Edző a családban - Csoda történt a magyarokkal Rióban

– Előfordul, hogy a gyermekét edző szülő saját megvalósulatlan álmait szeretné beteljesülve látni az utódjában, s ehhez sikeres élsportolói múlttal is büszkélkedhet. Ez utóbbi tény óriási teher lehet a gyermek számára, ami irreális teljesítménykényszert is eredményezhet, kiváltképpen, ha folyamatosan összehasonlítják őket – mondja Hevesi Krisztina pszichológus. – Az edző szülő, hogy a kivételezés vádját elkerülje, sokszor keményebben bánik a gyerekével, esetleg megszégyeníti a csapattársak előtt. A gyerek leghőbb vágya, hogy büszke legyen rá a szülője, aki az önértékelésének sárba tiprásával gyakran éppen ezt lehetetleníti el. A helyzet azonban lehet ennek a fordítottja is, amikor az edző szülő kivételezik vele: a tanítványnak ilyenkor a csapattársak ellenszenvével kell számolnia. Tovább nehezíti a helyzetet a szurkolótábor: ha a gyerek hibázik a pályán, könnyen megkapja, hogy csak az apja vagy anyja miatt kerülhetett be a csapatba.
Az edzői szerepben utasítani, motiválni és fegyelmet követelni kell, míg a feltétel nélkül elfogadó, érzelemgazdag szülői szerep felülírhatja az elvárásokat. Ez két, szinte összeegyeztethetetlen érzelmi viszony.

Az is gyakran előfordul, hogy a gyerek a szülő sportágát választja, ám nem anyu vagy apu edzi, de folyamatosan kritizálja a másik edző szakmai munkáját. Ezzel a gyereket válaszút elé állítja: kinek higgyen, adjon igazat? 
Hasonló negatív példa, ha a szülő naponta pluszedzéseket is tart a gyerekének. A kötelező jelleg könnyen elveheti a sport szeretetét, ami gyors kiégéshez vezet. A felnőttek sokszor elfelejtik, hogy a gyerekek többsége a játék kedvéért sportol. Hagyni kell, hogy élvezzék.