Barangoló – Szilágysági hepe-hupa

A román többségű Érkáváson vagyunk, itt kell letérni Ady Endre szülőfaluja, Érmindszent felé (képünkön), ahová egészen a legutóbbi időkig borzasztóan rossz út vezetett, nemrég azonban leaszfaltozták, így autóval is vígan mehetünk.

Ady idejében persze még nem nagyon volt autó, így a költőnek, ha fel akarta keresni ifjúkori pajtását, Papp Aurélt, bizony gyalogolnia kellett. A kávási görög katolikus pap fia, Aurél román volt, de a magyar kultúrán nőtt fel. Pesten tanult, majd Szatmárnémetiben tanított, míg Felsőbányára nem költözött, ahol a Nagybányára ráunt művészekkel együtt híres festőiskolát alapított.

Itt megyünk át a számtalan Ady-versben megénekelt Éren is, ami „… nagy, álmos, furcsa árok, / Pocsolyás víz, sás, káka lakják / De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna / Oceánig hordják a habját”. Ez még az Alföld, de a magas ormon álló református templomáról híres Tasnád után megváltozik a táj, már a hepe-hupás Szilágyság kapujában járunk. Érszakácsi félig már a „hegyre” épült, a délnyugatra néző oldalakon terem a híres szakácsi bor, mellyel legfeljebb csak a széri, szilágysámsoni, szilágyballai nedű veszi fel a versenyt.

Errefelé már hiába is keresünk lapályt. Domb domb hátán, legelésző birkanyájak, kövér tölgyesek, mély horhosok, az országút pedig sokáig a Zilah patak mellett fut, mely Sarmaságnál torkollik a Krasznába. A patak túlsó oldalán, kisebb dombon Szilágylompért, innen származnak Ady ősei.

A temploma is híres, 1778-ban készült kazettás mennyezetének szépségével, feliratos tábláival, kővirágos, sárkányfejes katedrájával nem sok magyar templom vetekedhet. Zilahhoz – amit hagyományosan Zilajnak mondanak a szilágságiak – közeledvén már feltűnik a 8-900 méter magas Meszes hegyég vonulata, de mi ne menjünk el addig, térjünk ki előbb jobbra, majd balra – nem bánjuk meg! Ha jobbra térünk, a varsolci víztározó partján letáborozhatunk, hogy aztán majd nyakunkba vegyük az ősi magyar városka, Kraszna utcáit. Az erődtemplom közelében csordogál a Kraszna, annak hídjáig feltétlenül menjünk el, mert ott árulják a környékbeliek a híres szilágysági pálinkát és a még híresebb füstölt szalonnát. Igaz, kicsit drága, 1400 forint kilója, de megéri, mert még hagyományos módon sózzák, füstölik, s persze az íze is utánozhatatlan.

Ha megízleltük az ottani szalonnát, a főútról kanyarodjunk le balra, igazi mesevilágba visz bennünket az út. Előbb egy Mocsolya nevű magyar faluba érünk, s ha kigyönyörködtük magunkat a régi épületekben, menjünk még beljebb a dombok közé.

Szilágysámsonban álljunk meg, köszönjünk be a kilencvenkét éves Szilágyi Feri bátyánkhoz, a Partium legjobb énekmondójához, és kedves feleségéhez, Bántó Laczi Kató nénénkhez. Üdvözüljük Csipást, mindig bolondozó kutyájukat, aztán induljunk neki a hegynek, ahol a történelmi Magyarország talán legszebb pincesorát találjuk. Feltétlenül kóstoljuk meg az ott termett bort, de akkor sem kell elkeserednünk, ha nem találunk nyitott pincét. Innen a harmadik faluban, a kolozsvári országút menti Szilágyballán vásárolhatunk hektószámra. Csak vigyázzunk vele, mert csalóka itóka – itatja magát!