Az én képernyőm: Játszmák a hatalommal

Művészet és hatalom. Meddig mehet el a művész – s tágabb értelemben az értelmiségi – az együttműködésben? Ha alkot, ír, vezényel, fellép és elfogadja a hatalom támogatását, pénzét, akkor azonosul vele? Igaz-e, hogy a cél szentesíti az eszközt? S mit lehet megbocsátani, min lehet túllépni? Ezek a kérdések gyakran felmerülnek, különösen éles történelmi helyzetekben, s mindig a művész felől, mert a hatalom működik a belső logikája szerint. Zelk Zoltánnak és Szabó Lőrincnek megbocsátott a közvélemény és az irodalomtörténet, pedig mindkettő egy-egy diktátort éltetett. Féja Gézának és Sinka Istvánnak nem, pedig egyes antiszemita verseiket nem a fajgyűlölet, hanem az antikapitalizmus diktálta. Karajan és Furtwängler boldogan vezényelt Hitlernek, az előbbi még a náci pártba is belépett – kis törés után mégis magasra szárnyalhatott karrierjük a háború után. Nem egy művész bódult bele a nácizmusba, még náluk is sokkal többen a sztálinizmusba – aztán a többségük magához tért, bánta, igyekezett jóvátenni. Alighanem ott lehet a választóvonal, hogy ártottak-e valakinek. Ámbár, ha rossz hatalmat támogattak, az is kártékony, még ha a szándék nem is az… Bonyolult kérdések ezek – szépen járja körül Klaus Mann regénye, a Mephisto, amit színész sógoráról írt, és amiből Oscar-díjas magyar film született.

Ország-világUjlaki Ágnes2016. 04. 10. vasárnap2016. 04. 10.
Az én képernyőm: Játszmák a hatalommal

Nem ilyen végletes Páger Antal sorsa, de mégis ehhez a vonulathoz tartozik. Az RTL Klub műsora, A XXI. század mutatta be a szerintem az egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – magyar színész pályáját, és ha nem is mélyedt el kellőképpen az életút ellentmondásaiban, mindenesetre felvillantotta azokat.

A hétgyerekes makói csizmadia fia, akit apja ütött-vert sokoldalú művészi érdeklődése miatt, a valaha számára is elérhetetlennek tűnő magasságokba jutott. Színpadi sikerek után felfedezte a film is, 1945-ig 44 magyar filmben játszott. Ha megnézzük egy-egy régi filmjét, feltűnik, hogy mennyivel modernebb, tudatosabb, ugyanakkor visszafogottabb a játéka, mint a többieké. A harmincas évek végére a csúcsra ért, és Jávor Pál mellett a magyar filmgyártás legnagyobb sztárja lett. Így is élt: hatalmas villa, autók és a szinte hozzá nőtt távolságtartó, némileg gőgös modor.

A háború után bélyeg maradt rajta: nyilas volt. De ez nem igaz, ő a jobboldali keresztény kurzus vezető művésze volt. Mint filmsztárt, mint körülrajongott színészt, hiúságánál lehetett megfogni.

Ezért kétszer is felvehette a híradó, amint Szálasi Ferenccel parolázik: egyszer egy kitüntetés kapcsán, egyszer pedig a nemzetvezető gratulált neki a színházban. Ezenkívül szerepet vállalt egy-két vállalhatatlan filmben. És felesége, Komár Juliska kapcsolatai révén ismeretséget tartott néhány szélsőjobboldali politikussal. Ezért hiába maradt tisztességes, mert soha nem ártott senkinek, soha nem uszított vagy gyalázkodott – volt oka félni, volt oka emigrálni.

Aztán Argentínából csábította vissza Rákosi és Révai, mert annak a hatalomnak is szüksége volt rá. Páger észnél volt, hosszú követeléslistát adott át, feltételeket szabott. Mindenét visszakapta – villáját, autóját, nyaralóját –, és hamarosan újra ő lett az egyik vezető színész. S mert '56-ban okosan félrehúzódott, nem exponálta magát, ezt meghálálták neki: immár semmi akadály nem állt második karrierje felívelése előtt.

Innentől kezdve száznál is több film és tévéjáték főszerepe várta, ahogyan a Vígszínházban is. Minden kitüntetést megkapott, közte a Cannes-i Filmfesztivál legjobb férfialakítás díját a Pacsirta apaszerepéért. Drámában, vígjátékban, mindenben nagyszerű volt. Ha pedig a képzeletbeli mérleg egyik serpenyőjében hiúság, anyagiasság, gyarlóság van, a másikban pedig színészi zsenialitás – akkor nem kétséges, melyik az, ami igazán számít.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek