Ajándék a rosszkedv is - zenébe lehet fogalmazni

Édesanyja a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozik. Ötéves volt, amikor édesapja elvitte a Tosca bemutatójára – megrázó, nem is kisgyereknek való érzés, amikor a színpadon mindenki meghal a darab végén. 2010-ben érte egy másik meghatározó színházi élmény: Rossini Ory grófja című operája.

– Olyan érzésem volt, mintha csak nekem szólna minden mondat – emlékszik vissza Iván Sára. – Úgy jöttem ki, hogy na, én is ilyet szeretnék csinálni. Hatni az emberekre. Rabul ejteni a figyelmüket, elérni, hogy például a múltjukból felidézzenek valamit, érzelmeket kiváltani bennük…

Egyszer édesanyjával sétáltatták a nagyszüleitől származó két kutyát a Tisza-parton, operettekről beszélgettek, amikor Sára azt mondta: szeretnék írni egy ilyet. Anyukája kicsit furcsán nézett rá, de a lány tényleg nekiállt. Egyedül írt zenét, szöveget.

– Az ember lát maga előtt egy lépcsőt. Bordó függönyt. Színpadképet, benne a szereplőket. Olyan volt, mintha egy már futó tévésorozatba csöppennék bele. Láttam a szereplőket, de még nem ismertem őket. Nem volt konkrét vázlatom, folyamatosan találtam ki a darab cselekményét.

– Tényleg, miről szól az Ez történt Bécsben?

– Vera a főszereplő, hozzá szeretnék adni egy jó családból származó, ámbár kissé bugyuta fiatalemberhez, de elmenekül arról az estéről. Megismerkedik Alfonzzal, szerelem szövődik köztük, de a történet egy félreértéssel folytatódik…

– Klasszikus operettsztori, vagy van benne valami a saját nemzedékének életéből is?

– Inkább a klasszikus minták után készült  romantikus darab, nincs köze a mai élethez és a mostani hangzásvilághoz. A címe is Bécset idézi, amihez a bécsi keringő, a bécsi vér képzete társul. A cím rajtam kívül senkinek sem tetszett, de én ragaszkodtam hozzá.

A kezdeti változatot megmutatta Kesselyák Gergely karnagynak, aki akkor a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója volt.

Ő javasolta, hogy lehetne belőle főiskolai vizsgaelőadás. Lett is. Aztán meghívást kapott a darab a Miskolci Operafesztiválra, majd a Szegedi Nemzeti Színház is a műsorára tűzte.

Ki kellett bővíteni, hogy egész estés produkció lehessen belőle. Molnár László karnagy hangszerelte, de Sára ott ült mellette, figyelte a szólambeosztásokat, a hangszerek leosztását – rengeteget tanult tőle.

– A saját darabom próbáján nagyon izgultam. Leizzadtam, lefogytam. Figyeltem, milyen kívülről visszahallani azt, amit én belülről hallottam. Az jelentette a legnagyobb örömöt, amikor a zenészek arcát figyelhettem. Ott ült 35 ember, és azon dolgoztak, hogy megvalósítsák azt, amit én kitaláltam. Az is egy üzenet, ahogyan a hegedűs emeli a vonót.

Iván Sára 8 éves korától zongorázik. Kislány korában rengeteget focizott. Még nemrég is beállt, amikor hívták, hogy a vizsgaidőszak miatt nincs ki a csapat. Nem volt sem babázós, sem számítógépezős gyerek.

Nyaranta sok időt töltött Somogyudvarhelyen, a nagyszüleinél.

– A nagyapám befogott tetőt építeni, disznóólat javítani, padot állítani az utcára. Mellette ültem, amikor születtek a kismalacok. Sajnos ő már nincs közöttünk. A nagymama lelkületben pontosan olyan, mint én. Támogatott, nagyon büszke volt rám, a korkülönbség ellenére mindig mindenben számíthatok rá. Túl van egy komoly betegségen. Sokszor az motivált a legerősebben, hogy örömet szerezzek neki.

Sára szerzőként is sokoldalú. Két éve, ősszel írta a Temetés című zenekari fantáziát, amelyet vele egyidős unokatestvére halála, szüleinek fájdalma ihletett. A darabot bemutatták tavaly márciusban a szegedi Dómban, majd elhangzott novemberben, Iván Sára szerzői estjén Budapesten, a Művészetek Palotájában, ahol Koczka Ferenc vezényelte.

A művek egy idő után elkezdenek önálló életet élni – de a fiatal szerző ma is hangsúlyozza: azt szerette volna, ha zenéje hoz egy csöpp megnyugvást a tragikusan fiatalon elhunyt fiú szenvedő szüleinek.

Barátnője, Baracskai Judit, a Simándi József Énekverseny győztese kulai (Vajdaság, Szerbia) származású, de nagyon megszerette Szegedet. Szeretett volna a városhoz kapcsolódó dalokat énekelni – így született a Juhász Gyula verseire írt dalciklus, a Tiszai dalok.

Érdekessége, hogy sok magyaros, sőt a magyar nótákra emlékeztető motívum kapott helyet a darabjaiban.

A szerző alkotókedvére nagy hatással vannak változó hangulatai. Noha alapvetően boldog, élni szerető, sokat nevető ember, olykor rosszkedve van, de hajlamos azt is ajándéknak megélni, amit zenébe lehet fogalmazni.

Sodródás című zongoradarabja erről, a hangulatok változásáról szól. Idén május 20-án a Sófi József Szegedi Tehetségekért Alapítvány közvetítésével már második önálló estjét tarthatta a legnevesebb magyarországi koncertszínhelyen. Sára többszörös díjazottja a Sófi Alapítványnak, amely ösztöndíjjal támogatja a kiemelkedő tehetségeket, biológust, közgazdászt, lézerfizikust, festőt, zenészt és irodalmárt. Nemcsak pénzt és elismerést, hanem másfél évtizede épülő közösségként egymás iránt érdeklődő, elismerő és segítő társaságot is kínál e fiataloknak.

Közösségre, kiváló tanárokra talált először a Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskolában, „a konziban”, majd a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán.

Most gőzerővel dolgoznak az idei szabadtéri játékok zenés darabjain – a műhelymunkában rengeteget lehet tanulni. Sokféle műfajjal próbálkozott, de hogy választani tudjon köztük – ha egyáltalán szükséges választania –, alaposan meg kell ismernie a zeneirodalmat, tapasztalatot szereznie, hogy a saját alkotói világa kiforrjon.

Visszatérünk a Somogyudvarhelyen élő nagymamához, aki hangulati mélypontjain – amikor úgy érzi, semmi nem akar sikerülni – hihetetlen lelkierővel biztatja. Ő vigasztalta azzal is: inkább száz irigyed legyen, mint egy, aki sajnál. Sára sok időt tölt a 14 éves foxi-puli-snaucer keverék Buksi kutyával, akinek testvérét, Fickót már elvesztették.

Kérdem, nem érezte-e úgy a művészvilágban, hogy azt várják: igazodjék másokhoz, különféle csoportok elvárásaihoz. Akiknek tetszik a Temetés vagy a Sodródás, nem fintorognak-e például az operetten vagy a Tiszai dalok magyar nótás zenei világán? Sára azonban nem akar igazodni. Nem udvariatlanul, de mindenkinek és mindenről megmondja a véleményét. Nem azt, amit esetleg elvárnak tőle, hanem amit valójában gondol.

Mögötte sikerek, de az élet még előtte. Nem az az alkat, aki folyton csiszolja, változtatja, amit már megírt, hanem folyton újra készül. Babonából nem árul el többet, csak annyit: újabb színpadi művet szeretne írni. De csak akkor, ha zenei és színpadi tudásban már készen lesz rá. Van, amikor várni kell türelemmel.