Nyár végi örömzene - Ez még az állatkert lakóit is feldobja

Amikor még a nem is olcsó állójegyekért is százan álltak sorba. De aki ezt tette, jól tudta, miért fáradozott – ahogy mi is, akik jó előre, már hónapokkal korábban megvettük a jegyünket. Ugyanis a Budapest Bár minden koncertje felér egy örömünneppel: a bánatos embert megvigasztalja, a vidámat túláradóvá teszi, a közönyösben beindítja a boldogsághormont, a kultúrsznob sutba vágja az előítéleteit, a kétkedő megbizonyosodik, a vonakodó leteszi a fegyvert.

Pedig hát a kávéházi szalonzene cigányzenekartól elvileg nem az a műfaj, amire éppenséggel tömegek tódulnának. Magam is csak afféle háttérzeneként találkoztam vele egy-egy éttermi vacsora mellett. Csodálkoztam is, amikor hírét vettem – ráadásul abszolút modern ízlésű és/vagy komolyzenét kedvelő fiataloktól –, hogy van egy formáció, és hú, azt hallani kell, mert őrület! De amikor – már vagy hat éve – először mentem el miattuk a Károlyi-kertbe, szerelem lett első hallásra. Leesett az állam: mit műveltek az unalmas, régimódi szalonzenével, hogy hozták ezt össze?

Régi slágerek a háború előttről, az ötvenes-hatvanas évekből, Lovasi András a Bumabarával, Liszt-rapszódia, fergeteges klezmerbetét, swingjazz-cigányzene kombó: elbájoló eklektika. Nagyon is összeáll az egytől egyig kiváló muzsikusok mai modern előadásában, élükön a magasan képzett, nagyszerű prímással, Farkas Róberttel. Végig fogják a közönséget, nevetünk, meghatódunk, velük énekelünk, tán még táncra is perdülnénk, ha nem lenne zsúfolt az állatkert előtere.

Máskor már eszembe jutott: szegény állatok, éjszakai álmukból felriadva vajon mit szólnak a szerda esti zenebonákhoz? Elképzeltem, hogy ami nekünk szórakozás, az nekik biztosan bosszúság. Kivéve, ha a a Budapest Bár zenél. Mert az még őket is feldobja!