Amit az Iron Lady csinál, az a Himalája megúszása - Sportnapló Hosszú Katinka sikereiről

Bizony, Hosszú Katinka a 150. Világkupa-győzelmét aratta, amit még nézni és szívből végigszurkolni is sok. Katinkára már-már ufóként tekintek, az ő teljesítménye számomra azokéval az űrhajósokéval ér fel, akik fél éveket töltenek a világűrben. (Ha elszállt velem az űrhajó, elnézést kérek az asztrológus szakmától…) De tényleg: amit az Iron Lady csinál, az a Himalája megúszása. (Ez is buta kép, de az ilyen eredménysor kizökkenti az embert a hétköznapi gondolataiból…) Katinka világvágtája elképesztő: azzal, hogy testhosszal veri a világszám olasz Federica Pellegrinit vagy az amerikai Caitlin Leverenzet, hitelesíti a verseny szakmaiságát és háttérbe szorítja a medence fölött lebegő dollárfelhőket. (Amiből százezer hullik majd Hosszú Katinkára…)

Aztán a medence partján némileg váratlanul megjelent egy vállas fiatalember. Bizony, Gyurta Dani volt az, akiről kevesen gondolták, hogy vállalja azt a rizikót, hogy az olimpia előtt, edzői gondok közepette, kockára teszi a presztízsét egy szakmailag meglehetősen kétséges versenyen. Hogy valaki ezt megtegye, ahhoz nagy önbizalom kell.
Délelőtt az érte aggódók még azt sugdosták egymás fülébe: „Ugye, hogy nem kellett volna neki idejönnie.” Ugyanis a hatodik helyen jutott a döntőbe – hanem ott aztán!
Az utolsó ötven méteren olyan tempóra kapcsolt, amire csak ő képes. És persze nyert, méghozzá nem is kevés előnnyel. Volt Jakabos Zsuzsinak is egy második helye 100 m pillangón, ami azért nem piskóta. Verrasztó Dávid is győzött, immár hatodik alkalommal, 400 méter vegyesen, méltón őrzi a Cseh Lacitól átvett örökséget. Hát akkor Dubaj és az elszámolás. Szívesen tartaná az ember a markát, csak hát ehhez éveken át meg kellene küzdenie a hajnalban kellemetlenkedő vekkerrel, no meg a medencében a sok-sok kilométerrel. Úgy, hogy jobb a békeség…