Kenyér, sütemény, olyan, mint a szépasszony, figyelni kell rá - Ki megáll, lemarad

Nem új cég ez! Még az I. világháborúban, 1916-ban a határvadász Gere nagyapa hősi halált halt. Gere mama pedig nyolc gyerekkel otthon maradt. Négy fiú volt, s négy lány, kiket taníttatni akart. Tanultak ácsnak, asztalosnak. Gere István lakatosnak. Reggelente pékség előtt ment, honnan meg kenyér illata áradt. Az ő műhelyük hideg volt, s éheztek is sokszor. Sóhajtozott is Gere, pályát módosítana, pék lenne. A soroksári pék inasnak felvette.

Gere rájött, a pék korán kel, egész nap kovászra, tésztára, sütésre ügyel, munkál estig, de nem fázik, s nem éhezik. Spórolt, 26 éves korára lett annyi pénze, a szigetszentmiklósi házuk mellé megépült a kétkemencés péksége. A kemencéhez a kavicsokat a Dunából gyűjtötte, vetett vályogot, beépítette, mit talált. Gere hajnalban kelt, gyúrt, dagasztott, sütött. Híre ment, ügyes, s megfizethető. Vállalkozása beindult, haszon alig volt – de volt. Ki nem rögtön akar meggazdagodni, megél. Különös idő volt, Gere huszárként is Erdélyt, a Felvidéket csatolta vissza, de ekkor a péksége csődbe ment. Helyrehozta, s ment újfent a frontra hont oltalmazni. Utolsó útján, orosz fogságban négy évig marasztalták, Ötvenkilósan se, de még időben ért haza, a pékséget helyreállította. 1952-ben államosították, még a péklapátot, s a krenclit is, mivel a kenyereket házhoz vitte.

Népellenségként vályogot vetett, fákat vágott, mit csónakkal, télen a befagyott Dunán hordott a faluba. Házuk megmaradt, a pékségét naponta láthatta, 1955-ben már alkalmazták is, igaz, megfigyelték. Ő ígérte, úgy vigyáz, mintha a sajátja lenne. Hanem az ország kenyérgyárakat épített, mennyiség volt a lényeg, nem a minőség. A Gere pékséget is bezárták, majd újra kinyitották.

Rendszerváltozáskor, mily’ szerencse, Gere a pékségét visszavásárolhatta, s felújíthatta. Nyolcvanévesen dolgozott reggeltől éjjelig. Gere, ki szintén István, az apját csak dolgozni vagy aludni látta. Elhatározta, nem lesz pék. De lett! 1991-ben az elektronikus munkát otthagyta, apját utánozva ő kovászolt, dagasztott, sütött. A Wartburg hátsó ülését kiszedve kenyeret kiszállított.

Néhány lépés a pékségtől a ház, de volt, esténként nem maradt ereje hazamenni, ott aludt. Hogy bírta? 38 éves ember, ha valamit akar, bírnia kell. „Nulláról indultunk, első hetekben, ha 80 kilónyi kenyér, kifli sült, már örültünk. A vevők ámultak, nem tudják, hogy csináljuk, de a kenyér még az ötödik nap is friss. A szomszédos raktárt is megvettük, a pékséget azzal bővítettük. Vállalkozásoknál a 3. generáció a vízválasztó: az első elkezdi, a második fejleszti. A harmadik? Vagy túléli, vagy hagyja bedőlni. Én? Fejlesztettem, a régi pékséget megtartva, 2000-ben kezdtem itt, Szigethalmon építkezni. Pályáztam, de nem nyertem. Kölcsönt vettem fel, 2003-ban nyitottunk, a hitelt visszafizettük. Gergely fiammal új hitelt vettünk fel gépre. Ki megáll, lemarad" – sorolja.

Köpenybe bújunk, hajunkra hálót biggyesztünk. Akkora a tisztaság, mint patikában. Még a mobiltelefont is száműzték. Csak kenyérből ötvenfélét, péksüteményből 350 félét készítenek. Havi ötven tonna liszt fogy.

A gépeké a főszerep, a számítógépbe bepötyögik, komlós krumplis kenyér készül, ötszáz kiló kéne, s a gép írja is, miből mennyit s mikor kell tenni. Hanem kenyér, sütemény, olyan, mint a szépasszony, figyelni kell rá. Gere 93 embernek ad munkát.

Művezetőt egy éve keres. Hirdetett, tizenketten érdeklődtek, három eljött interjúra, aki nyert, többé nem jött. A régi szakik nyugdíjasok már. Az újak? A pék-, cukrászszakma leépült. Képzés van, s akad, ki végigjárja, de a szakmában nem marad. Ausztriában az itteni ötszörösét keresi. Miért maradna?

– Volt tanulóm, kétszer láttam: amikor belépett, s mikor szólt, Pista bátyám, osztályozzon, anélkül nem kapok bizonyítványt. Barátom 18 tanulót foglalkoztatott, egy sem maradt a szakmában. Aki utcáról jön, idő kell, míg betanul. Itt öt nap a próbaidő, de ő egy óra után látja, kiből lesz pék, ki félóra múlva cigarettázna, telefonálna, jobb, ha nem marad. A tésztával törődni kell. Nyolc bolti kifliből hét rossz, ide jutottunk – mondja. Vigasztalom, a pék ajánlott szakma lett. – Jöjjenek is, műszak még ugyan nem maradt el, de már egymástól csábítjuk el a szakembereket.