Marad a tábor

Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó – tartja a mondás. Miniszteri ígéret betartását követelik a vámosszabadiak, sikertelenül.

Ország-világK. F.2016. 02. 07. vasárnap2016. 02. 07.
Marad a tábor

Ha Magyarországon lehetőség nyílik valamelyik menekülttábor bezárására, az elsők között lesz a vámosszabadi – a belügyminiszter állítólag ezt ígérte a Győr melletti településnek, még 2014 őszén. Ezt kérik számon, immár sokadszorra, a befogadó állomást erősen kifogásoló helyiek. A hatóságok pedig folyamatosan elutasítják a kérésüket. Persze az ígéret idején még senki nem sejtette, hogy százezrek kerekednek fel a Közel-Keletről meg Afrikából, s Európát szemelik ki úti célul – akkoriban a migránsok túlnyomó része Koszovóból igyekezett Németországba. Jelenleg ismét félgőzzel működik a tábor: mintegy százan laknak a 204 fős befogadó állomáson, holott nyáron hat-hétszázan is szorongtak ott.

Legutóbb – írja a Kisalföld – az egyik Győr-Moson-Sopron megyei képviselő szólította meg a belügyminisztert, akinek válaszából az derül ki, hogy az állomás felszámolását nem fontolgatja: „A korábban Magyarország egyes területein elrendelt menekültügyi válsághelyzet jelenleg is fennáll. (…) Továbbra is szükséges a befogadó állomás fenntartása.”

Csakhogy ezt nehéz tudomásul venni, miután a sokkal nagyobb, majd’ 800 fős befogadóképességű debreceni állomás kapujára kitették a „Zárva” táblát – a szó szoros értelmében is. A vonatkozó októberi kormányhatározatra hivatkozva novemberben Vámosszabadi önkormányzata nyílt levelet küldött Győr-Moson-Sopron megye és Győr városa politikusainak, valamint a miniszterelnöknek, melyben immár sokadszorra kérték a tábor bezárását. A megyei önkormányzat egyetértéséről biztosította a levélírókat, de kormányszintről azt a választ kapták: a tábor bezárása nincs napirenden. Biztosra vehető, hogy a levélváltás még jó ideig folytatódni fog.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek