Sótartó a zsebben

Szokatlan, új ízek

Lekváros rozskenyeret kaptak reggelire az elsősök – tette szóvá egy kisiskolás édesapja. Minden gyerek otthagyta a savanykás ízű, barna kenyeret, többségük nem is látott még ilyet. Jártunk olyan óvodában, ahol az óvónők elmondták, hogy náluk fokozatosan újították meg az étlapot. Került rá padlizsánkrém, sütőtök- és fokhagymakrémleves, ám ezekhez hozzá sem nyúltak a gyerekek. A szülők panaszolják, hogy akadnak napok, amikor a kisebbek farkaséhesen jönnek haza az óvodából, vagy azt mesélik, hogy üres kenyeret ettek.

Lehetetlen küldetés?

Az egyik vidéki iskola élelmezésvezetője arról számolt be, hogy két éve fokozatosan csökkentik a só és a cukor felhasználását a konyhán, s már ott tartanak, hogy néha szinte ehetetlenül ízetlenek az ételek. Többször kellene egy héten főzeléket adniuk, de a gyerekek nem szeretik.

Azt a stratégiát választotta, hogy csaknem a duplájára növelte a levesekben a zöldségféléket és só nélküli ételízesítőt használnak. A piskóta csokoládéöntettel és a grízes tészta a legnagyobb kedvencek, de csak ritkán kerülhetnek az étlapra. A polgármester is nálunk ebédel, állandón elkéri a sótartót.

– A 2–80 éves korosztálynak főzünk, jelenleg egyfajta ételt. Ami a gyerekeknek megfelel, azzal megy a harc a nyugdíjasotthonban. Az idősek napi kalóriaszükségletét csökkentették, nem ehetnek füstöset, erőset, fűszereset. Aki egész életében házi koszton élt, kifut a világból a párolt csirkemelltől. Azt kell mondanom, lehetetlen küldetést osztottak ránk. Mindig szerettem ezt a munkát, de most kissé lehangolt vagyok – meséli az élelmezésvezető.

Ebéd a menzán

A váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskolában Kelemen Ferencné élelmezésvezetővel benézünk a menzára. Az étlapot nem módosították, hagyományos magyaros konyhát visznek, csak sótlanabbul. Éhes fiúcsapat érkezik. Palóc leves és krumplis tészta a mai ebéd, a mennyiség korrektnek tűnik, bár némelyik fiú kenyeret is kér. Korpásat kapnak, erre nem panaszkodnak. – Vera néni, egy kis bors kellene! – állítja máris helyzet elé egy fiú, aki szeretné megízesíteni a grenadírmarsot. –

A bors mehet – tanácskozzák meg gyorsan a konyhán dolgozók. – A kamaszokat már nemigen lehet átnevelni – fűzik hozzá. A fiúk is észrevették, hogy ízetlenebbek lettek az ételek, főleg a levesek, mesélik: vannak olyanok, akik zsebben hozzák be a sót. Persze a húst keveslik, a főzelékekről hallani se akarnak, azzal nem laknak jól. A tökfőzeléket például szinte az egész kollégium bojkottálja. Az iskola abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy budapesti élelmiszer-ipari középiskola tagintézménye, így saját gyártású füstölt áruhoz, felvágottakhoz, lekvárokhoz is hozzájut, amiért nem kell fizetniük. A kamasz étvágyát ugyanis nehezen fedezi az ezerforintos norma, amibe a kollégisták napi öt étkezése kerül.

Vannak azért eredmények is: korábban a fiúkra nem volt jellemző, hogy megették volna a paprikát és a paradicsomot, a retket a szalámis kenyér mellé, ám most úgy tűnik, megszokták és szeretik, hogy több zöldséget kapnak. Reformételekkel nem is próbálkoznak, túl nagy ellenállást váltana ki. A legnagyobb nehézséget az állandó számolgatás jelenti – magyarázza Kelemenné: ahhoz, hogy az előírt arányokat megtartsák, rengeteget kell kalkulálni a kalóriával, sóval, cukorral, a forintokkal.