Sztráda az ismeretlenbe - jogászoknak, bíráknak lesz itt dolguk elég

Errefelé sok minden változott egy év alatt, de előre nem ment semmi. Akkor gépek álltak itt megszámolhatatlanul.

Jöttünkre őr sietett elénk, telefonálni kezdett, itt fotók készülnének, mi a teendő? Jött is válasz: sem engedélyezni, sem megtiltani nem tudják, diplomatikusan oldja meg. Ő szólt, csak szerényen a képekkel, bajom ne legyen. Most nincsenek gépek, mert ha sokáig nem mozdulnak, romlanak. Inkább elvitték mind, máshol szükség lehet rájuk. A gépek helyett hoztak sódert, homokot, kavicsot, hegynyit, s betongyűrűket. Jelezve, felvonultak, ugrásra készek. Drága munka abba nem maradhat, s ha a cégük nyer, azonnal indulhatnak is. Csak a nevüket nem mondhatják, amúgy nem titkolóznak, tényleg senki nem tud semmit.

Tiszapüspökibe tartunk. Bander József polgármester, mint tavaly, most is optimista. Nem az út miatt. Egy éve is hallotta, az építők leállnak, így komoly csúszások várhatók. Három ciklusban tervezek, addig csak elkészül, mondta viccesen-komolyan.

Mert voltak itt már akkor is gondok, a munkát állítólag túlárazták. Indokolatlanul drága itt minden, még a kartellgyanú sem kizárt, lesz olyan vizsgálat, abba mindenki belepistul, szólt a verdikt. Az útépítésből politikai ügy lett, s hol politikusok vitáznak, teszem fel, ha jót akarnak is, azzal munkát nem gyorsítanak.

Bander az építkezésről, az építkezés leállításáról annyit tudott, s tud most is, mint más halandó: amit újságokban, hírekben netán hallott, olvasott. Hallotta, néhány vállalkozó csődbe ment: hogy itt munkához jusson, gépet vett vagy bérelt, embereket vett fel, s most nincs miből fizetni a hitelt.

Bandernek több információja most sincs, néha hívják konzultációra, de nem sztrádaszakértő. Mi drága vagy mi kevés, ahhoz a kérdéshez sokat hozzátenni nem tud, legfeljebb annyit, nekik ezért kellene az út. Keveset kértek, csak egy lehajtót, rövid bekötő utat. S bár az építkezés leállt, ebből ők nem jöttek ki rosszból: csak a hírre, ugrásnyira lesz a sztráda, gabonafeldolgozó üzemet kezdtek el itt építeni ötvenmilliárdnyi beruházással, ha elkészül és elkészülhet, ötszáz embernek lesz munkája. Bár már itt tartanánk, mondja, most úgy hallom, sztráda biztosan nem lesz, átrajzolják a terveket, csak autóút készül, de legalább az lenne meg. Csak az üzemhez 200–250 kamion érkezhet naponta, az mégse lehet, hogy a régi rossz utakon vagy a falun keresztül járjanak. De a munkahelyekért cserében azt is túléljük.

S ha nem lesz autóút sem? – kérdem tőle.

Ő fejet csóvál: olyan nincs, akkora balszerencséjük mégsem lehet. Olvasták, ígéret van rá, itt legkésőbb decemberig új közbeszerzési eljárást írnak ki. Ahogy az idő engedi, jövőre nyilván folytatják a munkát, vagy jövő jövőre... Előbb-utóbb be is fejezik, ennyi pénz, mint amennyit az Abony és Fegyvernek közötti pályán elköltöttek, pocsékba nem mehet. Legalábbis reméli.

Tavaly Bander kalauzolt bennünket a területen, most időre kölcsönadja a falu terepjáróját, amely már sok csodát látott, rengeteg kilométert rótt, s jön velünk Fülöp Emil alpolgármester is, aki tanárember. Becsapni nem akar, ha kérdezzük, karját széttárva mondja, erről információnk nincs, pletykát tőlem hiába várnak.

Megyünk a már jól ismert terepen. A táblát csodáljuk, amelyet itt felejthettek: átadás 2016. szeptember 30-án. A kijelölt, gépekkel kihasított nyomvonalon sokat mosott, rontott az idő. Igazítani kell rajta, nem kizárt, újra kell kezdeni. Az árvíz miatt itt-ott át kellett vágni, átereszeket nyitni. A nagyon nem kívánt, folyó által hordott iszapot, földet komoly dombbá hordták össze.

Amúgy van fejlődés: egy éve még óriási volt a titkolózás, most egyetlen kérvény kell, testi épségére szigorúan vigyázva, megadott időben, hol a sár engedi, jöhet-mehet az ember, fotózhat is, nincs titok. Látjuk, a régészek, munkájuk végeztével, elmentek. Találtak annyi sírt, leletet, évekig tart, mire feldolgozzák.

Már a folyó közelében járunk. Szomorú látvány egy majdnem kész híd. Tavaly már csak egy pillér hiányzott, s látszott, ha az építők kicsit beleerősítenek, híd áll itt majd hamarosan, három is. Egy kilenclyukú az ártér fölött, egy a Zagyva fölött, és egy a Tiszánál. Mondják, biztosra mentek, vagy talán más oka is volt, megtalálták talán a létező legdrágább megoldást: cölöpöket vertek úgy 20–25 méter mélyre, vasbetonozták, jófajta acélt is pattintottak rá. Volt itt állvány rengeteg, ügyes tolószerkezet, amellyel az új darabokat a helyükre tologatták volna, akadt nehezebb darabokhoz daru, s korrózióvédelem, amire egyévnyi a garancia. Az pedig már letelt. Az elemek kezdtek előbb romlani, bajt megelőzve nyomtak rájuk betont, úgy méternyi vastagnyit.

Ezeket idővel vissza kell bontani.

Amúgy most se állnak rosszul, amit lehetett, kár ne legyen, a volt építők visszabontottak, elvitték. Csak a Közgép – amelyet a további közbeszerzési eljárásokból évekre kizárták – 6300 tonna acélszerkezetet vitetett vissza a telephelyére. Azután a jogászok megállapították, az eredeti szerződés hibás volt, a kivitelezőknek vissza kellene fizetniük a felvett milliárdokat, amit viszont nem akarnak, hiszen a munkákat időarányosan, jó színvonalon elvégezték, alvállalkozóikat, akit tudtak, ki is fizették.

Úgy fest, jogászoknak, bíráknak lesz itt dolguk elég: most akkor tulajdonképpen ki kinek tartozik? Mondják, az építkezés leállításának hivatalos érve az volt, harminc kilométer sztrádára sok a kiszámlázni kívánt 120 milliárd. Ha a sztrádából jelenlegi állás szerint autóút készül, leállósávokat, pihenőhelyeket hagynak ki, így is olcsósítanának.

Csakhogy sztráda vagy út hidak nélkül nem működik, az pedig a Közgép projektje. Az meg úgy érzi, nagyon kibabráltak vele. Folynak tárgyalások, de messzi a megegyezés, már legyártott elemeket, gépet, technológiát átadni nem akarnak. Más magyar cég pedig ehhez rajta kívül nem ért. Semmi baj, jönnek a külföldiek, okoskodunk. Jó, feleli a névtelenséget kérő informátorunk, a perek után a külföldi visszabont, rozsdátlanítót levakar, épít, de senki se tudja, ez mennyivel kerül többe, mintha az eredetit építenék. A választások előtt elkezdődik az építkezés, megígérték, de nem fejeződik be – ki az, aki beismeri, spórolni akart, de ez jóval drágább lett...

Már a tervezett ártéri kilenclyukú hídnál állunk. Ez legalább szép lesz, mondom. Az, feleli emberünk, de a terület szigorúan védett, még az aljnövényzethez sem nyúlhatunk. Gátat arrébb teszünk, de itt víz a híd alatt el nem folyhat. Vagyis: szép, de így semmi értelme. Ennek se.