Foglyul ejti a lelket

Vizsgálhatjuk benne arcunk vonásait, perdülhetünk előtte szép ruhában, de a tükör csakis azt mutatja, ami elébe kerül. Ha mégis többre vágynánk annál, amit látunk, arról csakis mi tehetünk.

Amióta az ember megpillantotta önmagát a víz tükrében, csiszolt ércek és kövek, jégtábla olvadó felületén, nyilvánvalóvá vált, hogy erre az élményre szüksége van. Először minden bizonnyal furcsa, különös és bűvöletbe ejtő lehetett megpillantani a hátunk mögött lévő világot és benne magunkat, és idő kellett ahhoz, hogy megszokjuk: a tükör mindent fordítva mutat. Ezért is estek gondolkodóba néhányan, hogy ha ezt a világot Isten teremtette, akkor annak tükörképét az ördög.

De ahhoz is idő kellett, mire az ember önnön szépségén túl meglátta félelmeit is a tükörben. Kezdetben azonban volt a hiúság. És nem véletlen, hogy ma is erősen él a köztudatban a víztükörbe bámuló, tükörképébe beleszerető, s önmagát elemésztő Nárcisz története. De ő csupán annak példázata, hogy az öntudat, az egészséges énkép nélküli ember könnyen megtéveszthető, hamar eltéved a mindennapokban. Vagyis a tükör segíthet eligazodni a világ és a lélek dolgaiban, csak tudni és merni kell szembenézni önmagunkkal, a valósággal.

Az ókori Egyiptomban kevesek kiváltsága volt, hogy csiszolt ércekben bámulhassa magát. A tehetősebbek ezüstöt használtak, mert igen jól visszaverte a fényt, s még a színeket is hűen mutatta. De ezek korántsem adtak olyan éles képet, mint a mai tükrök. A fényvisszaverő képességük miatt azonban használták jelzésre, fényüzenetek továbbítására is – a fároszi torony lencséjének fénye tiszta időben százötven kilométerről volt látható –, és idővel arra is rájöttek, hogy homorú formába hajlítva a Nap fényét is képesek egyetlen pontba gyűjteni, sőt ez a fénysugár lángra tud lobbantani vitorlákat, ponyvákat, könnyen éghető anyagokat.

Áttörést a technológia fejlődése, az üveg elterjedése hozta a tükrök történetében. Az üveg hátlapja különféle festékanyagokkal befújható, a mázolást pedig már a középkorban felváltotta a cink- és az ólomréteg használata, majd a forradalmat a higany alkalmazása jelentette a XVI. században. A velencei tükör ma is fogalom, pedig Murano nevű szigetén találták fel a foncsorozott eljárást, vagyis, amikor higannyal öntötték le az üveglapra tett ólomlemezt – innentől kezdve pedig egészen élethű képet kaphatunk a valóságról.

A tükör azonban hamar a félelmek tárgyává is vált. Az a hiedelem, miszerint foglyul ejti a lelket, már az ókorban kialakult. Innen gyökerezik az a szokás, hogy ha halott volt a házban, letakarták a tükröket, mert a rabul ejtett lélek nem juthat a mennyországba, ég és föld között ragadva bolyong és rémisztgeti az élőket. Ugyanebből a hiedelemből ered az is, hogy ha éjfélkor gyertyát gyújtunk a tükör előtt, akkor a tükörképben megláthatjuk halottainkat, vagy akár a jövőnket is. Nyilván erős lelkierő kell ahhoz, hogy ezt kipróbáljuk, de ha mégsem jelennének meg, a hiba aligha a tükörben van…