Az én képernyőm: Csak a zsűrire figyelek

Mert akár hiszik, akár nem, a lakosság zöme nem jár sem a Madách, sem az Operettszínház musical-előadásaira. Ráadásul a külföldi sztárok jó része sem közismert a tévénézők körében, a többség nem a popzene ifjú híveinek korosztályába tartozik. Nem véletlen, hogy mindig azoknak a daloknak van a legnagyobb sikere, amelyekkel népszerű magyar előadókat utánoznak. Ha kapunk egy olyan számot, amelyben mondjuk egy soha nem látott külföldi férfisztárt alakít egy mostani csinoska magyar énekesnő, hát legfeljebb azon mosolygunk, milyen hülyén néz ki szegény.

És hát bizony vasárnaponként csak két-három igazán jó alakítás akad, a többség nem túl érdekes. A múltkor Kocsis Tibor elementáris volt Harangozó Teriként, most meg Radics Gigi Maria Callasként lenyűgöző a külsejével és szép hangjával. És Veréb Tamás Caramelje is meggyőzött korábban. Az ő nevéhez fűződik egy nagyszerű Korda György-szám is: bár arcra nem lett túl nagy a hasonlóság, tökéletesen hozta „Gyuri bácsi” révült mosolyát és bársonyos hangját. Veréb egyébként az évad nagy felfedezettje, a győzelemre is esélyes.

De többé nem morgolódom, rájöttem, hogy végül is mindegy, ki mennyire hasonlít másra hangban vagy megjelenésben. Ha a műsorkészítők ki akarnak selejtezni valakit, akkor úgyis hálátlan, ismeretlen számot adnak neki, esetleg olyan előadót, akit a „szakma” lenéz vagy kinevet. Kozsóval például tuti a kiesés. Ezért elárulom: én már szinte csak a zsűrire figyelek. Mert messze ők a legjobbak. Általában nem szerencsés, ha a zsűri önmagát szórakoztatja. Itt azonban velünk is ezt teszik, akármilyen gonoszak is, muszáj velük nevetni.

Ez a négy ember kiváló produkciót nyújt. Külön-külön és együtt is. Egymásnak adják fel a labdát és mindig lecsapják. Nagyon is számít az összhang, mert míg például Majka Ördög Nórával egy másik műsorban kifejezetten taszítják egymást, itt a rapper kivirul és ontja a poénokat. Néha nem tudja a határt, néha tahóságot mond, de sokszor találó nyers, szemtelen „népi humora”. Bereczki Zoltán is egyre jobb és felszabadultabb. Liptai Claudia mindnyájuk közt a legprofibb.

Ő sem türtőzteti magát, hozza a nagyszájú, vagány jó csajt (még így, kismamaként is), akinek gyorsan vág az esze, ügyesen csipkelődik, a tudása is megvan, meg az öniróniája is. Bármilyen laza, sohasem veszíti el a mértéket. Anyai fölénnyel tereli vissza a néha teljesen elszabadult viháncolást a műsorrend medrébe. És itt van Hajós András, aki intellektuális humorával, meglepő megjegyzéseivel, gonoszkodással álcázott jó szívével, mint mindig, most is a csúcs. (Milyen gyenge húzás volt a csatorna részéről, amikor tavaly az igencsak bágyadt Havas Henrikkel helyettesítették. Hajós András nélkül olyan ez a műsor, mint a pörkölt paprika nélkül.)

Úgyhogy lehet félretenni a kultúrfölényt, egyszer élünk. Aki tényleg sokat akar nevetni, annak érdemes továbbra is nézni a Sztárban sztárt. Azért is, hogy például a normális külsejű Kocsis Tibor milyen ronda debella tud lenni női szerepben, a gyönyörű Radics Gigi hogyan csúful el férfiként, bár a hangja megmarad, a szolid Polyák Lilla miként válik egyszer borzalmas vademberré, máskor meg szexistennővé – és így tovább. De mindenekelőtt a legviccesebbeket biztassuk: hajrá, zsűri!