
Leleplezték Bident és Zelenszkijt: tudják, hogy értelmetlenül küldik a halálba ukránok százezreit
origo.hu

SZEMÉTÉGETÉS A SÍRKERTBEN. Gyújtogatnak a szalkszentmártoni temetőben – fogalmazta meg gyanúját a Petőfi Népe tudósítója. Egy szemtanú szerint az ott keletkező hulladékot (köztük műanyag mécseseket, koszorúkat, sőt még egy autógumit is) valaki halmokba rakta és lángra lobbantotta.
A környékben lakók megerősítették az értesülést, mint elmondták, rendszeresen előfordul a sírkertben égetés, ami nemcsak elviselhetetlen bűzt okoz, hanem a környezetet is szennyezi.
Alföldy-Boruss Dániel református lelkész, a temetőfenntartó képviselője elmondta, hogy időnként látják a vandalizmus nyomait, egy korábban keletkezett tűz miatt feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen. Azt viszont nem gondolná, hogy szándékos szemétégetésről lenne szó.
A temetőben négy darab hulladékgyűjtő konténer áll, amelyet hetente ürítenek, ennek ellenére vannak, akik ott dobják el a hulladékot, ahol éppen sikerül nekik.
origo.hu
metropol.hu
origo.hu
mandiner.hu
bama.hu
origo.hu
mindmegette.hu
origo.hu
mandiner.hu
origo.hu
ripost.hu
origo.hu