelni, hogy Jutkának ma már elege van a szolgálatból, szeretne kicsit megpihenni. Az, hogy a családja ebből mit sem vesz észre, őket minősíti – ámbár a minden téren tökéletesen helytállni akaró nő tette őket ilyenné. Fel kéne hagynia a mártír szereppel, és szépen, kedvesen, nem panaszos hangon, meg kell mondania a férjének és a fiainak, hogy nagyon elfáradt, már nem bír ennyit, s néha muszáj pihennie.
A háztartási munkába is nyugodtan fogja be a férjét, először csak apróbb feladatokkal bízza meg: kisebb bevásárlás, a szemét levitele, postán feladni a csekkeket stb. Szerintem ez menni fog.
Ön pedig, mint barátnő, a szörnyülködés helyett segítse őt humorral, életörömmel, csináljanak néha női programot. S olyankor ne csak a családról beszélgessenek! 
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes