Jogi esetek: A polgármester jó híre

A kihívó első körben azzal védekezett, hogy ő az önkormányzatot általában kritizálta a cikkben, ezért az önkormányzatnak kellett volna a magánvádat képviselnie, nem pedig a polgármesternek. De ha már itt tartunk, akkor a közügyekben szabad a véleménynyilvánítás, és a közszereplőknek e tekintetben karcosabb kritikát is el kell elviselniük, mint egy átlagpolgárnak. Ő kritikus véleményt fogalmazott meg az önkormányzat működésével kapcsolatban, ez azonban nem tényállítás, amit bizonyítani kellene.

A magánvádló azzal vágott vissza: az, hogy valaki lopja-e a fát vagy nem lopja, bizony ténykérdés, nem pedig vélemény. Ahogy az is, hogy fizettek-e ki közpénzt el nem végzett munkákért vagy nem. Ha pedig tény, akkor bizonyítani is kell. Ráadásul ezek olyan tények, amelyek, ha igazak, büntetőeljárásokat is megalapoznának. Ami már messze túl van azon a szinten is, amit egy politikus vastag bőrének el kell viselnie.

A rágalmazásról annyit kell tudni, hogy olyan csekély súlyú büntetőeljárás, amelyben a vádat általában nem az ügyészség, hanem a magánvádló – tipikusan a sértett – képviseli.

Vagyis neki kell bizonyítania, hogy valaki a becsületét sértő vagy csorbító tényt állított, esetleg véleményt fejtett ki. Ha ez sikerül, akkor a másik fél bebizonyíthatja, hogy a becsületsértő tényállítás igaz volt – de csak akkor, ha ennek felfedése a közérdeket szolgálja, különben még úgy is rágalmazóvá válhat valaki, ha igazat mond.

Nos, a bíróság hamar kimondta, hogy mindkét vitatott mondat tényállítás. Mivel a polgármester esetleges bűncselekményeinek felfedése közérdek, ezért lehetséges a valóság bizonyítása – már ha a vádaskodáson túl a polgármester-aspiráns képes elvégezni a rendőrség munkáját, és feketén-fehéren bebizonyítja mindkét bűncselekményt. Ennek hiányában viszont az írás szerzője elkövette a rágalmazást, mert a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki odáig, hogy mást bűncselekmények elkövetésével vádoljunk.