Az én képernyőm: Körforgásban

Ezek a néha ismert, csak éppen régen vetített művek, meg a nemigen ismert, de nagy szakmai megbecsülésnek örvendő külföldi és magyar filmek gyakran okoznak meglepetést, néha megrendülést.

Kukoricasziget – olvasom a műsorújságban, s még hozzá azt is, hogy grúz–német–francia–cseh–kazah–magyar film, török főszereplővel, s ez már elég érdekesnek tűnt így. Oscar-jelölt, ráadásul Karlovy Vary-i fődíjas.

Igazi fesztiválfilmnek tűnt így látatlanban, ami lefordítva néha csak annyit jelent, hogy nézőpróbáló művészfilm. Amúgy tényleg az, de ha az ember rááll a lassú ritmusára, ha elengedi magát, ha be tudja fogadni a természet erejét és szépségét – igazi élményben lesz része.

George Ovashvili grúz írórendező-producer filmjének igen egyszerű a témája: a sziget – amelyet a kamera sosem hagy el – az Inguri folyón fekszik, ami természetes határt képez Grúzia és Abházia között. Mesébe, példázatba illő senkiföldje a két terület között. A folyó tavasszal földet sodor magával a Kaukázusból, ami kis földnyelveket képez a mederben, termékeny táptalajul szolgálva a kukoricaültetéshez. Ilyen szigeten veti meg a lábát egy öreg abház paraszt, s hozzá is lát a termesztéshez és a kunyhója felépítéséhez.

Az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, de vele van a lányunokája is, aki e nyár alatt gyermekből lánykává serdül.

Lassú a film, de egy percig sem unalmas. Eltelik 25 perc, mire megszólal valaki, szinte meglepődünk, annyira magától értetődően tették addig a szereplők a dolgukat.

Az öreg uszadékfát fog ki a vízből, fűrészel, szögez, kalapál, kalyibát épít, halat fog, megpucolja – a kislány mindenben segít neki. Minden mozdulat a helyén van, a színész keze úgy jár, mintha egész életében ezt végezte volna.

A táj idilli – Ragályi Elemér operatőr csodálatos képein –, olyan csend van, hogy a levelek susogását, a hullámok loccsanását is hallani. Néha belerondít ugyan a némaságba a grúz parti fegyverropogás, de az öreget semmi nem zavarja. Kétméteresre is megnő a kukorica a parányi szigeten, azzal akad dolga. Egészen az őszi esőkig, amikor a folyó újra elmos mindent a következő tavaszig.

Alig hangzik el néhány mondat a filmben, nincs is rá szükség, minden megy a maga útján. A természet körforgása időtlen idők óta mindig ugyanaz marad.