Az én képernyőm: Túléltük ezt is

Hatvanon alul tudja-e még valaki, kik voltak ők? Akik mindig ugyanazt és ugyanúgy csinálták, de pont ezt várta tőlük a közönség. Ők voltak a kabaré sztárjai, már amennyire sztárok lehettek az ötvenes-hatvanas években. Amúgy főleg a Patyolat meg az IKV kapta meg tőlük a magáét, de persze erről nem ők tehettek. A nézőknek meg elég volt, ha megjelentek a képernyőn, már mosolygott is mindenki.

Volt aztán zseni is köztük. Mint például Alfonzó, a keserű bohóc. No és persze Hofi, az egyedülálló tehetség. Ő már ki-kiszólt és bebeszólt. A közönség beleborzongott a merészségébe. Minden szilveszteri műsor fénypontjaként vártuk az utolsó negyven percet, amit ő dumált és énekelt át. Igazán a nép fia volt, a lassan puhuló szocializmus egyre bátorodó megmondója, pótolhatatlan tehetség. Vajon ma mit produkálna? Hogy keserű és dühös lenne, az biztos.

Sokszor felvetődik a kérdés: van-e még létjogosultsága a politikai kabarénak? Hiszen mindent ki lehet mondani. Az interneten névvel és név nélkül mindenkit ki lehet figurázni, nevetségessé tenni vagy akár a legtrágárabbul szidni. Ezért meglepő, hogy immár többedszerre a legnagyobb nézettsége mindig Sas József kabaréjának van az ATV-n.

A kritikusok – jómagam is – hiába érzik avíttnak a csasztuskáit, olykor primitívnek a poénjait, a nézőknek ezek szerint így kell. Szeretik azt a nosztalgiát, amit a Sas-kabaré ébreszt bennük. Mintha visszarepülnének a nyolcvanas évek elejére, amikor lényegesen fiatalabbak és nyugodtabbak voltak. No és persze Sas vérprofi. A közönsége elhiszi neki, hogy hatalmas bátorság kell azoknak a dolgoknak a kimondásához, amelyeknél százszor erősebbek hangzanak el ugyanazon a csatornán – csak éppen politikusok és politológusok szájából.

Mégis, el kell ismernem, hogy nehezen tudnék megnevezni vele egyenrangú versenytársakat szilveszter estéjén, pedig becsületesen megnéztem minden műsort. Például ugyancsak az ATV-n a Frizbi förmedvényét az igencsak nem szomjas Gesztesi Károllyal és a csapból is folyó Berki Krisztiánnal. Amit ez a csatorna semmi más műsorában nem tűrne, itt arra épült a humor, hogy ki a meleg és ki az, aki csak kamuzza. A Showder-klubosok pedig egy-két kivétellel főleg az altesti humort gyakorolják.

Máshol meg, a Dunán és a TV2-n, volt Bagi–Nacsa is. Nem sokat fejlődtek az évek során. Továbbra is parodizálnak neves embereket, egyeseket jobban, másokat gyengébben. Ennyi év után ez már kevés. Az Irigy Hónaljmirigy most nem tengett túl, csak a Sípos fivérek súgtak lehetetlen utasításokat a celebek fülébe, egyik-másik ötlet tényleg vicces volt. És persze mindenhol áradt a retró. A megunhatatlan Csehov-paródiák és a Vonósnégyes, az édes Schütz Ila és Bodrogi. Lehet, hogy jövőre már csak retró lesz?

A külföldi tévécsatornákon sehol sem divat a kabaré. Amúgy semmivel sem jobbak ott a szilveszteri – főleg zenés – műsorok, de valószínűleg nem is ülnek annyian a tévé előtt. Nálunk megmaradt valahogy ez a szokás. Igaz, már nem beszélünk napokig róla, igazából már másnap sem. Ennyi volt, nem kell jelentőséget tulajdonítani neki, túléltük. Elég baj az, hogy mivel már nem vagyunk fiatalok, ezért ahelyett, hogy bulizni mennénk, otthon ülünk a tévé előtt…