Kertészkedők rabruhában

Beszélhetünk az elítéltekkel, így két középkorú asszonnyal is szóba elegyedek. – Szeretjük a szabad levegőt, jó, hogy néhány órát kinn lehetünk. Nagy a túljelentkezés, mindig vetélkedünk, hogy ki kerüljön be a csapatba – mondják egybehangzóan. – Otthon családi házban élünk, sziklakertem van, azzal sokat bíbelődtem – meséli az egyik. Belevág a történetébe: vállalkoztak, s jókora adótartozással kezdődött a baj. Aztán egy bt. beltagjaként többmilliós hitelt vett fel, de nem tudta visszafizetni. Havi 20 százalékos kamatot kért az uzsorás, így nőttön-nőtt a tartozás. Ez lett a vége… Kiderül, a másik asszony is pont ugyanoda valósi, az ország keleti csücskébe. Szavai szerint a szűkebb családjuk több tagja is börtönbe került, de ő kapta a leghosszabb büntetést. Uzsoráztak, ez volt a vád ellenük. – Kertészkedni? No, azt mindannyian nagyon szeretünk – vált témát. – A kisfiam hatévesen meghalt autóbalesetben, amikor a sírját gondoztam, akkor tanultam meg, melyik virág mikor nyílik, és hová ültessem – koppannak tompán a szavai, s gépiesen hajol újra a virágtövek fölé.

A kívülálló örülhet, hogy sosem botlott túl nagyot, és szabadon elkerekezhet a biciklijével. A szürke ruhás nők pedig együtt rendezgetik tovább a virágágyásokat. Néha egy-egy pillanatra megfeledkeznek magukról: talán úgy érzik, mintha az otthoni kertjüket csinosítgatnák.