Legyenek megijedve, mert elegünk van belőlük!

Minap – szándéka szerint kifürkészhetetlen – képüzenetet kaptam egyik férfiismerősömtől. A fotó egy toalett két ajtaját ábrázolta, a férfibejáraton felirat: BLA, a nőin: BLA BLA BLA BLA… – teleírva az egész. A netes „beszélgetés” a félreértés legbiztosabb eszköze, a talán viccnek szánt üzenet láttán a fanyar mosoly nem vált derűvé. Az első, unott mosolyfélét követően már ment is az újabb válasz: hímsoviniszta! Mi mást tehetne ilyen esetben egy harcos feminista?! 

A kérdést néhány nappal később már Mona Eltahawy egyiptomi újságírónak szegeztem, akinek a napokban jelent meg A fátyol fogságában című könyve Magyarországon. A női jogvédő aktivista szerint mi, nők akkor rontunk a helyzetünkön a legtöbbet, ha beletörődünk a férfiak egyeduralmába. Sok helyen járt Európában, fiatal nők tucatjai kérték tanácsát, hogyan reagáljanak a hasonló megnyilvánulásokra. Ilyenkor mindig azt tanácsolja nőtársainak: támadjanak vissza, hiszen ez az, amire a férfiak nincsenek felkészülve. Csakis ennek a viselkedésnek az elutasítása esetén kezdhetnek el felelősségteljes felnőttként viselkedni az „erősebb” nem tagjai. Vallja, feminizmusra Európában is szükség van, annak ellenére, hogy manapság sokan elutasítják a női jogok védelmezését, arra hivatkozva, a nagymamájuk idejében volt utoljára aktuális e téma. 

Mona Eltahawy a világnak azonrészéről származik – a Közel-Kelet és Észak-Afrika sok országában élt tudósítóként –, ahol a nőt legjobb esetben is csak mint örök gyereket kezelik, ha épp nem árucikk. „Ám engem ez a világ tett azzá a harcos, lázadó nővé, aki vagyok” – állítja magáról. 

Arról, hogy milyen ez a világ, sokat elárul az általa idézett tény, miszerint a Világgazdasági Fórum nemek közötti szakadékról készített jelentésében egyetlen arabul beszélő ország sincs az első száz között. Az egész régió a világranglista legaljára süllyedt. Az egymással szomszédos Szaúd-Arábia és Jemen hatalmas távolságra vannak nemzeti össztermék tekintetében, az egészség, az oktatásban való részvétel, a gazdasági és politikai jelenlét szempontjából vizsgált nemek közti egyenjogúság tekintetében azonban csak nyolc hely választja el őket. A királyság a 127., míg Jemen az utolsó, a 136. helyen áll. 

Miért gyűlölik a nőket a muzulmán világban? Mielőtt megválaszolná ezt a kérdést, elöljáróban leszögezi: világszerte férfiuralom van, nincs a világon olyan hely, ahol a nők teljes mértékben egyenlők lennének. A kérdés csak az, mekkora ennek a mértéke. A patriarchális skála tetején a skandináv államok helyezkednek el, a legalján a saját országai. De még az északi országokban sincs teljes egyenlőség, a férfiak ott is visszaélnek szexuálisan a nők helyzetével, létezik családon belüli erőszak, az utcán leszólítják a nőket, sőt ott sincs teljes egyenlőség sem a fizetésekben, sem a politikában. 

Azokon a területeken – legerősebben az arab országokban –, ahol a kultúra vallási fanatizmussal keveredik, e mérgező elegy démonizálja a nők szexualitását, és egyúttal uralni, ellenőrizni akarja a nőket, főleg a testüket. A feminista újságíró szerint minden a nők testéről szól, és nem csak az iszlám kultúrában. „Azáltal, hogy mi szüljük meg az utódokat, a mi testünk a jövő, a férfiak mindig is megpróbáltak és próbálnak a jövőben is kontrollálni minket. Erről szól a vallási fundamentalizmus, legyen szó a keresztény vagy muzulmán formájáról, netán az ortodox zsidó vallásról. A férfiak világszerte azt hiszik, hogy a női test hozzájuk tartozik, hogy az ő tulajdonuk.” 

A nőgyűlölet, ha csekély mértékben, de Nyugaton is létezik, hiszen amikor egy asszonyt szexuálisan zaklatnak, előítéletből fakadóan ilyen kérdések merülnek fel: ittas volt-e, hány órakor történt az eset, netán rossz környéken járt-e, esetleg nem viselt-e túl rövid szoknyát? A lányok vesztét az arab országokban pedig csakis az okozhatja, hogy nem viselik a szüzesség és tisztaság jelképének számító fátylat. 

Mona Eltahawy könyve tavasszal jelent meg az Egyesült Államokban. Adódik a kérdés: miért éppen most jött elő ezzel a témával, amikor amúgy is hatalmas a zűrzavar a Közel-Keleten, s látszólag vannak fontosabb dolgok is a női egyenjogúságnál? Szerinte a közelkeleti káosz a női egyenjogúságról is szól, hiszen a nők alkotják a társadalom ötven százalékát. Dacára a háborúnak, annak, hogy számos honfitársát politikai okokból bebörtönzik, hogy emberek milliói menekülnek el otthonaikból, még mindig a lányok, asszonyok alkotják a társadalom felét. Ha a nőknek most a politikai diktatúrára hivatkozva azt mondják, hogy várjanak, mert épp nem aktuális a sorsuk rendezése, akkor az sosem fog megtörténni. 

Eltahawy harcos feminizmusa az iszlám kemény kritikája is egyben. E témával aknamezőn jár. Elmondása szerint sok az ellensége, de a két legnagyobb mind közül a nyugati és az iszlám szélsőjobb. Előbbiek iszlám- és idegengyűlölők, akik megpróbálják szavait a saját népe ellen fordítani. De sem a nyugati, sem az iszlám szélsőségeseket nem érdekli a nők helyzete. A negatív példák közt említi Magyarországot is, ahol szintén érdektelenek a női jogok, a családon belüli erőszakkal, a nők helyzetének javításával csak szólamok szintjén foglalkoznak. Ahelyett, hogy a belső problémák megoldására törekednének, elterelik a figyelmet: nézzétek, van ennél sokkal rosszabb hely is a világon, mennyivel szörnyűbb nőnek lenni az arab országokban! „Ugyanezt teszik velem az iszlám szélsőségesek is: be akarják fogni a számat. Eddig még nem kaptam fenyegetéseket, de tudom, hogy sok férfinak nem tetszik az, amiről írok, mert ijesztőnek tartják. De legyenek is megijedve, mert elegünk van belőlük!” 

Mi a célja azzal, hogy elmondja a Nyugatnak, milyen körülmények közt élnek az arab nők? Mit tehetek én vagy egy hamburgi háziasszony a muzulmán asszonyokért? A New York Times publicistája egyfelől azért írta a könyvét, hogy a világ megtudja, mi is történik valójában a Közel-Keleten. Másfelől ez a figyelemfelkeltés eszköze is: ismerjük fel, a nők jogai mindenhol fontosak a világon! „Azt szeretném, hogy olvassa el a könyvemet a hamburgi háziasszony, a budapesti üzletasszony vagy a prágai egyetemi professzornő, és tegyék fel maguknak a kérdést: milyen is valójában a nők helyzete az ő országukban.” 

Mona szerint azzal is tehetünk az iszlám nőkért, ha a saját hazánkban támogatjuk az egyenjogúságot, mert ezáltal mutatunk példát egymásnak. Ha Magyarországon rossz a nők helyzete, az arab férfiak azt mondhatják: ugyan már, hát még Magyarországon is verik a nőket, akkor ti mit vártok itt? Amíg ez egyáltalán felmerülhet kérdésként a világban, csak Eltahawy könyvének mottóját idézhetem: „Legyetek pimaszok, lázadjatok és elégedetlenkedjetek. És legyetek tudatában annak, hogy megérdemlitek a szabadságot.”