A Ki Mit Tud-rajongók ágynak esni sem engedték Major Tamást

1947.
Hogyan dolgozik a reakció egy kis faluban, a Bács megyei Rém községben? Vígan járja például a „kolhoz” mese. Azzal ijesztgetik az elmaradottabb parasztokat, hogy „jön a kolhoz”, majd „csajkával kell menni az élelemért”, s „hajtani fogják az embereket a munkára”. A kigondolt mesék lényege, hogy a félelemérzést keltsék, s szembefordítsák a népet az újgazdákkal, a kommunistákkal, a demokráciával. Hogy ezek a zsírparasztok hogyan gondolkodnak a demokráciáról, arra jellemző, hogy mit mondtak a horthysta ellenforradalmi összeesküvés lelepleződésekor: „Kár, hogy észrevették őket!”

1957.
Az egész ország előtt ismert, hogy az idei március 15-ét milyen aljas, és milyen ostoba propaganda-hadjárat előzte meg. Az imperialista sajtó és rádió, szorosan együttműködve a régi és új magyar disszidensek söpredékével, hosszú heteken át verte a nagydobot a MUK-ról (Márciusban Újra Kezdjük), az ellenforradalmi felkelés újrakezdéséről. Az Amerika Hangja, a Szabad Európa habzószájú hiénái vérgőzös képzeletükben látni vélték októberi tevékenységük folytatását. Ez azonban elmaradt: Budapest népe áhítja a békét. Csak hát ebbe nem nyugodnak bele az imperialisták: a Daily Mail azt írta: „A szabadságharcosok újabb felkelést fognak megkísérelni”. Állunk elébe!

1967.
Az utóbbi években divatba jöttek a tudományos módszerek: tudományosan táplálkozunk, öltözködünk, sőt már szerelembe is tudományos módon esünk… Már csak a beszédünket kellene tudományosabbá tenni. Hellyel-közzel van már haladás, például egy téeszelnök már nem üveg borról, hanem „nullahetes kiszerelésről” beszélt. Javaslat a „jó napot kívánok” tudományos kiszerelésére: „Engedje meg, hogy az esztendő 365-öd részét kitevő időszakra olyan állapotot kívánjak önnek, amely közérzetére kellemesen hat.”

1977.
Március 18-án közvetíti a tévé a Ki mit tud? első középdöntőjét. A zsűrielnök, immár harmadszor Major Tamás Kossuth-díjas művész, a Nemzeti Színház főrendezője, főiskolai tanár. Ebből az alkalomból egy kedves, de jellemző történetet mesélt. „Megfáztam, lázas lettem, orvoshoz mentem. Megvizsgáltak, majd közölték, hogy tüdőgyulladásom van. Akkor most feküdjek ágyba? – kérdeztem. Csak holnap – válaszolta a doktornő –: ma péntek van, és este Ki mit tud?…”

1987.
A piaci árus apró örömei. „Esténként két téglát készítek elő, amiket reggel felforrósítok, hogy a piacon legyen melegítő a talpam alatt. Többet ér ez a két tégla, mint a kétezer forintos csizma: órákig tartja a tűzhelyről hozott meleget. Tudja, ki tanított erre? Jókai! Egyik regényében írta, hogy a messzi útra induló kocsisok ilyen forró téglával jobban bírták az utat, mint a tapasztalatlan utasai, akik azt hitték, a téli, kora tavaszi utakra elég, ha kisüstivel készülnek. Ám a kisüsti elfogyott, a lábuk meg megfagyott…”

1997.
„Magyarországon addig nem megy végbe a rendszerváltás, amíg megmarad a végrehajtó hatalom túlsúlya a társadalomban. A civil szervezetek számára nemcsak közfunkciókat, hanem a hozzájuk tartozó költségvetési forrásokat is át kell adni. A társadalmi szolidaritáshoz a civil szervezetek, az egyházak és a média támogatása is szükséges.”
(Glatz Ferenc, az MTA elnöke)

2007.
Március 3-án elbúcsúztattuk az utolsó vonatot Kál-Kápolna és Kisterenye között. A vonat megszüntetése többéves folyamat eredménye. Valamikor tíz vonatpár közlekedett itt, aztán már csak öt maradt, s ezek is rossz időpontban érkeztek és indultak, nem törődve a csatlakozási viszonyokkal. Nem csoda, hogy kevés lett az utas. Megható volt látni azt a sok embert, akik most egy-egy szál gyertyával várták a folyamatos kürtöléssel utolsó útjára induló szerelvényt.