Végre egy biztos, izgalommentes győzelem

És miért nem? Mondják, nincsenek pályáink. De hiszen most épülnek, méghozzá nem kis ellenszélben, mivel a stadionokra költött pénzeket sokan az egészségügyre, iskolákra, közlekedésre, a minimálbér emelésére fordítanák. Mondják, nincsen kellő tudással felvértezett szakembergárdánk. De hiszen egész Németország Dárdai Palit ünnepli, aki csodát tett a berlini Herthával, és – véleményem szerint – a zsenialitásával nincs egyedül idehaza.

Gyakran hangzik el, hogy gyenge az utánpótlásunk. Nos, U19-es válogatottunk a napokban Európabajnoki selejtezőn legyőzte Svájc csapatát. A csoportelső Olaszországtól pedig úgy kapott ki 1-0-ra, hogy büntetőt hibázott. (Igaz, megtették ezt az olaszok is.)

De lapozzunk csak vissza a fent említett világbajnoki selejtezőkhöz: a végküzdelmekre 2018-ban Oroszországban kerül majd sor. A csapat (amelyet Andorra ellen agyonünnepeltünk) a Feröer-szigetekkel szembeni 0-0 után Svájc ellen folytatta – volna – a pontgyűjtést, csak sajnos a pedáns óragyártók idehaza 3-2-re legyőztek bennünket. Lehet, hogy éppen emiatt nem leszünk ott Oroszországban? (A Lettország elleni 2-0-s idegenbeli siker nem a bravúr kategóriája.)

Hogy bármikor hadra fogható a közönségünk, azt éppen vasárnap bizonyították a drukkerek. Akkor hát mi hiányzik a magyar labdarúgásból? Nehogy azt mondja már valaki, hogy nincs hagyományunk a sportágban, mert a világbajnoki ezüstérmet vágom hozzá (amit 1954-ben, Bernben sírva vettünk át, mert arany járt volna…). Alighanem azt az embert kellene megtalálni, aki a fenti kérdőjeleket kiegyenesítené. Hogy megszületett-e már, tényleg jó lenne tudni…