'Az orvos azt mondta, törődjek bele - Hát engem nem ilyen fából faragtak!' - Göröngyös úton a csillagokig

Elcsitul a budapesti nyüzsgés, ahogy belép az ember Eszterhai Katalin belvárosi otthonába. Ez nemcsak a polgári környezetnek köszönhető, hanem a házigazda személyének is. Barátságos és figyelmes. Megajándékoz egy csillagánizzsal. Máris kiderül, hogy a csillagok fontosak számára.

– Gimnáziumi ballagásom napján kaptam egy dísztáviratot. Máig nem derült ki, hogy ki küldte. Az ismeretlen ember a nevemet a tablóról tudta, egy latin mondással ajándékozott meg: Per aspera ad astra (Göröngyös úton a csillagokig). Ez az életre szóló üzenet azóta is éltet. Nagyon szeretem nézni a csillagos égboltot. Hiszem azt, ha valaki ismeri a csillagokat, biztonságosabban jár a földön. Kell egy fény, ami vezet bennünket.

Hatéves korában került először kezébe csillagánizs. Falusi gyerekként soha nem látott ilyet előtte. Egyszer a játszópajtása, Lencsés Eszti valami apróságon felmérgesedve ráüvöltött: „Száradjon ki a szemed!” Eltorzult arca, ordító hangja még most is előtte van. És amikor pár éve beteg lett a bal szeme, eszébe jutott ez a régi átok is. Sokat gondolt nagynénjére is, aki 18 évesen vesztette el a szeme világát egy tűzvészben, az ujjaival azonban tökéletesen „látott”. Kérdezte tőle, hogy azért nem lát-e, mert kiszáradt a szeme? A nagynéni magához ölelte a kislányt, ujjaival kitapogatta a szemeit, majd azt mondta: „A te szemed olyan gyönyörű, mint egy csillag!” S a táskájából előhalászott egy nyolcszögletű illatos csodát, egy csillagánizst, amelyet azzal adott át, hogy az majd minden átoktól megvédi, irányítani fogja a sors által kijelölt úton, csak hinni kell benne.

– Őseink közt vannak Esterházyak, akik az 1200-as években a mai egész Szabolcs-Szatmár-Bereg földjeit birtokolták. Távoli rokonság a miénk, nem is szeretnék ezzel hivalkodni. Apámról sincsenek emlékeim, mivel a születésem után nem sokkal meghalt. Huszonnyolc évvel volt idősebb anyámnál, kezdetben nagy boldogságban éltek, a végére azonban egyfajta szerelem-gyűlölet kapcsolat alakult ki köztük. Én ennek az időszaknak a jövevénye vagyok. Hat hónapra születtem, negyvenöt dekával. Nem lehetett ölbe venni, szeretgetni, a sparhelt sütőjének melegében tartottak életben. Ebben a csöndes rettegésben vártam, hogy a bennem lévő csillagkapu – amin ég és föld között ki-be jártam – becsukódjon, és eldőljön, anyám lánya maradhatok-e, vagy a csillagok gyermekének kell lennem. Azt mondják, a sors megírja az életünket, de én hiszem azt, a tettek erősebbek: nekünk kell tennünk azért, hogy megérinthessük az eget.

Eszterhai Katalin kisgyerekként a szomszédjukban hallott életében először rádiót. Átküldték tojásért, és valaki halkan beszélt a másik szobában – egy rádiókészülék. Akkor határozta el, hogy ő is ilyen dobozból szeretne szólni. Megvolt tehát a cél, amelyhez az akarat sem hiányzott sohasem. Az első szárnypróbálgatások a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiójánál történtek harmadéves tanárképzős korában, innen az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójába szerződött szerkesztő-riporternek. Később a Népszavába is írt cikkeket.

– Az álmok üzennek, melyekre figyelni kell. 1985. december 31-én az MTV körkapcsolásos műsorában egy indiai nőt kérdeztem arról, hogy mit hoz a következő év. A bejelentkezés után a kulisszák mögött nekem is jósolt. Egy fűszerdobozból kurkumát vett elő, és öntött belőle egy kicsit a tenyerembe. Azt mondta: átszelem az óceánt, új hazát és házat választok magamnak, az utamat szerencse és siker kíséri. És pontosan így történt! Családommal 1987- ben hagytuk el az országot. Senkinek nem beszéltünk a terveinkről, gyerekeinknek is azt mondtuk, hogy nyaralni megyünk. Két hét után aztán közöltük: nem megyünk vissza. Kanadába készültünk, ki kellett várnunk a sorunkat. Két évig Olaszországban éltünk, az emberi jogok akkori elnöke mellett dolgoztam a kelet-európai menekültek képviselőjeként. Aztán az olasz rádió munkatársa voltam, és tudósítottam a Szabad Európa Rádiót. Férjem, Lajtai György operatőr a RAI-nál kapott munkát. Mindenki marasztalt bennünket.

Mégis inkább tovább akartak menni. Kanadába 1989. február 21-én érkeztek. Előtte egy olasz barátjuk felhívta ötven éve nem látott egykori osztálytársát, hogy ha netán bajba kerülnének, legyen kihez fordulniuk. Amikor találkoztak, családtagként ölelték meg egymást.

Azóta is szoros a kapcsolat köztük. Katalin először az olasz nyelvű újságnál, férje pedig a kanadai tévénél kapott operatőri munkát. Megtalálták a helyüket, gyorsan beilleszkedtek. Mindkettőjüket óriási hittel, fantáziával és akaraterővel áldotta meg a sors. Torontóban sikerült harmadszorra is karriert csinálniuk.

Eszterhai Katalin televíziós szerkesztőként és dokumentumfilmesként, producerként olasz és angol nyelven dolgozik. Emmy-díjra jelölt operatőr férjével forgattak az olasz emigrációról,  együtt készítették a Timeless Italy (Időtlen Olaszország) című sikeres tévésorozatukat is.

– Három évvel ezelőtt egyik napról a másikra elveszítettem a látásom. Bal szememet többször megműtötték, de egyre rosszabb lett, leszakadt a retinám is. Négy és fél hónapig éjjel-nappal feküdtem hason egy masszázsasztalon, ha felkeltem, azonnal elvágódtam. Azt mondta az orvos, nincs mit tenni, törődjek bele a helyzetembe. Hát engem nem ilyen fából faragtak! Először haragudtam a világra, elveszettnek éreztem magam, rozsdásodott a lelkem. Aztán egy éjszaka kolibrivel álmodtam, ami az álmoskönyv szerint angyali üzenetet jelent. Az álom során mindkét szememmel tisztán láttam. Ez kimozdított az önsajnálatból. Elkezdtem kutatni, melyek azok az ételek, italok, fűszerek, gyümölcsök, illetve érzések, magatartásformák, gyakorlatok, amelyek segíthetik a látásom visszanyerését. Jobb szemmel látok, tehát olvasni tudtam. Kínai, indiai, babilóniai, egyiptomi, perzsa tudósok  feljegyzései és a mai kutatási eredmények alapján kísérletezgettem magamon. A sáfrány állítólag még a vakot is látóvá teszi, keresni kezdtem a kínai piacon. Összehozott a sors egy kínai természetgyógyásszal, sok mindent elmondott a szervezet öngyógyító hatásáról. Azóta is a segítségével felállított alapszabályok szerint élek. És az orvosok is elismerik, hogy javulást mutat a bal szemem. Mindazt, amit tanultam, személyes történeteimmel „megfűszerezve” továbbadom az Akaratunk gyógyereje című könyvemben, ami egy négyszólamú kantáta. Húsz évig nem jöttünk Magyarországra. Az utóbbi időkben viszont többször jártunk itthon. Sok szépet látni mindenfelé, büszkék vagyunk rá.