Körfűrésztől melltartóig

Villanykörtét tart a magasba Domonkos Csaba muzeológus a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában. Thomas Alva Edisonról, az izzó feltalálójáról beszél, bár a program a női feltalálókról szól. A felvetése érdekes: megtudjuk, hogy Edison nem is annyira feltaláló, mint inkább jó szervező volt, aki intézetet hozott össze magának. Csapatnyi lángelme dolgozott mindazon az 1093 találmányon, amit szabadalmaztatott, de ő is kizárólag férfiakat vett maga mellé. 

Holott hazájában már az Amerikai Egyesült Államok 1776-os megalakulása előttről ismerünk női feltalálót: Sybilla Masters a kukorica tisztítására alkalmas szerkezetet szabadalmaztatott. Igaz, az okmányt a férje, Thomas nevére állították ki, bár jelzik, hogy az úr neje a feltaláló. Tegyük hozzá: az okiratot a brit szabadalmi hivatal állította ki – lévén 1715-ben Pennsylvania még javában brit gyarmat volt. 

Előadás közben körbenézek a Mobileum nevű teremben. Mindenféle erőgép zsúfolódik itt, a traktortól a repülőgép-sugárhajtóműig. Egy néhai T–35-ös harckocsi hatalmas motorját szemlélve eltűnődöm, vajon a szovjet elvtársnők milyen mértékben vehettek részt a kifejlesztésében, de a tárlatvezető visszarángat az Újvilágba: 
– Amerikában a gyárakban mind nagyobb számban dolgoztak nők, akik idővel egyre több jogot harcoltak ki maguknak – meséli a muzeológus. – Így előbb-utóbb kiemellkedő kreativitásukat is elismerte a fehér férfiak uralta társadalom. Nem véletlen tehát, hogy a legtöbb nő feltaláló a tengerentúlon élt. 

Például 1794-ben Catherine Green forradalmi ötletét, a gyapotmagtalanító gép tervét ismét egy férfi, Eli Whitney nevére állították ki – az eszköz tízezrek munkáját könnyítette meg. Ma is használjuk Tabitha Babbitt találmányát: a séker szektához tartozó hölgy tervezte meg az első, vízi erővel működtetett körfűrészt. Vallási okokból azonban nem szabadalmaztatta. Nem gazdagodott meg találmányából Ellen Eglin sem – az ő történetét már a tárlat következő állomásán hallgathatom, ahol a háztartásban alkalmazott gépek és eszközök vegyülnek a távközlés és az informatika szerkezeteivel. Ellen az 1800-as évek elején találta fel a ruhafacsarót, amit, tekintve, hogy akkoriban mindent kézzel mostak, tetemes mennyiségben lehetett eladni. Igen ám, csakhogy Eglin asszony afroamerikai volt, s a kettős hátrányból indulók beletörődésével – szabadalmaztatás helyett – inkább eladta az ötletét 18 dollárért (ez 250 mai dollárnak felel meg) egy „fehér férfinak, aki érdekelt volt a gyártásában”. 

Aztán a XX. században már egyre többen érezték úgy, hogy a találmányukért érdemes síkra szállniuk. Például Mary Phelps Jacob 1914-ben kapta meg a szabadalmat modern melltartójára. Az első darabot két zsebkendőből és egy rózsaszín szalagból készítette – megunta, hogy a halcsontok folyton bökdösik az oldalát. Ekkor kezdődött a fűzők hanyatlása – hölgyek és urak egyforma elégedettségére… Mary Anderson találmánya pedig ma is alaptartozék az autóknál: 1903-ban, egy havas januári napon a villamoson feltűnt neki, hogy a vezető alig lát a szélvédőre tapadt hótól. A probléma annyira megragadta, hogy hazaérkezése után megtervezte a ma is használatos ablaktörlőt… 

Az utóbbi évtizedekben a feltalálás annyira intézményesedett, hogy többnyire cégek, kutatóhelyek, munkaközösségek állnak elő egy-egy találmánnyal, így a feltalálók hőskora a XIX–XX. század marad – míg a miénk talán a nagyszerű szervezők százada lesz.