Olvadékony szezon - Alig egy hete még ezrek mehettek a jégre...

Ma már a gyerekeknek eszébe se jut, hogy hóból, salakból peremet építsenek. Nem szédítően magasat: úgy 5-10 centiset. S ebbe az „építménybe” vödörrel lehordják a vizet, hogy lámpaoltás után nézzék az ablakból, miként hízik a jég az udvaron. És sajnálatos kísérőjelenségként a lépcsőházban is, honnan a vizet vitték. A házmester annyit érzett: mit megakadályozni nem tud, annak az élére áll. S hirtelen felindulásból slagot hozott, s locsolt, esténként kannával a jeget öntözte. És öntöttek fel teniszpályát, iskolaudvart, hasonló meggondolásból, kis pénz, de legalább szem előtt van a gyerek, nem rosszalkodik.

De ne legyünk igaztalanok: akkor a tél még tél volt, a felmelegedés másutt vendégeskedett, mi vizet kiöntöttek, s lefagyott, február végéig megmaradt.

De most ünnep van újra, időjósaink előre megmondták, január 23-ra végre tavainkon a jég a kívánt 10-15 centire hízik. Tóra, jégre lépni, korcsolyázni szabad. S meg is lódult a forgalom, a M7-es pályán reggelre lettek majd’ annyian, mint nyáron. A Velencei-tóhoz, Agárdon a Popstrandhoz érve látták, a jósok nem tévedtek. Reggel kilenckor mínusz 8 fokot mutattak a hőmérők, de a nap sütött, szél nem fújt, a jég pedig lett csábítóan tükörsima. Vegyük sorrendben. Előbb megjöttek a parkolóőrök, az önkormányzat delegálta őket. 500 forintért, ha tetszett, egy napig itt parkolhattunk.

Majd jött az ötletgazda, Turbók János, kit jobbára koncertszervezőként ismerhetünk. Nem nagy bolt a korcsolyáztatás, 1979 óta fillérnyi támogatás nélkül végzi. Segít neki az egész család, így évente alig veszít rajta valamit, pedig van, hogy egyetlen nap öt-hatezer ember is eljön. Kérdem is: ennyire szeret korcsolyázni? Ő fejet ráz, korcsolya a lábán 30 éve nem volt.

– Tilos nekem, annyira szédülök – mondja. – Egy IFA teherautóval ütköztem. Kicsit elcsodálkoztak, hogy maradtam életben. Az orvosok dolgoztak rajtam évekig, kiderült, a jobb fülem „originál nulla” lett. Jó, de meddig szédülök még, kérdeztem. Csak míg él, felelték az orvosok, perccel sem tovább.

Jégre ugyan nem lép, de négy órakor kel. Hangosítást szerel. Korlátnak létrát támaszt. Mentőövet, kötelet lerak, s mindent, mi jégbe esett ember kimentéséhez kell. Negyedóra, míg tűzoltó, mentő ideér, addig nem vacakolhatnak, ha valaki bajba jut, rögtön segítenek. Madzagokat dug össze, majd Edda-zenét „nyomat”: korcsolyázni is lehet rá, az együttes nyaranta mindig fellép itt, ő meg szereti, ezért a választás.

S megjönnek az első vendégek is, Fülöpék. A férfi, Fülöp Péter agrárkereskedő, neje Fülöpné Szabó Orsolya, s jön velük Kata, Máté és Áron is. Kata közülük a legidősebb, négyéves, Áron másfél, ennek megfelelően higgadt. A kölcsönzői korcsolyára, ha létezik ekkora méret, még tán’ órányit várnia kell – ő vár, a jeget nézi. S befutnak Varga Tamásék Székesfehérvárról is, két és fél gyerekkel. Varga jogtanácsos asszonykája a harmadik gyereküket májusra várja. Lehet, az ő állapotában tilos, de az itt élők szerint is ilyen csodálatos a jég öt éve nem volt, hát jégre lép. És sorra érkeznek az autók: szánt, bobot, sílécet, korcsolyát, jégkorongütőt hoznak magukkal, s hozzá korongot is. S megjönnek a jégvitorlások is. Hatalmas a tér, de hirtelen sokan leszünk.

A jég széle repedezni kezd, Turbók két Edda-szám között csákánnyal léket üt rajta, sugárzó arccal mondja, a vastagsága 12 centi, abszolút biztonságos. S újabb korcsolyázók érkeznek, mert nem műjég ez, hol palánkok s nyitvatartási idő közé szorítanának bennünket, s ha az ember messze csúszik a partoktól, s alatta furcsán reccsen a jég, jön az adrenalinfröccs, jesszusom, ez akár be is szakadhat. Azután még messzebbről érdi s pesti emberek érkeznek közénk. Az úton híreket hallgattak, nyugat felől hó s felmelegedés érkezik. Lehet, a tavi korcsolyaszezon éppen egy napig tartott. Ám az emberek, jó angolok mintájára, „milyen volt az idei nyár?”, vállat rántanak, „azt nem tudom, éppen moziban voltam”. Csak csúsznak, mosolyognak, egy jó korcsolyázós téli napunk biztos volt, s az mostanság nem is kevés.