Századszor is donor lesz

Belépéskor cipővédőt kell húzni – ez is jelzi, hogy a plazmaközpontban ügyelnek a higiéniára. A pultnál fiatalember mutatja az igazolványát, ő már nem először jár itt. A donorok közt a 30-40 évesek a legaktívabbak, de gyakran egyetemista fiatalok nyújtják a karjukat és szánnak rá egy órát, hogy vérplazmát adjanak. (Ennek során a donortól csak a plazmafolyadékot veszik le, miközben a vér egyéb elemei azonnal visszajutnak a szervezetbe.) Hazánkban a plazmaferezis program 2005-ben kezdődött, egyre több nagyvárosban nyílik ilyen állomás, így a vidéki önkénteseket is várják plazmát adni.

Világszerte több mint egymillió ember szorul vérplazmából készült életmentő gyógyszerekre. A plazma hatóanyagait mesterséges úton nem lehet előállítani, e gyógyszerekre viszont egyre nagyobb szükség van.

Csak Magyarországon mintegy négyezer krónikus beteget kezelnek rendszeresen plazmaalapú készítményekkel, azonban sokkal többen vannak azok, akik baleset, égési sérülés vagy műtéti beavatkozás során szorulnak rá a plazmából előállított gyógyszerekre.

– Ezért van szükség a donorokra, akik vállalják a véradás speciális formáját. E készítmények sok esetben életmentők is lehetnek, máskor a betegek életminőségét javítják. Akadnak olyan donoraink, akik már a több századik alkalmon vannak túl – tudjuk meg dr. Komlódi Gabriellától, a KEDPLASMA Magyarország igazgatójától. Évente a nemzetközi plazmahét ünnepségén találkoznak nálunk donorok és betegek – vagyis aki adja, és aki kapja a plazmát.
Megható pillanatok, amikor a vérkészítményre szorulók kifejezik a hálájukat.

A vérplazma a vér folyékony része. Ahhoz, hogy ezt megkapják, a gépnek el kell választania a vér alakos elemeitől. A halványsárga plazma kis zacskóba csöpög, majd a fagyasztóba kerül az összeggyűlt mennyiség, s a vírusszűrés után gyógyszer készül belőle. Egy vérzékenységben szenvedő beteg egyéves kezeléséhez 1200 donációra van szükség, egy immunhiányos beteg éves ellátásához pedig 300 alkalomra.

Találkozunk olyan egyetemistával, aki már túl van a 160. alkalmon, s nem pusztán azért jár ide, mert zsebpénzre van szüksége.

„A segíteni vágyás is hajtott” – mondja egy kockás inges fiatalember, aki a Zeneakadémiára jár klarinét tanszakra. Egy 35 éves nő hosszan gondolkodik, miért tartja ezt fontosnak, majd így felel: „Addig adjak, amíg egészséges vagyok, hátha egyszer majd magam is rászoruló leszek.”