A doki tudja, de a kullancs nem: 'Hidegben nincs joga a vérszíváshoz'

– Kocsmai bunyó volt – mondja dr. Szinesi András a megtépázott, zsemleszín macska gazdájának.

– Kocsmai? – kérdez vissza a harmincas asszony. Görnyedt az aggódástól, de a diagnózis hallatán először görbül felfelé az ajka.

– Valami nő miatt – bólint a doktor. Mutatja aztán Bukta széttárt pofáját. – Pár foga is odalett, de maradt elég. Nem kell protézis az egérhez.

Szélesedik a gazdi mosolya.

Két napig kódorgott Bukta, reggelre szédült haza, hozták is a rendelőbe. Érzi a macska a gondos kezeket, tűri türelemmel, hogy ellássák a sebeit. Nem ficánkolt a röntgenben sem, hízelkedve dörgölte sebhelyes fejét az asszisztens kezéhez. Hamar kész lett a felvétel, mutatta, hogy nincsen nagyobb baj.

Szinesi doktor végül számítógépéhez ül, bejegyzi az esetet Bukta kórlapjába. Volt már a macskának balhéja, magyarázza is az orvos a gazdának: komoly fertőzéseket hozhatnak az ilyen sérülések. Kasztrálást javasol, ne hajtsa megint vagánykodásba az állatot a tesztoszteron.

– Ha nincs szex – sarkít a doktor –, nincs balhé.

Nevet a gazdi, azt sem bánja, hogy pár ezresébe lesz kedvence kandúrkodása. A számla tételes, röntgentől gyógyszereken át a kezelés költségéig. Nem mindenütt gyakorlat, de dr. Szinesinél aranyszabály.

Az is kell a nyugalomhoz, hogy aki fizet, tudja, mire költött.

Szinesi András fővárosi srác volt. Szerette mindig a kémiát, fizikát. Édesanyja javasolta, hogy legyen tanár. Édesapja úgy vélte, hogy a megélhetés sem mindegy. Tenyésztőtől vettek kutyát, az adta az ötletet Andrásnak, hogy menjen állatorvosnak.

Saját ebét Pesten dr. Hámori Zsolt állatorvoshoz, balatoni nyaralások idején a tapolcai dr. Varga Ottóhoz vitte kezelésre. Habitusukkal, tudásukkal ők a kedvet adták a szakmához.

András egyetemistaként a kisállatokra szakosodott fővárosi doktorhoz járt tanulni. 2001-ben, már diplomázva Varga doktornál lett gyakornok, mert vegyes praxisban szeretett volna dolgozni. Gyógyítani ékszerteknőst, bivalyt, minden állatot. Arra a vidék ad igazán lehetőséget.

Fél év gyakorlat után át is vehetett egy Ajka környéki praxist. Marhateleppel, tojótyúkállománnyal.

Dr. Leitold József adta át, mert már két házassága ment rá a rengeteg munkára.

András korán megismert felesége, Erna ugyancsak pesti lány. Már férje egyetemi évei alatt megtapasztalta, mire számíthat egy állatorvos társaként. Támogatta álmait. Ma a cégeik könyvelését intézi, amúgy Nagyvázsonyban aljegyző. András Tapolcáról, Kislődről praktizált.

Aztán hitelből megvették az egykori Ajkai Úttörőházat.

Ma a földszinten rendelő, kisállat-kozmetika, kedvencek boltja. A háromgyermekes Szinesi család az emeleten lakik.

András nemrég lett választott elnök a Magyar Állatorvosi Kamara pannon területén. Veszprém, Vas, Zala és Somogy megyét magában foglalva az a legnagyobb. A rendelő várójában a kamara elismerő oklevele: a 2010-es vörösiszap-katasztrófa idején tanúsított helytállásáért. Sajtósokkal is akkoriban került ismeretségbe.  Vitte őket oda is, ahová nem voltak hivatalosak. Hadd lássák az igazságot.

Most kutyák érkeznek a délelőtti rendelésre. Az elsőt műteni kellene fittyedt szemhéjával. Kezeli a gyulladást a doktor, majd kollégát ajánl a továbbiakra.

Szeret operálni, de szemészeti vagy komolyabb ortopédiai eseteknél becsületből is szakorvost javasol.

Két beteg közt mondja: bár röntgengép sincs még minden állatorvosi rendelőben, azért van példa a szakmában a fejlődésre is. Többen szakosodnak már.

Szinesi doktor sok milliót ruházott be a legkorszerűbb digitális röntgengépbe. Ki is ürült minden tartaléka, de úgy véli az ajkai állatorvos: Európában illik is, meg a betegek érdekében ugyancsak korrektebb tartani a szintet a toppal.

Újabb kutya a vizsgálóban, annak is a szeme gyulladt, de kisebb a probléma, helyben orvosolható. – Rendbe jön hamar – simogatja a doktor az eb kobakját.

Aztán kérdő hangsúllyal említi a kutya fajtáját a gazdának. Meglepi ezzel a pórázt igazgató fiatalembert, aki azt feleli: stimmel a mondott fajta. Amúgy kisebb vagyonért vette sztártenyésztőtől. – Az nagy svihák – nyugtázza a választ a doki. Mutatja: hosszabb az eb feje a kelleténél, alkatában is akad sajátos. Kiállításon, versenyen el sem indulhatna. Úgy nem is lehetne konkurense a tenyésztő saját bajnokainak. Magyarázza a doktor, hol kérhet a gazda hivatalos szakvéleményt az ebről. Ajánlja, azzal keresse fel újra a tenyésztőt. Beszéljék át úgy, amit kell.

Oroszlánfejű angóranyúl kerül a vizsgálóasztalra. Csinos tulajdonosnője nem engedi fotózni. A jószág nyakán duzzanat, belül tályog, nincs a legjobb formájában. Kiderül, baja kezelhető, a fajtájában gyakori, visszatérő probléma.

– Olyankor ne is aludjon az ágyamban? – kérdezi szeppenten a nyulas hölgy.

– Külön alomban máskor is egészségesebb – feleli faarccal a doktor.

Kettőkor vége a délelőtti rendelésnek. Terepre indulunk.

Sztorizik a doktor, mondja, nagy tudatlanság párosul olykor a gazdik végtelen szeretetével. Minap kedvenc kutyusát hozta hozzá három lánytestvér. Elő is diagnosztizálták. Internetről szerzett ismereteik alapján biztosra vették a súlyos petefészek-gyulladást. Megnézte a jószágot az orvos, az rendesen tüzelt. Nyugtatta a lányokat, majd kérdezte, nem bölcsészek-e véletlenül. Beletrafált. – Azért nem lehet általánosítani – teszi hozzá a rend kedvéért.

Panellakásba érkezünk. Kutyaalomban selymes apróság, hátsói hetekkel korábban bénultak le. Termetes gazdája járókerettel húzza magát, ha mozdulnia kell. Derék alatt csak combizmában van élet. Tizenkét éve él így, porckorongsérv-műtétje közben esett orvosi műhiba. Amikor kutyusa lebénult, elsőre olyan orvos kezelte, akinek röntgenje sem volt. Csak később derült ki Szinesi doktor felvételéből, hogy a kutya porckorongjával van gond. Infúziókúra még segíthet, már érzi is az érintést a lábaiban. Amúgy gazdája és mostani gyógyítója a kutya betegsége előtt is ismerték egymást.

– Máig bánom – sopánkodik a gazda –, hogy ijedtemben mást hívtam kapásból.

– Mind tévedünk olykor – legyint az orvos –, emberek vagyunk.

Búsan biccent az eb az almában, mintha értené.

A gyepmester telepe felé vesszük az irányt. Rossz híre volt egykor, de aztán állatbarát fodrásznő vette át a feladatot. Nagyjából négyszáz kutya kerül hozzá évente. Háromnál többet még nem kellett elaltatni.

A befogott ebeket Szinesi doktor helyben oltja, „csippezi”, kasztrálja, úgy könnyebb nekik gazdát találni, akik utólag fizetik a doktor költségeit. Persze van ebben rizikója az orvosnak, de a hivatás, az hivatás. Nézi, gyógyulnak-e szépen a műtött kutyák.

Aztán marhafarm a következő állomás. Családi vállalkozás, száznegyven állat a karámokban. Az orvos most csak pár újszülött borjúra tesz fel füljelzőket az adataikkal. Meséli közben, hogy a nehéz ellés az igazi kihívás. Ami meg még komolyabb, és megesik bizony az első szülőknél, amikor a tehén kibukó méhét kell valamiképpen visszakínlódni a helyére. Ilyen eset után a rendelő előtt ledobja ruháját a doktor, már az utcáról alsóban megy a fürdőig. Gyerekei is megszokták már, hogy időnként nem látszik ki a vér alól az apjuk.

Struccfarm felé kanyarodunk. Nyilvántartást ellenőriz az orvos, egy madár gyógyuló sebét fürkészi. Nyakukat szokták felsebezni a struccok, amikor kikukucskálnak a rácson. Sebvarrás előtt kámzsát kell húzni a fejükre, úgy lehet csak földre vinni a harcos kedvű szárnyast. Törzsükön ül aztán a gazda, míg öltöget az orvos. Csípik közben előbbit veszettül a tetvek.

– Cifra mulatság – somolyog dr. Szinesi.

Délután négytől újra a rendelőben. Fehér puli esete okoz meglepetést. Mínuszok vannak már, mégis kullancscsípéstől kapott fertőzést. Támolyog a kutya, testvérpár figyeli apjukkal, ahogy infúzióra kerül.

– Lábra kap – kacsint rájuk a doki. – Az azért tanulság, hogy a kullancs nem olvas járványtani szakkönyveket. Különben tudná, hogy ilyen hidegben nincs joga a vérszíváshoz.

Kilenc után csendesül a rendelő. Szobát, vacsorát is kap a vendég az emeleten. Már indulnánk aludni, amikor megszólal a doki mobilja. Hallgatja a hívót, annyit mond: – Gyertek azonnal!

Éjfél körül kerül vizsgálóasztalra Garfield. Daganat okozza visszatérő baját. Sírásként hangzik az elnyújtott nyávogása. Vizenyőt szív le tüdejéről a doktor, tűri az állat aléltan. Szűnik a fájdalma, ultrahang mutatja, csillapodik szívverése is. A doki régi ismerőse, a huszonéves Andi pityereg mellette. Tizenkét éve peregnek napjaik együtt a cicával. Andi külföldön karácsonyozna, közben Garfieldot szüleire hagyná. Kérdezi, mit gondol erről András.

– Garfield elmenőben – mondja a doktor. – Tudod te is. Ha nem szenvedne, várhatná békében a végét. Így jobb lenne segíteni. Én nem hagynám másra a döntést, pláne karácsony idején.

Abban maradnak, hogy Garfield éjszakára hazamegy, másnap Andi újra konzultál az orvossal. Csukódik utánuk az ajtó.

Először látszik fáradtnak a doki. Azt mondja, maga is belehal kicsit minden páciens elvesztésébe. Főleg akkor, amikor születése óta ismert jószág készül az ismeretlenbe. De az a legkeményebb, amikor magának kell útjukra bocsátania őket. Feszült még másnap is, amikor autómhoz kísér. Ott csörren meg a mobilja.

– Andi – súgja oda, majd felveszi. – Garfield erőtlen – tolmácsolja utóbb a beszélgetést. – Nincsenek fájdalmai, kikéredzkedett a kertbe, ott van most is. Kiderül, vackot kapart magának az öreg macska egy fenyő alatt, amelyet születésekor ültettek. A doki szeme párás, mégis kisimulnak homlokán a ráncok, ahogy mesél. Garfield azóta vackában fekszik. Kobakja a mancsán, s csak bámul lassuló szuszogással, békésen az ég felé.


SZTANKAY
ÁDÁM RIPORTJA

NÉMETH ANDRÁS PÉTER
FELVÉTELEI