Mikor ébred a magyar társadalom a mély hipnózisból? Interjú Ángyán Józseffel

– Professzor úr, számított erre a fordulatra?

– Szinte biztos voltam benne, de azt nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan bekövetkezik. Valami miatt sürgős lett a játékosoknak, hogy amit eddig béreltek, azt most a nevükre is írják. Szeptember 21-én írta alá a kormányhatározatot a miniszterelnök, és az év végéig be is akarják fejezni.

– Miért baj a földvásárlás lehetősége? Hiszen nagy – az árverés révén a lehető legnagyobb – összeghez juthat általa az államháztartás.

– Ez utóbbiban azért annyira nem vagyok biztos, hiszen bérelt földeket dobnak piacra. Olyan ez, mint amikor lakottan vesz valaki házat. Először is az állam nem tulajdonosa, hanem csak kezelője a közös nemzeti földvagyonunknak. Azért bíztuk rá, hogy azzal a közjót szolgálja, és nem azért, hogy dobra verve a spekuláns tőkeérdekeltségek magánvagyonait gyarapítsa, ami egyúttal minden eddiginél nagyobb birtokkoncentrációt tesz lehetővé. Hiszen gondoljon bele: az árverés során az tud többet adni a földért, akinek többje van. S ez biztos nem a valóban „kérges tenyerű” gazda. A nagyok el tudnak menni akár több millió forintos – ám a nyugat-európaihoz képest még mindig töredéknyi – hektárárig is. Ez – harminc-ötven-száz hektáros birtokméret esetén, mely egy család tisztességes megélhetéséhez ma Európában szükséges – akár százmillió forintot is jelenthet. Rendelkeznek a gazdálkodó családok vagy a fiatalok ekkora szabad összeggel?!

– A Magyar Fejlesztési Bank igen kedvezményes, 2,5 százalékkal terhelt hitelt kínál.

– Az említett alaptőke azonban olyan hatalmas, amennyit a mezőgazdaságból igen nehéz kitermelni. Ha pedig bedől a gazdaság, akkor a föld a bank tulajdonába kerül, a gazdálkodó család pedig földönfutóvá válik. Sok család – jogosan – nem mer majd belemenni egy ilyen kockázatos vállalkozásba.

– A 300 hektáros földszerzési korlát azonban ezúttal is érvényes.

– Viszont továbbra sincs családi összeszámítás és együttes plafon a földforgalmi törvényben. Papa, mama, testvér, feleség, sógor, koma nevére szintén kerülhetnek 300 hektárok, ami egész szép kis birtok kialakulásához vezethet, ahogy azt például a felcsúti Mészáros Lőrinc esetében a földbérleteknél is látjuk. Emellett a tőkeerős nagy cégek, társaságok tagjai, tulajdonosai, azok rokonai és alkalmazottai is vásárolhatnak „földművesként” majd földet. Ha azután ezt bérbe adják a saját cégüknek, azt be se kell jelenteni, és az 1200 hektáros elvi birtokmaximumba sem számít be ez a terület. Így jöhetnek, és jönnek is létre több tízezer hektáros birtokok, s kerül az ország termőterülete néhány száz érdekeltség kezébe.

– Biztos abban, hogy egyetlen családi gazda sem jut majd birtokhoz?

– Dehogynem! A tájékoztatás szerint összesen 380 ezer hektárnyi területet 52 ezer földrészletben szándékoznak árverésre bocsátani. Ebből 41 ezer legfeljebb néhány hektárnyi. Valószínű, hogy e diribdarab, rossz fekvésű, alig használható földek többsége családokhoz kerül. A maradék 11 ezer földrészlet viszont nagy területű, ezek lesznek a nagybirtokosoké. Az állami földbérletekhez hasonló szemfényvesztés része, hogy sokakhoz kerül majd egy kevéske föld. Kevesekhez viszont annál több.

– A mezőgazdasági hasznosítású állami földek területe mintegy 500 ezer hektár. Mi lesz a maradék 120 ezer hektárral?

– A kormányhatározat utolsó bekezdése szerint ez lesz a tartósan állami tulajdonban maradó mintagazdaságok földalapja.

– Végre egy jó hír…

– Jó lenne, de ez a terület „véletlenül” éppen akkora, mint amekkorát a különböző régiókban elhelyezkedő hét legnagyobb agrár/élelmiszer-ipari tőkeérdekeltség ma is bérel. Az Alaptörvény harmadik, földügyi módosítása után nem kizárt, hogy az állam mintagazdaságként, koncessziós vagy más keretek között integrátori feladatokat bíz majd rájuk, monopolhelyzetet biztosítva számukra az adott régió élelmiszer-gazdaságában. A termelés, feldolgozás, értékesítés gyakorlatilag csak rajtuk keresztül lesz lehetséges. Ez pedig a teljes kiszolgáltatottságot jelenti.

– Mi lenne a helyes megoldás?

– Éppen az ellenkezője annak, mint amit a kormány tesz. Ahogy azt a miniszterelnök 2010-ben még fennen hangoztatta: földet nem eladunk, hanem vásárolunk, és kedvező feltételű, tartós bérbe adásával a családi gazdaságok földalapját gyarapítjuk. A családokat, a fiatalokat hozzuk így helyzetbe anélkül, hogy az állam alaperőforrását és a folyamatokra gyakorolt befolyásolóképességét elveszítené. Ehelyett az állam a meglévő és ma még viszonylag olcsó földet is egyfajta „hűbéri birtokadományként” tőkeerős érdekeltségeknek juttatja, hogy azután azok – kivárva a föld reális árának a kialakulását – jelentős haszonnal akár külföldiek számára túladhassanak rajta.

– A jogszabály ezt húsz évre megtiltja.

– De ezt nem törvény, még csak nem is kormányrendelet, hanem csupán kormányhatározat rögzíti, ami bármikor megváltoztatható. A kommunikátorok pedig majd kitalálják, hogy miért is ez a legjobb megoldás. Mint ahogyan bármikor privatizálható a Magyar Fejlesztési Bank is, amelyhez a bebukott gazdák földjei kerülnek.

– Egy éven belül túl kell adni rajtuk a banknak.

– Igen ám, de a tartozás fejében igen alacsony értéken beszámított birtokot a bank már a mindenkori piaci áron értékesíti. A család földönfutóvá válik, a hitelező pénzintézet pedig igen jelentős haszonra tesz szert a tranzakcióval.

– Jogilag milyen eszköz van a helyzet orvoslására?

– Lehet törvénymódosítást kezdeményezni, amit persze a többség lesöpör. Lehet Alkotmánybírósághoz fordulni, hiszen az Alaptörvény kimondja, hogy a közös vagyonunkat meg kell őriznünk a jövő számára. A parlamenti képviselők negyedének kell ezt támogatnia, ami vélhetően meglesz. És lehet népszavazást kezdeményezni.

– Ön a termőfölddel kapcsolatos visszásságokat azonnal a nyilvánosság elé tárta, amint azok tudomására jutottak. Miért nem állnak tömegek a professzor úr mögött?

– Egyrészt – ahogy a költő írta – fortélyos félelem igazgat. Hiszen ilyen-olyan megélhetésük a legtöbbeknek még van. Félnek attól, hogy még azt a kicsit is elveszíthetik. Ahogy a miniszterelnök 2012 februárjában a gyulai kihelyezett frakcióülésen világossá tette: aki tisztességesen viselkedik, és megsebesül, azt kihozzuk a csatatérről, de aki nem, arra mi is lőni fogunk. Másrészt a hangadóknak löknek valamit, és akkor ők befogják a szájukat. Végül, de nem utolsósorban a gazdatársadalom magára maradt, vezetői elárulták.

– Mégis elég furcsa, hogy a nagy gazdatüntetések idején, 2005-ben több tízezren indultak el a fővárosba, sokan traktorral. Most pedig…

– Ehhez annak idején kellett az is, hogy az akkori kormány nem csak érzéketlen volt a gazdák gondjai iránt, de ügyetlenül is kezelte azokat. 2005 januárjában a miniszter, Németh Imre arra sem vette a fáradságot, hogy küldjön valakit a gazdák országos gyűlésére, ha már maga nem is tette a tiszteletét. Nosza, akkor majd megyünk mi hozzá, gondolták a gazdák, és elindultak traktorjaikkal a főváros felé.

– Akkor tehát minden felhívás pusztába kiáltott szó?

– Hiszem, hogy nem. A gazdák és általában a magyar társadalom ma egyfajta mély hipnózisban él. A kérdés, hogy mikor ébred belőle, és mi lesz a varázsló sorsa. Thomas Mann elbeszélése szerint Márió lőtt, amikor felébredt, és rádöbbent, hogy mennyire átverték, megalázták. Reméljük, erre nem kerül sor. A mi feladatunk ebben a helyzetben az lehet, hogy átmentsük értékeinket a „túlsó partra”. Ez sem egyszerű, mert a folyó sodrása erős, de nem lehetetlen. Én mindenesetre dokumentálom a tényeket, amelyekért egyszer majd felelniük kell valakiknek. S próbálom ébresztgetni a hipnózisból a népet. Ahová beszélgetni vagy előadni hívnak, oda elmegyek. A többit pedig a Gondviselésre bízom.