Amit nyugdíjba vonulása után tett, azért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta!

Mit akarnak tőlem? Egyszerű falusi asszony vagyok – futott át Kerkapoly Piroska fejében a gondolat, amikor kézbe vette a Belügyminisztériumtól kapott levelet. Ráadásul a kitüntetési osztálytól. Hiába gondolkozott, miként kerülhetett a minisztérium látókörébe, de aztán nem sokat foglalkozott vele, mert a lap alján ott virított a kijózanító mondat: az értesítés egyáltalán nem biztosíték arra, hogy meg is kapja az elismerést.

Kerkapoly Piroska 1932-ben született az akkor Zala megyei Monoszlón, szülei gazdálkodtak, négy testvérével nagy szeretetben nevelkedett. A történelem nem kímélte őket, bátyja 24 évesen odaveszett a háborúban, édesapját 1945 után kuláknak minősítették.

Piroska néni orvos szeretett volna lenni, de az akkori tanácselnök sokat tett azért, hogy ez az álom ne valósulhasson meg. A négy polgárit a pápai Református Nőnevelő Intézetben végezte, a véletlen sodorta a posta felé. Nővére gyakran járt a köveskáli postára, és nagyon tetszett neki, hogy milyen közvetlen és bizalmi kapcsolat alakult ki a postamester és az emberek között.

Beajánlotta a húgát tanulónak, így került Piroska néni 17 évesen a posta szolgálatába, ahol negyven évet húzott le.

Biciklivel járt Monoszlóról, de egy év után áthelyezték Tapolcára, ahol rögtön a mély vízbe dobták. Aztán egyik településről a másikba sodorta az élet, férjhez ment, a közeli Szentantalfára költözött, és megszülettek a lányai. Rendületlenül írta a táviratokat a morzejelekkel, és a számos levélmeg táviratfelvétel mellett órákat várt, hogy telefonon szabad vonalat kapjon, ha Sopronba, Veszprémbe vagy valamelyik nagyobb városba kellett telefonálnia.

Piroska néni sohasem szerette a tétlenséget. Miután nyugdíjba vonult, családfakutatásba kezdett. Heteket, hónapokat bogarászott levéltárakban, szüntelenül jegyzetelt, olvasott, kutatott.

– Alig tudtam valamit az őseimről, igencsak meglepett, amikor kiderült, hogy az üknagyapám Zala vármegye első alispánja volt majd’ tíz éven át. Unokaöccse, Kerkapoly Károly pedig pénzügyminiszterként ténykedett 1870 és '73 között. Az ükapám egykori házáról azt írták a korabeli dokumentumok, hogy a Balaton-felvidék legszebb háza. Mint kiderült, Kővágóörsön van egy családi kripta – meséli Piroska néni nem kevés büszkeséggel.

Annyira megérintette az ősök élete, hogy megvásárolta a régi temető mintegy egyhektáros területét, ahol a családi kripta áll. Piroska néni a korábban feltúrt kriptát régészekkel feltáratta, ahonnan női és gyermekcsontvázak kerültek elő. A kriptát renoválták, majd az elhunytak maradványait újra eltemették.

– Elkezdtem kutatni azt is, merrefelé élnek a nagyvilágban még Kerkapoly leszármazottak. 2007-ben hatalmas családi találkozót szerveztem, több mint hatvanan gyűltünk össze, még Németországból, Svédországból és az USA-ból is jöttek rokonok. Egy alapítványt is létrehoztam, Kerkapoly Családi Kripta néven. Egyre jobban érdekelt a múlt, a bátyámnak a frontról küldött és a szüleink neki írt levelei is megmaradtak. Még egy olyan levelezőlapot is találtam, amire én írtam neki ákombákom betűkkel. Éppen egybeesett az I. világháború kitörésének százéves és a bátyám halálának 70. évfordulója. Gondoltam, minden katona megérdemelne egy hősi emlékművet, ezért fénykép alapján készíttettem Máhr Ferenc szobrásszal egy teljes alakot ábrázoló kőszobrot a bátyámról. A szülőfalunkban, Monoszlón állították föl tavaly tavasszal, a szobor költségeit a család állta, a többit a falubeliek és az önkormányzat adták össze. Szeretném, hogy a békét hirdesse az emlékmű, többé senkinek ne kelljen megtapasztalnia a háború borzalmait, és elesett szeretteit megsiratnia – mondja Piroska néni elérzékenyülve, miközben I. és II. világháborús katonák levelezéseit veszi elő.

Súlyos kordokumentumok ezek, a XX. századi történelem hiteles forrásai. Az összeset beírta számítógépbe, és elküldte történészeknek, mondják meg, mit kellene tennie velük.

Közben sem tétlenkedett, megírta a szentantalfai posta történetét. Nem akárhogyan! Az őskortól kezdi a „mesélést”, és tulajdonképpen a magyar posta történetét foglalja magába a 140 oldalas kötet. Bárki megtudhatja, hogy Marco Polo használta először a posta szót, és I. Ferdinánd magyar király Taxis Ferencet bízta meg a posta megszervezésével. Dunántúli postatérképek az 1800-as évekből, fényképek a korabeli postai kellékekről, levelek és táviratok gazdagítják az alaposan megírt művet.

– A kiadásban anyagilag segített annak az öt falunak az önkormányzata, amelyek a szentantalfai postához tartoztak. A többit zsebből finanszíroztam, ahogy sok minden mást. De azt gondolom, jó helyre megy a pénz.

Piroska néni lányai is örömmel nézik, milyen tartalmas nyugdíjas életet él az édesanyjuk. Már a harmadik számítógépet koptatja, nemrég egy laptopot kért a családtól ajándékba. És egy olyan mobiltelefont, amivel fényképezni is lehet, mert soha nem lehet tudni, mikor mit kell hirtelen megörökítenie. Öt unokája közül a 17 éves lány lelkesen segít neki, igaz, a kezdeti lendületet az 500 forintos órabér alapozta meg.

Kerkapoly Piroska nem avatta be övéit májusban, hogy milyen díj lehetőségét lengették meg előtte. De nagyobbik lánya sem szólt arról, hogy milyen szándékkal kértek tőle életrajzot az édesanyjáról. Amikor a titok kipattant, mindenki szívét megmelengette, hogy augusztus 20-án Piroska néni megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét a köztársasági elnöktől. Az oklevélen ez a szöveg áll: „Kerkapoly Piroska helytörténet-kutató, nyugalmazott postai alkalmazott részére, Monoszló község és a környező települések helytörténetét kutató és közösségszervező tevékenysége elismeréseként.”

Piroska néni azt mondja, lesz még folytatás. De ezután sem a díjak motiválják, hanem a család emléke és a saját öröme.