Kerepel az északi fény - Ez a hang nemcsak a képzelet szüleménye!

Unto Laine finn akusztikaprofesszor és kutatócsoportja megállapította, hogy a hang az úgynevezett hőmérsékleti inverzió szintjéről, a talajtól mintegy 70 méterre keletkezik. A hőmérsékleti inverzió az a meteorológiai jelenség, amikor – a szokásostól eltérően – a meleg légtömeg a hidegebbre siklik fel. A felső légkör Nap által ionizált tartománya, az ionoszféra pozitív elektromos töltései az inverziós szinten összeütköznek a talaj szintjéről felemelkedő töltésekkel.

A reakció erős hangjelenséggel jár, amely a felszínhez közelítve kerepeléshez, dörgéshez hasonlít. A hang akkor a legvalószínűbb, ha az időjárás egy erős geomágneses vihar idején tökéletes nyugalomba kerül. Az optimális feltételek ritkák, ám amikor fennállnak, majdnem tökéletesen biztos, hogy hang keletkezik.

Az 1900-as évek elején a tudósok úgy vélték, hogy a tényleges elektromágneses jelenség sosem játszódik le a talajtól számított 80 kilométernél alacsonyabban. Az emberi fül valószínűleg semmit sem hall meg ilyen messzeségből, ezért az északi fényhez kapcsolt hangjelenséget a mérőfelszerelések rúdjai keltette zajnak tulajdonították, vagy úgy gondolták, hogy a felszíni mágneses vihar hangja. Végül az északi fény hangjának létezését az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) vetette el az 1960-as években, s ezután évtizedeken át az emberi képzelet szüleményének tekintették.

Laine professzor 17 éve kezdett a projektbe, mert zavarta az emberi észlelés és a tudományos tények közötti konfliktus. Kutatásának elején feltételezte, hogy a hang az emberi fül mágneses vihar alatti élettani jelensége az erre érzékenyeknél. A projektet a sodankylai geofizikai obszervatóriummal együtt indították, s eleinte a professzor maga finanszírozta, mert mások nem hitték el, hogy az északi fény hangja valóban létezik.