Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Hungarikum lett az egri bikavér, így a leghíresebb vörösborunk is felzárkózott az e címet már elnyert tokaji aszú mellé. A bejelentést stílszerűen az egri várban tették meg a Hungarikum Bizottság helyi ülése után. Emeli-e ez a hegy levének becsét, s meglátszik-e majd az árakban? – faggattuk a borászokat a koccintásba torkolló közlés után, amikor csapra vertek egy óriási hordót.
Kép: Egri bikavér és szekszárd bor párbaja szesz alkohol bemutató sajtótájékoztató ital szőlő 2015 02 20 Fotó: Kállai Márton
A szőlő és a bor tízezer család megélhetéséhez járul hozzá a borvidéken, így minden jó hír számít. Eddig a tokaji aszú volt az egyetlen bor, amely birtokolta a hungarikum címet, most felzárkózott hozzá az egri bikavér is, amely éppen 20 éve lett az első magyar eredetvédett bor. A nemzetközi borversenyeken évről évre remekül, hazai legjobbként szerepel az egri borvidék.
Az árakban ez sokszor nem tükröződik, s még mindig akadnak néhány száz forintos, alsó polcos palackok bikavérben is.
– Próbáljunk élni és ne visszaélni ezzel a címmel. Az egri termőhelyek adottságai leutánozhatatlanul jók, így igazán nagy borok készülhetnek. A világ legismertebb borvidékein is megszokott, hogy akadnak olcsó, 2-3 eurós palackok, ezért nem baj, hogy ma bikavér is kapható ilyen áron. A probléma inkább az, hogy e bor nehezen tud ebből a kategóriából kikerülni és előrelépni – mondta lapunknak Gál Tibor borász. A korstílus változik: most vörösborban is a gyümölcsösebb a divat. Még fontosabb, hogy a minőségnek kell meghatároznia, mit gondolnak a fogyasztók a bikavérről, amely legalább 4 szőlőfajtából készül, s a gerincét a kékfrankos adja. Egy valamirevaló bikavérért ezért nem kérnek kevesebbet 10 eurónál.
– Minden cím jó, amitől a figyelem a bikavér felé fordul és többen nyúlnak utána. Olyanok is, akiknek eddig nem volt tudomásuk arról, milyen értékünk ez a bor, amely méltán van ott a legdrágábbak közt – vélte Thummerer Vilmos. Nagy elismerésnek tartja, egyben meg is lepte, hogy tavaly a Magyar Borszakírók Köre által megítélt Magyar Bor Nagydíját éppen az egyik, 2012-es évjáratú bikavérével sikerült elnyernie. Maga úgy gondolja: nem baj, ha az egyszerű, tisztességgel elkészített, jó ivású, ám szerényebb árú nedűk közt is találnak bikavért a borisszák: – Mi borászok tudunk igazán nagy bort készíteni, erre van a védett eredetűEgri Bikavér Grand Superior kategória, csak igény legyen rá. Akadnak borászok, akik tervezik, hogy feltüntetik a rangot adó hungarikum címet a palackjaikon, mások szerint pedig fontos volna, hogy a borkultúrát is népszerűsítsék hazánkban – azaz, mi magyarok is becsüljük meg, amink van.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu